Ezt még mi is komolyan gondoljuk

A Botka-Vona tévévita

Amikor értesültem erről a jeles eseményről, a közelgő Botka-Vona televíziós vitáról, az volt az első gondolatom, hogy a Habony-média újabb nemtelen támadásáról van szó a magyar politikai élet feltörekvő két csillaga ellen. De kiderült, nem. A hazai (állítólag megszűnt) sajtószabadság egyik utolsó zászlóshajója, az RTL Klub ad otthont a rendkívüli …

Bővebben »

Politikai földcsuszamlás, elképesztő következményekkel

Igyekeznék tartózkodni a túlzó lelkesedéstől, de nem rejthetem véka alá örömömet: nagyon úgy fest, komoly pofont kapott a merkelizmus a német választások során. Rácáfolva az előrejelzésekre, a politikai karantéba zárt, Alternatíva Németországnak mozgalom lett a harmadik erő, úgy, hogy az elemzők szerint egymillió eddigi „nemszavazót” mozgósított, és egymillió szavazót vett …

Bővebben »

Führer casting az egykori Németországban

Most szólok, hogy az egykori és oly büszke Németországban a demokrácia is megszűnt. A németek annyi mindenre voltak már büszkék, a császártól a Führerig és a demokráciáig, hogy most éppen a megszűnésükre büszkék. Viszont ez utóbbit észre sem veszik. Az elemzők kéjjel vetették rá magukat a vasárnap esti választási eredmények …

Bővebben »

Hogyan csinálnak Gerő Andrásból Fidesz-szavazót?

Érdemes Gerő András történész arcát megtekinteni, a felháborodással elegy fájdalmas tekintetét, amikor leszivárog a tudatfelettesébe, hogy liberális hitsorosai (elnézést!) Vona Gábort is készek keblükre ölelni, csakhogy valahogyan megszabaduljanak Orbán Viktortól. A szélsőjobb és a liberálisok egymásra találása, vagyis az antiszemiták és a kiugrott, zsidóságukat csak politikai tőkeként megélő anti-antiszemiták lenyűgöző …

Bővebben »

Buddhista szélsőségesek fenyegetik a béke vallását!

Sokat látott ember vagyok, az egyik félrészeg haveromnak húsz másodperc alatt sikerült elérnie egyszer, hogy egy csapat krisnás megkergessen bennünket (lehajráztuk őket). Nincsenek tehát illúzióim a keleti vallások jellemformáló erejéről, de amikor az iszlám lakájmédia (Magyarországon az ellenzéki, liberális orgánumok) azt kezdte pedzegetni, hogy az egykori Burmában a buddhisták gyilkolják …

Bővebben »

Nem egyirányú utca! – Nyílt levél Antonio Tajaninak, az Európai Parlament (EP) elnökének

Kár, kedves Tajani úr, hogy nem jut el önhöz ez a kis írás. Kár, mert talán nem maradna annyira ostoba, mint amilyennek tűnik, vagy legalább elszégyellné magát, amiért hallgatóit nézi annyira szellemtelenül bárgyú kérődző-fajtának, hogy tudomásul vegyék lapos okfejtéseit. A minap a migrációs válság és az Európai Bíróság Magyarországot illető …

Bővebben »

Nem provokált fegyveres támadás

A meg nem támadási és kölcsönös segítségnyújtási szerződések kedvelt fordulata, hogy egyik ország akkor segít a másiknak katonailag, ha azt nem provokált fegyveres támadás éri. Ez nem kiskapu, hanem olyan józan fék, amelyet minden állam szívesen lát, aki nem akar belekeveredni mindenféle konfliktusokba. Az emberiség kétségtelen fejlődésének bizonyítéka az, hogy …

Bővebben »

Úrhatnám kisebbség

Most, hogy a Reuters brit hírügynökség és az Ipsos közvéleménykutató intézet legfrissebb felméréseiből kiderült, hogy az amerikaiak ötvennégy százaléka szerint a helyükön kell maradniuk a konföderációs emlékműveknek, s csupán huszonhat százaléka gondolja, hogy a szobrokat el kell távolítani, nézzünk szembe azzal, amit eddig is sejtettünk: egy agresszív kisebbség próbálja igájába …

Bővebben »

Indulatok hullámain

A politikai innováció nem ismer határokat. Azt tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy egyes – kevéssé lelkiismeretes pártok – évtizedek óta használnak olcsón és könnyen elbolondítható szavazótartalékokat. A mindenféle egyszerű ígérettel megszólítható sokféle partikuláris csoport mellé mára új, de nem sokkal bonyolultabban becserkészhető közösség kezd fölzárkózni. Az új, immár politikailag is értelmezhető …

Bővebben »