Blogok

A rendkívüli meleg a politikusaink szellemi képességeire is hatással volt

A politikusképző iskolában az első órák egyikén tanítják, hogy részegen, esetleg bebogyózva sose adj ki közleményt, bármennyire is eluralkodott rajtad a cselekvési kényszer, a mértéktelen tenni akarás, a politikusok örök mániája, a változtatni-reformálni-módosítani parancsa. Napszúrás hatása alatt se. A tartós agykárosodás cáfolhatatlan jele egy ellenzéki pártnál, ha választási szabályok bizergálásába …

Bővebben »

A demokrácia tünetei

Nem liberális körökben évek óta gyakran használt pszichológiai szakkifejezés a „tanult örömtelenség”, amely az ily módon károsodott személyiségeknél hamarosan a „kóros kárörömnek” adja át a helyét. Tanulságok vizes VB után. Nem kétséges, sokakat érintő betegségről van szó, amely sajnos komoly hatással van a beteggel együtt élő, dolgozó emberek személyiségére. Mindenkire, …

Bővebben »

Hátrább az agarakkal, Kedves Fideszes Barátaim!

Alighanem egyetlen politikai jellegű kérdéseben sem értek egyet Simon Györggyel, a Demokratikus Koalíció józsefvárosi képviselőjével, de egy ügyben mégis ki kell állnom mellette. Illetve nem mellette, hanem az általa hangoztatott vélemény mellett. Ő bizonyára valami ultraliberális társadalmi berendezkedés híve, én pedig erősen konzervatív nézeteket vallok, ő valószínűleg tiszteli Gyurcsány Ferencet, …

Bővebben »

Nem vagyunk elég kemények!

Amikor hírét keltették annak, hogy Orbán Viktort ki akarják fütyülni Tusványoson, azt gondoltam, hogy kb. öt dilinyós (négy nő, meg egy egyéb, mert ebben a közegben a nők a keményebbek és a többiek „férfinak mondottak”) lesz majd, akinek lesz bátorsága 100 százalékosan normális közegben botrányt csinálni. Természetesen túlbecsültem a liberálisok …

Bővebben »

A dagadt néger és a lélekrablók

Szigetvári Viktor, az Együtt politikusa bepanaszolta az Echo Tv-t a médiatanácsnál, amiért szerinte a televízió rasszista megszólalásnak adott helyet, amikor a hétfői Sajtóklubban Lovas István publicista Cee Lo Green műsorát úgy minősítette, hogy abban egy „dagadt néger” énekelt. Szögezzük le: az nem rasszizmus, ha valakiről, aki dagadt, azt mondjuk, hogy …

Bővebben »

A tizenhat százalék nevében

Rendkívül szórakoztató elfoglaltságot találtam a minap: megnéztem egy rövid, kísérleti filmet az interneten, amelyben az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Tamás Gáspár Miklós filozófus és Szabó Tímea, a Párbeszéd nevű párt, vagy micsoda társelnöke (vagy micsodája) és ők osztottak meg egymással és a nézőkkel legsúlyosabb fantazmagóriáikat. Mágikus realizmus …

Bővebben »

A boldogtalanság menete

Minden egyes Pride alkalmából olyan vad diskurzusok kezdődnek, amelyek értelmetlensége és agresszivitása teljesen háttérbe szorítja az egyetlen lényeges kérdést: Ettől valóban jobban lesznek ezek az emberek? Mert ha igen, a Pride igazán nem nagy ár egy-két ezer ember időleges megkönnyebbüléséért. De nekem inkább úgy tűnik, hogy ezek az emberek évről …

Bővebben »

Alienek születnek

Egy nemrégiben  megjelent kutatás szerint „A fiatalok körében … 37 százalékuk tervezi, hogy külföldön próbál szerencsét… Azt, hogy a jövőben maga is vállalna munkát külföldön, a válaszadók 15 százaléka mondta – ez nagyságrendileg 1,2 millió főt jelent.” Aztán napvilágra került a brit statisztikai hivatal felmérése, amely a tartósan külföldön élők …

Bővebben »

Nem mi tehetünk arról, hogy nektek rossz

Nem szoktam melegekkel foglalkozni, de hát a pride lényege az, hogy foglalkozzunk ezekkel a szerencsétlen sorsú emberekkel. Valamelyik felszólaló, vagy cikkíró – sajnos nevére nem emlékszem, de tény, hogy gondolkodásra indított – azt vetette föl: képzeljük csak el, milyen rossz lehet egy kistelepülésen, egy párszáz lelkes faluban melegnek lenni! Elképzeltem. …

Bővebben »

Torzszülöttek lázadása

A Transindex szerint „a Pride nemcsak a szexuális kisebbségekről szól, hanem minden marginalizált közösségről, minden kicsúfolt egyénről”. Ám legyen! Bár nehéz megérteni, miért lesz jó egy marginalizált kisebbségnek, ha melegnek is (!) tartják! Miért lesz jobb egy hmmm… A vakok marginalizált közösségnek számítanak? Szóval mitől lesz jobb a vakoknak, ha …

Bővebben »