Fekete-Győr András amint éppen diplomás favágónak képzeli magát. Fotó: Horváth Péter Gyula

A diplomákat is eltörli az ellenzék?


Márki-Zay Péter megjelenése a csúcson több sztárt is letaszított onnan. Szegény Jakab Péter és Fekete-Győr András még hülyének is tehetségtelennek bizonyultak, hiszen egyszerűen nem képesek annyira virító baromságokat beszélni, mint a hódmezővásárhelyi fenomén. Kétségtelen, hogy a lakosság megfagyasztása, megkoszosítása és mindez sötétben (gáz, víz, villany), mindent visz. De a hét főhülyéje mégis csak András, aki zárójelbe tette a felsőoktatást némi nagyzási hóbort megtámogatása érdekében.

Azt ugye tudjuk, hogy Fekete-Győr András nem az esze miatt lett a Momentum elnöke. De ha már pártelnöki megbukása után sikerült elérnie, hogy ő legyen a Momentum első embere az összellenzéki listán, akkor igazán felvehetett volna valakit, aki gondolkozik helyette. Vagy csak simán lapíthatna. De nem, ez a szerencsétlen locsog tovább. Nagy kérdés, hogy zavar-e ez valakit, vagy már az ellenzéki törzsszavazók is beletörődtek, hogy elmegyengék fogják képviselni őket az országgyűlésben.

Az ellenzéki törzsszavazók között szerzett 3,4 százaléka azonban azt mutatja, hogy Fekete-Győr szerintük is hátrányos helyzetű és még ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek sem alkalmas. Pedig ennek a csapatnak nincsenek nagy elvárásai, ezt már számtalanszor bizonyították. Erre a Momentum, egy ekkora zakó után momentumos listavezetőt csinál belőle.

A delikvens meg rázza tovább a pofonfát. Érthetően a realista világszemlélettel rendelkező szakmunkások körében nem lett beszédtéma Fekete-Győr András azon megnyilvánulása, hogy az embernek a közgazdászsághoz vagy a villamosmérnökséghez azon érzületén keresztül jut, hogy annak érzi magát. Hiszen ha egy férfi érezheti magát terhesnek, és azt a környezete meg az állam tényként fogadja el, akkor holmi 5 év tanulást és mindenféle vizsgákat, meg zárthelyiket miért ne lehetne szintén ezen az úton beszerezni.

Az értelmiségiek, miután csökönyesen ellenzéki szavazóknak képzelik magukat, lapítanak és azzal vigasztalják egymást, hogy ők egymás között azért tudják ki az, aki csak képzeli magát szociológusnak, és ki az, aki tényleg értően tudja definiálni mind a 128 aktuális gendert.

Fegyőrnek nyilván az járt az eszében, hogy ő is milyen korrektül érezte magát miniszterelnök-jelölt jelöltnek, miniszterelnök-jelöltnek és miniszterelnöknek. És ha nincs az a rohadt Orbán, nem is kellene úgy tennie, mintha nem lenne az. A Momentum mindig is olyan pártnak tűnt, ahol a vezető arcok mindenféle érdekes dolognak képzelik magukat, sőt talán miniszterelnök úrnak, pártelnök asszonynak, miniszter személynek, esetleg köztársasági elnök fluidumnak szólítják egymást, ha összejönnek megbeszélni a hétvégi forradalmat.

Sőt, ezekben a körökben evidencia az, hogy Orbán Viktor van tévedésben, és ő képzeli magát miniszterelnöknek. Pedig, mint tudjuk és egyértelmű, jogosan ezt a címet csak a Feri használhatná, ő is csak akkor, ha a Klárának éppen nem kell.

Ez így persze viccesnek tűnik, de egy olyan világról beszélünk, ahol az érzelmek és az érzések tényeknek számítanak, a tények meg agressziónak.(Max Yarro)

Ebben a kontextusban megmondani egy nem közgazdásznak, aki közgazdásznak képzeli magát, hogy ő tényszerűen nem az, az bizony kirívó agresszió. Ha pontosan dekódoljuk ezeknek az embereknek a kommunikációját, akkor észrevehetjük, hogy alapvetően a közömbösséget vagy az érdektelenséget is agressziónak tekintik, hiszen a világ alapállapota az, hogy őket mindenkinek szeretnie kell. Azt pedig egyenesen tömeggyilkosságnak látják, hogy valaki nem szereti őket. A köreikben is szellemileg hátrányos helyzetűnek számító Fegyőr csak rendszeresen kimutatja az „érzéseit” olyan környezetben is, ahol más emberek, fasiszták, érzékenyek a tényleg megszerzett diplomájukra. Mondjuk az ő közegében nem nagyon van már olyan ember, aki komoly teljesítménnyel szerzett diplomát, csak a sokkal idősebbek legfeljebb, akik a diploma megszerzése után őrültek meg és maradtak „felnőttként” is liberálisok. Szeretném leszögezni, hogy Fegyőr teljesen komolyan beszélt, kötelességszerűen megvédte a másik hülyét, gondolom az ő embere a párton belül, de amit mondott az pontosan megfelel a világról alkotott képének.

Az ő fejében az egyetemmel csak vegzálják a fiatalokat, akik éppen az önmegvalósításuk legfontosabb szakaszában vannak. Éppen próbálják eldönteni, hogy milyen neműek vagy milyen neműek nem, és hogy milyen szakembernek fogják hívatni magukat a többiekkel. Ez nem megy az egyik napról a másikra. Ebben az életszakaszban csak a strukturális egyenlőtlenségekkel, a patriarchátussal, az interszekcionalitással, és persze a genderelmélettel szabad terhelni a fiatal elméket.

A természettudományokkal aztán végképp nem, hiszen azokban a fasiszta természettörvények a szabad és szárnyaló emberi akarat tagadásaként jelennek meg és különben is halott fehér férfiak fedezték fel, írták le őket. Nem győzöm újra és újra leírni, hogy elmebetegekkel és/vagy csökkent értelmi képességű emberekkel van dolgunk. És már tilos megmondanunk nekik, hogy azok, sőt nem is védekezhetünk ellenük. Kénytelenek vagyunk úgy tenni, mintha Fegyőr egy kompetens felnőtt ember volna, egy komoly párt elnöke, jövendő országgyűlési képviselő. Pedig csak egy futóbolond. Azzal, hogy beletörődtünk ebbe, a kultúránkba emeljük, normálissá tesszük a gyengeelméjűséget, a valóság tagadását és persze az egészséges, normális és boldog emberek iránti gyűlöletet.

Már nem ők élnek a mi világunkban, hanem mi élünk az ő világukban. Nagyobb erővel képviselik az abnormalitást, mint mi a normalitást. Az ő világukban a személyes meggyőződés bármiben erősebb, mint bármilyen tény.

Egy képzeletbeli diploma többet ér, mint a valódi, mert a valódi csak behódolás a strukturális egyenlőtlenségeknek és a patriarchátusnak, de a képzeletbeli hatalmas teljesítmény, önmegvalósítás és egyben lázadás is az elnyomás ellen.

Itt tartunk most. Még csak körbe sem röhögtük ezt a veszélyes szerencsétlent.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

26 hozzászólás

  1. Minek, ha úgysem tudnak semmit?:)
    Lobotómia országban Fegyőrök a királyok.

  2. Nem kell sem tanulni,sem dolgozni.
    De pénz az legyen. Ilyen országot akarunk. Szabad országot. Mindenkinek egyenlő juttatásokat.
    Alanyi jogon lakás,élelem,ital,szauna,ingyenes közlekedés.

  3. Tudományos libsizmus

    20-30 évvel ezelőtt még azt adták elő, hogy ők a „szürkeállomány”. Mára szerencsétlen Karácsonyok és Fegyőrök lettek belőlük. Komplett idióta seggek.

  4. Vannak még hülyék, akik azt hiszik magukról, hogy ész nélkül is el tudnak érni valamit is!
    Ez a majomképű inkább az állatkertben a majomházban tudna érvényesülni, talán az orangután biztosít ennek az emberszerű képződménynek egy alom helyet.
    Viselkedni nem tud, megvan győződve arról, hogy ő mindenhez ért, de megint pofára esett.
    Szerintem egy köbányában még tudna érvényesülni, és kapna két zsemlét, ha kitol egy csille követ!
    Számolni nem tud, mint állítólagos pártelnök eltapsolt 500miFt-t,
    Fegyőr hazaáruló!
    Elszámoltatni!!!

    • Ész nélkül sokat el is értek. Csupán a proliságukkal fejenként évi 6-80 milliókat visznek haza,
      cserébe nyíltan árulják a hazát, hazudnak, kocsmahuszárként viselkednek Magyarország Országházában.

  5. Ahogy elnézem a nívójukat, szakmai és műveltségi szintjüket, ŐK A DIPLOMÁJUKKAL KITÖRÖLHETIK A SAJÁT…

  6. Schenkhyalfonz

    „az érzelmek és az érzések tényeknek számítanak, a tények meg agressziónak” Ezek szerint az érzelmek és az érzések pőre agressziók. És tényleg, hiszen a valóság hülyéi határozzák meg a hülyék kötelező valóságát, nyelvpolitikai és jogi keretekbe börtönözve a valót.

  7. Még idejében kéne szólni az ápoló bácsiknak, hogy az elmebetegek kint grasszálnak az utcán. Ha idejében nem viszik vissza őket a gumiszobába, akkor ismét megjelenik egy kefebajszos festő és ripsz-ropsz rendet tesz. Persze nem ezt szeretnénk, ezért kéne még idejében szólni az elmeorvos doktor uraknak, jöjjenek már vissza a nyaralásukból és segítsenek az ápolóknak. Persze ezzel leginkább a normálisoknak és a normalitásnak lennének hasznára! Mert ha eljön a degeneráció világünnepe, akkor gyorsan érkezik valaki. Egyenruhában.

  8. Nem a diplomákat törli el ,hanem az egyetemeket és főiskolákat zárják be!Bemondásra itélik oda
    Ha libsi komcsi pedofil ,és még homokos vagy kapsz diplomát ,hanem akkor lidl-ben árúfeltöltő leszel.
    Szerintem megéri minimum homokosnak lenni . Nekik!
    Azért jól lenne tudni kik fognak operálni!Erre még nincs elméletük szerintem.

  9. Nem kell mindenhez diploma ,háziorvosokat lehetne helyettesíteni varázslókkal! A maradék csirkelábakat a házi varázsló majd elteriti a rendelő asztalán, abból ki lehet olvasni sokmindent!

  10. „Egy nemzet nagysága függ a kiművelt emberfők sokaságától.” Ezt a Magyarok már olvashatták az 1800-as években. Először komolyan a Japánok alkalmazták, 1950-től a GDP-ük 41%-át 5 éven keresztül csak oktatásra költötték. Dél-Korea még őket is megelőzte és a Szöuli olimpia előtt 8 évvel GDP-nek 51 %-át költötte oktatásra.Az eredmény már az olimpián megmutatkozott. Ezeket a bődületes pénzeket külföldi tanároknak a behozatalára, új és modern iskolák felépítésére, a tanárok fizetésének nyugat -európai szintre hozására fordították. A Japánokon még 1954-ben is jót röhögtek, hogy mit akarnak az autóikkal az európai és amerikai piacon. Majd később döbbentek rá, hogy az alacsony fogyasztású és nem meghibásodó autóikkal lekörözték a rajtuk mulatókat. Dél- Korea.:Samsung, Kia, Hyundai, stb. Igaz, hogy náluk a legértékesebb diplomák nem borászatból készültek és nem keresgélik-mert az is elveszett-még ma is. Azt hogy 1948-ban a Csepelen államosított gépgyárat egy cipész vezérigazgató vezette nemcsak akkor hanem ma is tragikus. Nehogy ehhez térjünk vissza és jövőre csupa ostoba de ravasz pénzrablók és hazaárulók kezére adjuk az Országot. Japán és Dél-Korea példáján nekünk is tanulni kellene és egy pedagógusnak jelenlegi bérét minimum meg kellene duplázni.

    • Azokét, akik magyar, történelem és földrajz, osztályfőnöki órákon a tantervben előírt anyag helyett politikai agymosást tartanak egymásra ugrasztva a gyerekeket?
      A József Attila Gimnázium végzős osztályában 2000 októberében még mindig a 2. osztályos anyagnál tartottak magyarból.
      Ma meg magyar irodalmat, történelmet tanítani egyenlő a nullával Tisztelet a kivételnek. Ezeknek akarsz te duplára emelt fizetést? És lehet normális szakember az igazgató, de a bezárt ajtó mögött történtekkel szemben nincs eszköze. Kiszolgáltatott.

    • Látó! Igazad lenne a pedagógus bérekről mondottakban, ha először kiselejteznék azokat akik nem odavalók. De ha az oktatók minőségéről elgondolkodsz, feltűnik, hogy milyen nagy arányban utasítják el a COVID oltást, inkább megfertőződnek, vagy ők fertőzik a gyerekeket. Mások a gender szédelgőket és a buzikat akarják rászabadítani a gyermekeinkre. Arra is emlékszem, hogy néhány éve, amikor az lett volna a feladatuk, hogy saját sokéves tevékenységüket átgondolva leírják mit tettek eddig és milyen képességeik vannak akkor képtelenek voltak összeszedni a gondolataikat és egy magasabb szintű irományt alkotni, helyette a kormányt szidták. Pedig az ilyen minősítés a versenyszférában már régen olajozottan működött, tiltakozók nélkül. Talán mégsem az ő fizetésük emelésére gondoltál? Természetesen igaz az, hogy ahol évtizedekig alacsony fizetésen tartják a tanárokat, ott a kontraszelekció megteszi a hatását.

  11. Tisztelet a kivételnek, de (akinek nem inge ne vegye magára):
    Magyarországon mindig a korrupció, a kontraszelekció, a nepotizmus uralkodott az oktatásban, de különösen a mindenkori gyarmatosítók terjesztették ezeket a betegségeket, hogy a gyarmat értelmisége nehogy már olyan okos legyen, hogy önállóvá váljanak.
    Külön érdekes mellékág az oktatásban a „kommunista” korrupció, kontraszelekció és nepotizmus ami hazánkban is dúlt 1990 előtt, de főbb vonalait átmentették napjainkra is.
    Ma már sajnos sok esetben az értelmiségi diplomájával jár az oktatás során felszedett idegbetegség és hülyeség, olyan szinten, hogy már általánosítani is lehet ezeket.
    Tehát a diploma garantálja a hülyeséget.

    Most külön érdekes csúcsokat dönt a liberális oktatás területen dúló korrupció, kontraszekció és nepotizmus és hülyeség.
    Szinte kizárt, hogy egy ilyen kicsi országban és gyarmaton mint hazánk normális értelmiségi alakuljon ki.
    Jelenleg az elmúlt 12 év eredményei reményt adnak arra hogy ezek az értelmiségi betegségek megszűnjenek, mint az oktatás területén lévő korrupció, kontraszelekció és nepotizmus.

  12. Látó2021-11-18 : 00:07
    gyozo20182021-11-18 : 04:36
    Szuper a hozzászólásaitok, de nem kellene éjszaka aludni????????
    Az éjszakai alvást semmi sem pótolja, hiánya kárt okoz.

  13. A balliberálisoknak nem kell a diploma. Tudás, hagyományok ismerete helyett ott van a vérükben a böszmeség. A nagy nihil az ideológiájuk, a hangoztatott tolerancia pedig maga a hazugság. Aki nem tud igazat beszélni, az embernek is kevés.

  14. “Nem győzöm újra és újra leírni, hogy elmebetegekkel és/vagy csökkent értelmi képességű emberekkel van dolgunk. És már tilos megmondanunk nekik, hogy azok, sőt nem is védekezhetünk ellenük.”

    Ha mi ennek a szemléletnek, hovatovább ténynek behódolunk, akkor ne csodálkozzunk, ha átlépnek rajtunk!

  15. A genetika, a tudomány tagadása (XX,XY kromoszóma) egyértelmű elmebetegség, elmebaj.
    Ezért a liberalizmus normálatlan elmebeteg.
    Aberráltság agyalágyultsággal jár.
    A választáskor ki kell használni a liberalizmus normálatlan együgyűségét, nyegleségét.

  16. Ha már a múltat végképp nem sikerült neki?

  17. Van ebben része a szándékosan lebutított, felhígított és foximaxikkal felszaporított felsőoktatási rendszernek is. A gengsztermódszerváltáskor rosszallva figyeltem az álegyetemi és magánegyetemi karok, szakok áltudományi stúdiumok osztódással szaporítását. Márpedig ide nyomták be magukat, akikről csak így vélekedünk mi igazi, hasznos diplomával rendelkező valódi értelmiségiek:
    Aki tudja csinálja, aki nem tudja, tanítja, aki meg még erre is képtelen az a kritikus vagy a képzés vezetője (vagy a pedagógusoknál a tornatanár)
    Ahol egy Márki, egy Karácsony, Fegyőr diplomát kaphat, ott az alapokkal már baj van. Ahol pedig egy Karácsony még taníthat is, nyilván olyan szőlészeti diplomával mint a gazdája, Gyurcsány, azt a kart vagy egész intézményt meg kellene szüntetni.
    Azzal – főleg néha belenézve elszörnyedhetünk az „Észbontók” gyagyásainak eszméletlen tanulatlanságán – egyetérthetünk, hogy minél több egyetemet végzett polgára van egy országnak annál nagyobb a haladás.
    DE NEM MINDEGY, HOGY MIT TANULNAK!
    Sok gondolkodni képtelen buta ember is tud bemagolni tananyagot, de mégse tudja összekombinálni. De ahol elég felmondani a prof könyvében leírtakat kritikai vagy logikai alkalmazása nélkül, az a főiskolai kar értéktelen.
    Csak úgy van esély tudományosan előrelépni, ha van kemény feltételrendszer, kritikai és logikai gondolkodás és nincsenek köldöknéző politológia, filozófiai, genderelméleti és büfészakok.
    Egy Karácsony a társadalommérnökinek képzelt végzettsége helyett tán nyomdásznak még értékes ember is lehetett volna.

    • Naprozsa,

      „Egy Karácsony a társadalommérnökinek képzelt végzettsége helyett tán nyomdásznak még értékes ember is lehetett volna.”

      GeLgely, az adjunTkus???

      A tobbivel termeszetesen egyetertek.

      Ch d V

    • Ne sértse meg a nyomdászokat!

  18. Tipikus beltenyésztési leromlás.

  19. Az elmúlt 12 év eredményei mögött lévő értelmiségiek azért minden tiszteletet megérdemelnek.

  20. hát erre a bandira nézve 15 év börtön

Hozzászólás a(z) Mikia36 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük