És azt hisszük, hogy értjük!

Németországban megszűnt a demokrácia. Már megint!

Képzelje el a kedves olvasó, hogy Magyarországon olyan választási törvényt fogadnak el feles többséggel, amely célzottan teszi lehetetlenné az ellenzék választási győzelmét, akkor is, ha az több szavazatot szerez, mint a Fidesz-KDNP, de nem szerzi meg, ráadásul területileg megfelelő leosztásban, a szavazatok abszolút többségét. Ebben a rendszerben megszűnne a közös …

Bővebben »

A tajvaniak a mi háborúnkat vívják! Avagy mit is jelent háborúpártinak lenni?

Sok mindent kell egyszerre gondolni ahhoz, hogy valakit háborúpártinak tekinthessünk. A békepártiság egyszerűbb, csak annyi, hogy nem akarunk beszállni egyik oldalon sem. Mert általában és konkrétan sincs értelem ennek a háborúnak szerintünk. A „háborúpártiak” gondolathalmazából tökéletesen kimutatható, hogy miért is nincs értelme az egésznek. A háborúpártiak szerint tehát a következő …

Bővebben »

Hunvald Györgyöt is felmentették, hasít a független magyar bíróság!

Nem hiába tüntetett érte a liberális értelmiség színe java? Vagy az a tüntetés Tasnádi Péter miatt volt? Hát nem mindegy? Győzött az igazság! Igaz 15 év itt is kellett hozzá, de úgy látszik ennyi a független magyar jogszolgáltatásban a bűnösség, meg az ártatlanság bizonyulásához is szükséges. És ne csodálkozzon, hogy …

Bővebben »

Mi a baj a magyar igazságszolgáltatással? Nyilván semmi…

Pár éve egy bűnügyi felügyelet alatt álló férfi megpróbált megölni két rendőrt, egy rendőrnőt nyakon is szúrt többször, aki majdnem belehalt a sérüléseibe. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen embernek dukál az életfogytiglan, hiszen nyilvánvalóan közveszélyes, nem való normális emberek közé. Kár, hogy a bíróság nem így gondolja. A …

Bővebben »

Békéről ne is tárgyaljunk, még összejönne

Oké, az oroszokat le kellene győzni. A baj csak az, hogy nem látom azt a félmilliós lengyel, kétmilliós német és hárommilliós amerikai hadsereget, plusz a segédcsapatokat, amely odamegy és rendreutasítja Vlagyimir Vlagyimirovicsot. Valami miatt, ne kérdezzétek miért, a csodafegyvert sem vélem felfedezni sehol. Annyira nincs csodafegyver, hogy még a nyugati …

Bővebben »

Stratégiai kutatóintézetet alapítottunk az orosz–ukrán háborúra!

Mindannyiunk okulására közreadjuk a Megvilágosodás Kutatóintézet mindenki más véleményét és álláspontját vizsgáló megállapításait. Sem Vlagyimir Vlagyimirovicstól, sem Gyuri bácsitól nem kapunk pénzt, de mindkettőtől elfogadnánk, hiszen nem a pénznek van álláspontja, hanem nekünk. A következő áttekintés erkölcsi aspektusokra nem reflektál, a pszichológiai hivatkozások sem tartalmaznak a cselekvők jóra és rosszra …

Bővebben »

Az ellenzék szerint 600 000 (hatszázezer) LMBTQ-személy él Magyarországon – Szerintük ebből mennyi a gyermekkorú?

Annak idején az SZDSZ akart bekerülni a parlamentbe azoknak a szavazataival, akikre most is elkezdett látványosan hajtani az ellenzék. Ez két szemet gyönyörködtető okból nem sikerült: egyrészt csak liberális körökben tűnik úgy, hogy mindenki az, másrészt azért sem, mert attól, hogy a normálistól eltérő szexuális vágyai vannak valakinek, még nem …

Bővebben »

Mi a különbség a szélsőjobb és a szélsőbal között?

A kommunisták ősi projektje, hogy a szélsőbal létét eltüntessék a nyilvánosságból és a szélsőjobbot rányomják a jobboldalra. Kevés nyilvánvalóbb dolog van a világon annál, különösen az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján, hogy minden elmebeteg a centrumba akarja pozicionálni magát, a normalitásba, és mindenki mást szélsőségesnek bélyegez. Ma már a pedofilek …

Bővebben »

A Sturmabteilung (SA) látogatása Budapesten

Micsoda idők! Elmebetegek jönnek Németországból, meg Olaszországból, a magyar elvtársaikhoz, embereket verni Budapestre. Mondjuk volt már ilyen, de ez már nem az igazi vagy még nem az igazi, nem hadseregkötelékben jönnek, hanem kis önsegítő csoportban. Azt tudni kell még, hogy Antifa az lehet, aki még nácinak is hülye. Az Antifa …

Bővebben »

Az ellenzék általános támadást indított a magyar iparfejlesztés ellen!

Természetesen lehetne értelmes vitát folytatni a magyar iparfejlesztés irányai és szerkezete tárgyában, ha valaki akar, kereshet is hozzá értelmes beszélgetőpartnert, nem nehéz. Szerintem még az ellenzéki szavazók fele is pontosan tudja, hogy bonyolultabb ez, mint ahogy a téma leképződik a Szabó Timcsi fejében található gonoszságfelhőben. A jelenlegi beszélgetés tárgya ugyanis …

Bővebben »

Vérségi alapon követeli magának Magyarországot két „ősi” kommunista család sarja, Donáth és Dobrev

Schmidt Mária hívta fel közvetve arra a figyelmet ifjabb Rajk László életútinterjú-kötete kapcsán, hogy ezek a családok Magyarországot megszerzett hitbizománynak tekintették és úgy gondolták 1989-ben, hogy a rendszerváltás nem lesz más, mint annak az aktusa, hogy ők visszakapják a nekik minden jogon járó főhatalmat. Akár atavisztikus jelenségnek is tekinthetnénk azt …

Bővebben »

Minden hülyeség mögött ugyanaz a pár ezer elmebeteg áll!

A Gyurcsány-kormány idején volt szerencsém munkanélküli pályakezdő diplomásokat tréningezni. A régi szép idők! Hatalmas munkanélküliség, a fiatalok között különösen, reménytelen helyzetben lévő fiatal diplomások. Nem is értem, mi a fene bajunk volt akkoriban. A delikvensek között mérnöknek nevezett diplomások is voltak. A képzés célja vállalkozóvá történő változtatásuk lehetett – ma …

Bővebben »

Ön milyen áldozatokra hajlandó az ukrán győzelemért?

Ezt a kérdést lassan a legapatikusabb, politikát nem követő állampolgárnak is fel kell tennie magának. A nyugati világ döntéshozói ugyanis már találkoztak ezzel a kérdéssel és egy igen érdekes választ találtak hozzá. Arra jutottak, hogy az EU polgárainak korlátok nélkül kell áldozatot hoznia az ukránok győzelméért és nem mellesleg korlátlanul …

Bővebben »

Sosem fognak ideérni az oroszok!

A brit felderítés adatai világosan megmutatják, hogy a beharangozott tél végi, tavasz eleji nagy orosz támadás a katonatörténelem legnagyobb blöffje. Az új, modern nyugati fegyverekkel az ukránok nemcsak tartani tudják majd a frontot, hanem döntő áttörés kivitelezésére is képesek lesznek. Ukrajna egy csodás katonanemzet, amely az elmúlt egy évben bizonyította, …

Bővebben »

Magyarország nem áll háborúban Oroszországgal, a német külügyminiszter meg elmebeteg

A német külügyminiszter egy közveszélyes elmebeteg. Német, zöld – ez két olyan súlyos agybaj, ami együtt valószínűleg elég nemcsak Németország, hanem a világ elpusztításához is. Emberek, megint ott tartunk, hogy egy megőrült Németország kelletlen szövetségesei vagyunk kénytelenek lenni. A német külügyminiszter és alkancellár tipikus példánya az ostoba, műveletlen, szeretethiányos, voluntarista …

Bővebben »