Párizs, 2020. július 7. Nőjogi aktivisták Gérald Darmanin új francia belügyminiszter és Éric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter kinevezése ellen tüntetnek Párizsban 2020. július 7-én. Darmanin ellen már háromszor indult vizsgálat egy 2009-ben elkövetett állítólagos nemi erőszak miatt, az ügyvéd Dupond-Moretti pedig a 2012-ben Toulouseban hét embert, köztük három gyermeket meggyilkoló terrorista, Mohamed Merah fivérének, Abdelkader Merahnak a védője volt. MTI/EPA/Julien De Rosa

Franciaországban megkezdődött a férfiak kiszorítása a biológiai reprodukcióból!

Elmebetegekkel van dolgunk, nem vitás. Franciaországban egy olyan törvényjavaslat elfogadása zajlik, amely a leglényegesebb elemek tekintetében teszi lehetővé a férfiak kizárását a biológiai reprodukcióból. Az isten tudja hányadik generációs feminizmus ugyanis nem csak a normalitás rangjára emeli az apák teljes kizárását a gyermekeik életéből, hanem az első, legfontosabb lépést teszi meg a férfiak kizárására a reprodukcióból és tulajdonképpen az emberiségből is. És ez a törvény még csak nem is etikailag a legszörnyűbb, hanem abban a tekintetben a legbrutálisabb, hogy milyen iszonyatos tudományos műveletlenség nyilvánul meg benne. Új barbarizmus köszöntött ránk, a tudományt végletekig kihasználó, de abból tényleg semmit nem értő ideológiai zombik kora. 

Az ugye magától értetődő, hogy a törvény pszichoszociális indokkal egészen a szülésig engedélyezi az abortuszt, magyarul bármilyen természetes úton megszületett csecsemő megölését lehetővé teszi, hiszen ez már liberáliséknál manapság alap.

Vagyis például teljesen figyelmen kívül hagyja, jó liberális szokás szerint, mindazokat a pszichológiai károkat, amelyet ez a nőben (régebben anyában), az esetleg normális apában és a műtő személyzetében okoz. Életképes, minden életjelet mutató csecsemőket kell ugyanis megölniük.

Az új törvény eltörli az emberi embriók eddigi jogi védelmét, megengedi azok géntechnikai módosítását, őssejtjeikből ivarsejtek előállítását, sőt, emberi őssejtek állati embriókba való beültetését is.

Emögött az a gondolkodásmód áll, hogy amit meg lehet tenni, annak a megtevése szükségszerű is. Sőt, ezek a kirívóan buta politikusok és „tudósok” azt hiszik, hogy amit meg tudunk tenni, annak belátják a következményeit is. Ezek az emberek, amikor azt a hírt olvasták egy napilapban, hogy leírták az ember teljes génkészletét, azt gondolták: nagyszerű, most már tényleg mindent tudunk az emberről! Nem csak a tudósok, hanem ők, a politikusok is. A tragédiánkat tetézte, hogy a tudomány tömegesedése következtében ezer számra jöttek létre olyan „professzorok”, „szaktekintélyek”, akik sem intellektuálisan, sem emberileg nem alkalmasak vezető tudósnak, de közepes szakemberként képesek kihasználni a mára már gyakorlatilag végtelenné vált technikai lehetőségeket. Ezek az emberek jellem tekintetében általában közelebb állnak már a celebekhez, látványtudósok, akik hatalomra is törnek a tudományos közösségükben és ezért jó kapcsolatot ápolnak a mindenkori politikával és a kurrens ideológia értelmiségi elitjével. Ezek a tudósnak tűnő emberek, tudományfilozófiai és határterületi képzettség híján szakbarbárok, egyáltalán nem képesek felmérni a tevékenységük tágabb következményeit.

Viszont azt tanítják az egyetemistáknak és azt hazudják a politikusoknak, hogy teljesen az ellenőrzésük alatt képesek tartani azt, amit csinálnak. Folyamatosan azzal etetik az ostoba liberális politikusokat és a liberális ideológia még ostobább értelmiségét, hogy mindent lehet, amit akarnak és annak nem lesznek nem szándékolt következményei.

A szándékolt következményektől meg boldogok. Nem győzöm hangsúlyozni az egész liberális ideológia, a gender-”elmélet” (nem elmélet, hanem ideológia), a feminizmus, mind-mind tagadja az evolúció létét. Tudományfilozófiai értelemben az evolúciós elméletnek nincsen rivális elmélete, csak az alapelméleten belüli irányzatok léteznek. Viszont maga az evolúció folyamata (amelyet például tulajdonképpen a katolikus egyház is elfogad a teremtés részének) a létező és az elképzelhető legkomplexebb folyamat, amelyet az ember valaha feltárt. A genetikai folyamatokba való beavatkozás következményei nem megismerhetőek, elvi okból azok, az uralásukra tett ígéretek politikai ígéretnek minősülnek.

Fel kell ismernünk, hogy a pszichiátriai sérültségük mellett ezek az emberek alapvetően a technológiára alapozva mindenhatónak is gondolják magukat.

A törvényjavaslat mögött azonban alapvetően egy ideológia van.

A cél a férfiak teljes kiiktatása az emberiségből, a szaporodást teljesen női belüggyé akarják tenni.

Első lépésként állami szolgáltatássá teszik a mesterséges megtermékenyítést, amely természetesen nem a normális életet élő gyermeket akaró nő-férfi párok céljait szolgálja majd elsődlegesen, hanem a homoszexuális „párokét”, illetve a pszichiátriai betegségek széles tárházából kinyerhető minden szexuális defektussal, perverzióval élő szerencsétlenek reprodukciós jogát. Olyanokét, akik maguktól nem lennének képesek szaporodni elsődleges biológiai okokból és nem azért, mert fizikai betegségük van. Nem testi, hanem lelki betegségeket akarnak „meggyógyítani” a gyerekgyártás lehetőségének megadásával. Felesleges végigvenni az összes technológiai lehetőséget, egy példán bemutatható, hogy itt minden érintett elmebeteg, politikus, tudós, orvos, „páciens”, mind-mind közveszélyes. A francia törvény lehetővé teszi, hogy egy (bármilyen, mert annyiféle lehet) női pár egyik tagjának megtermékenyített petesejtjét a másik hordja ki, így az egyikük biológiai anyja, a másikuk szülőanyja legyen a csecsemőnek. Apáról szó sem esik.

Jellemző módon az egész elképzelés nem tartalmaz semmit arra vonatkozólag, hogy az ilyen módon megszülető szerencsétlen csecsemők, ha rögtön nem ütik őket agyon, mert valaki meggondolta közben magát, milyen normalitáshoz való jogokkal rendelkeznek. Mert nem rendelkeznek.

Az egész javaslatból az süt, hogy csak az elmebetegek rendelkeznek jogokkal és mindent az ő vágyaikhoz kell igazítani.

Még a heteroszexuális nők sem, csak azok, akik a normalitáson kívül esnek, mindent ennek kell alárendelni. A technológia dolga, hogy kiszolgáljon minden emberi elmebajt. A társadalomnak meg kötelessége.

Régebben, amikor még a liberalizmus nem szökkent szárba, amellett érveltem volna, hogy ha generális szabályokra nincs is szükség bizonyos extremitások kezelésében, a társadalomnak biztosítania kell az egyéni elbírálás transzparens lehetőségét ilyen esetekben az egyedileg szerencsétlen tagjainak számára. Az élet azonban bebizonyította, hogy ez csúszós lejtő.

Az elmebetegek és az ostobák ugyanis nem racionálisak és nem mértékletesek. Mindent akarnak és azonnal. De lássuk be nem is várható tőlük más, mint az egyedi kombinációban megjelenő tüneteik azonnali kielégítésének vágya. Az, hogy a liberális ideológia híveinek fő tevékenysége ezeknek az „igényeknek” a kielégítése, felveti minden liberális teljes felelősségét az elkövetett bűnökben.

Minden náci, minden kommunista egyformán bűnös, ahogy minden liberális is. Azok a legszánalmasabbak, akik már észrevették, hogy mibe keveredtek, de anyagi és karrier érdekből hallgatnak. Ott állnak minden megölt csecsemő mellett ők is. Ahogy ők is felelősek minden elmebetegek túszaként felnövő gyermek nyomorúságáért is.

Vegyük észre, erkölcsileg van sokkal rosszabb annál, mint amikor a náci és a bolsevik diktatúra a deklarált elveit figyelmen kívül hagyva, bármit megtehet az emberekkel. Még a nácik és a kommunisták sem merték leírni, hogy bárkit meg lehet ölni. A liberális diktatúrában az összes létező kifinomult embertelenséget törvénybe is iktatják és kötelező is mindenkinek elkövetnie a bűnt és még is ünnepelnie a pusztítást. Elmebetegekkel van dolgunk.

(Az ügyet a SZEMLÉLEK ÉRTÉKMAGAZIN-on találtam. Érdekes módon a cikket az Index is szemlézte. Talán oda felvettek véletlenül egy-két olyat, aki már észrevette mibe is keveredett.)

A vezető kép felirata pedig mesél egy kicsit a Macron párti politikai elit viselt dolgairól. Ideje egy újabb jogállamisági vizsgálatnak Magyarország ellen.

Vezető kép: MTI/EPA/Julien De Rosa

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Nincsen apám, se anyám, csak emberi jogaim vannak

Nehéz gyermekkorom volt, fantáziátlan családban nőttem fel, szüleim egyszer sem cseréltek nemet a felcseperedésem során. …

27 hozzászólás

  1. Mesterséges méh is készülget, azzal meg a nők válnak feleslegessé. Nem vagyunk szülőgép, mondták a feministák, hát semmi kifogásuk nem lehet e gép ellen. Ja és már léteznek szexrobotok, bár azok nem szülnek. A nők teljesen fel lesznek szabadítva. XD
    https://i.imgur.com/Cr5ffeT.jpg

  2. Ajaj, brittudosok, svédtudósok, látványtudósok! Mivé lesz a világ a szabadság nélkül?

    An droid, nem Ön, hanem e törvény ötletgazdái, előkészítői, előterjesztői és tárgyalásra befogadói, a megtárgyalást fontolóra vevők a paranoidok.
    Nem csoda, hogy a korcs franciák a liberalizmus újabb és újabb megerősödésének gazdatestei, keltetői.

    Ideje lenne, hogy a normannok, bretonok, gaszkonok, picárdok ott hagyják e tomboló hülyéket.

    Ideje lenne elkezdeni Európában a keletet és nyugatot elválasztó legalább 30 m magas fel alapozását.

    • Orbán legutóbb mondta a parlamentben, hogy jó sok nyugati menekült fog érkezni hozzánk. Pont.
      Hát köszi nem kérek belőlük.

      • Ebben van valami. Nem vagyok teljesen ellene, hogy befogadjunk Buzisztánból menekülőket Szittyaföldre (mely folyamat – pusztán gazdasági alapon – mellesleg most is zajlik, csak eddig a helybéli szittya törzseket elfelejtették megkérdezni, hogy ugyan mi a véleményük arról, hogy a Dunántúlon fél falvakat vásárolnak fel különböző németek, hollandok, britek stb.) – csak némely megkötéssel:

        1. lépcső: pigmentációs vizsgálat, puszta szemrevételezéssel. Bizonyos (nagyon alacsony) százalék felett mindenki automatikusan nemzetbiztonsági kockázatnak minősül. Póráz és az érte felelősséget vállaló gazdája nélkül nem léphet be ide az ország területére.

        2. lépcső: Egyéves intellektuális karantén, szélessávú nettel, világvevő okostévékkel. Ha a médiafogyasztási szokások 5% feletti libsi/muszlim propaganda média használatot mutatnak, az egyed Szittyaföldön való tartózkodása nem kívánatos. Addigi tartózkodási költségei welllness-szálló kategóriában az illetőnek leszámlázandó, majd további sok sikert “nemitt”.

        3. lépcső: Az illető szabadon bocsátható, de öt év türelmi idő szükséges szavazati és gyülekezési jogának figyelembe vételéhez. Gyakorolni gyakorolhatja, persze, de csak azzal a megkötéssel, hogy szavaznia kizárólag nem-létező pártokra lehetséges, pl. Allahu Akbár Mozgalom, MultiKulti Koalíció, Zöld Alma Párt, Vidám Buzibár Egyesület – meg ilyenek. Bármelyikre szavaz is, elbukott – ilyenekre ugyanis (leendő) szittya polgár nem szavaz. (Szavazni ugyanis egy lehetőség, nem pedig kötelesség, továbbá választásokon nem valami ELLEN szavaz a polgár, hanem valami MELLETT.) Gyülekezési jogát is gyakorolhatja, de csak kizárólag a többi megfigyelés alatt levő egyeddel. Érdekes szociológiai megfigyelés lehet, hogy a kamupártok választási eredményeinek tudatában a megfigyeltek mi ellen/mellett mennek ki tiltakozni/támogatni.

        Az a gond ugyanis az ide menekülő külhoni jóemberekkel, hogy nagy részük szellemileg fertőzött terület. Van annak ugyanis egy elég nyilvánvaló oka (a gazdasági mellett), hogy miért akarnak ezek a kifalusi népek itt kempingezni a továbbiakban. Feltehetően nem ők qrták el, hanem a mindenkori kormányuk – ők viszont meg hagyták, mert ők meg ilyen elqró kormányokra szavazgattak évtizedek óta. Kis hazánkban ugyanis társadalmilag nem hasznos, ha ezek a népek ide akarnak jönni, aztán elkezdenek ugyanolyan pártocskákra szavazni, amelyek ex-hazájukat elqrták és ilyenek miatt vannak itt.

      • Ideje is lenne egy integrációs törvényt kidolgozni, az állampolgársággal járó kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésével és kizárólag a teljesítés stabilizálódását követően, megadható jogokkal, azt is fokozatosan.

  3. Robert Merle “Védett férfiak”.
    Ezt már mind leírta, valamikor az előző évezred ’70-es éveiben.

  4. Alvarez Lopez Havanmit

    Azt csak gondoljuk, hogy a szaporodást teljesen női belüggyé akarják tenni.
    A következő lépés az lesz, hogy őket is kiszorítják a szaporodásból.
    Lesz majd egy világkormány, amelyik eldönti, hogy laboratóriumi körülmények között hány gyermek születhessék.
    Akik ezen felül hagyományos módon megfogannak, azokat pedig egyszerűen megölik.
    Ez nem semmi:
    “Őssejtjeikből ivarsejtek előállítását, sőt, emberi őssejtek állati embriókba való beültetését is.”
    Ezekből jönnek létre a migrik?

    • Pontosan ez a cél, kedves Lopez Havanmit: a férfi és női nem teljes eltörlése. Csak nemnélküli örökké dolgozni kényszerű zombihangya kialakítása a terve a Háttérhatalomnak.
      Egyébként már régen mondom: A belterjes, Bilderberg már nemhogy nem okos, egyszerűen beleőrült a jólétbe.

      • csakafidesz

        Nem egészen. Csak az európai fehér rassz eltörlésére törekednek. Ők is tudják, hogy a degenerálódott és puhány európai bedől a gender-hantának. A néger és az indiai, meg a többi elszaporodott nép egyszerűen és ösztönei szerint él. Élvezi a nemiséget és csinálja a gyereket. A férfi Afrikában és sok más “elmaradt” helyen férfi akar lenni és nőt akar megdugni. Arrafelé senkinek nem jut olyan hülyeség az eszébe, hogy ő inkább nő lenne, és nemváltó műtétre van szüksége.

        • csakafidesz

          Ez csak a közvetlen operatív cél.

          Naprózsáé a pont.

          Olvassál Shadowrun könyvet és lásd a Észak Amerikában a globális vállalatok un konglomerátumait és a körülöttük élő vegyes kultúrájú népességet, elképzelt életkörülményeit.

    • Olvastátok HG Wells “Dr Moreau szigete” cimű könyvét, amelyben emberi és állati sejtek keverékéből jött létre egy lény.

  5. Repedés van a lábuk közt, és már nőnek képzelik magukat.
    Ehhez agyilag is kell nőni, nem csak testileg!

    De nincs semmi baj, jók lesznek az új európai mohamedánok alsó rétegének. Használni fogják ezeket annak rendje, s módja szerint. .

  6. Megvalósul Karinthy Álma? Leszünk a “bullokok”?

    • Nem leszünk bullokok, s nem leszne oihàk sem. Csak egynemű zombik leszünk, mèg az erotika èlvezetètől is megfosztva.

  7. Hülyék vezetnek idiótákat, barmok, analfabéták és retardáltak hozsannája mellett.
    Köszi, európa, nagyon köszi. Integrálódjunk még.

  8. Itt látszik a moralis fegyelem
    teljes hiánya,ami szellemi
    zürzavart és erkölcsi
    nihilizmust eredményez.
    Ha emberhez mélto
    életet akarunk élni nem
    fogadhatjuk el egy amoralis
    kissebbség vélemény terrorját,
    mert ez a szerelem,erkölcs,
    szépség elvesztésével jár..
    ..R.Scruton után szabadon..

  9. atörökszultán

    Robert Merle: Les hommes protégés- Védett férfiak. 1974.Párizs. Az esszé kiváló. Bravo!

  10. Huh, kemémy kis cikk!

  11. Ez mind nagyon szomorú, de a hazai állapotok csak annyival különbek, amekkora a lemaradás. Végülis erről szól a konzervativizmus: vágyainkban rögzítünk egy képet a múlt pillanataiból amikor még a pusztítás alacsonyabb fokán állt, de a pusztításból, felélésből származó rövidtávú előnyt természetesnek véve köszönjük, az nekünk jár.

    Az élet Teremtője helyett nálunk is az utánzat sötét urát tették meg Istennek. Nem most. István apja de méginkább nagyapja. Rákenik a “dicsőséget”, pedig ő inkább helyrehozni szerette volna azt.
    A mammont szolgálva hajtjuk ugyanazt az ördögi gépezetet amit a nyugat, mely elsorvaszt minket lelkileg, szellemileg és testileg, valamint elpusztítja létalapunkat: a teremtett világot. Melynek amúgy részei lennénk.

    Haszonért nyomorlakásokkal tönkreépítjük és telibe betonozzuk a hazánkat. Technológiákat és információs társadalmat építünk. A pénzért az agrárium a vízüggyel kézenfogva sivataggá teszi az országot, rövid távon pusztulásunkat okozva.

    Az őrültség tudományos meghatározása a valósággal való kapcsolat elveszítése. A társadalmi szintű őrültségben a valósággal való kapcsolatunkat elveszítve olyanokat hiszünk, hogy:
    – a természet létszerveződésének alapja a verseny,
    – a mai kor meghaladja elődeit,
    – nem természetpusztítás van, hanem “éghajlatváltozás” melyért egy kiragadott tényező, a CO2 felel
    – a gyerekeinket az őrültségre kell nevelni, hogy az egymáson élősködés rendszerében eredményesen szolgálva a Sátánt “sikeresek” legyenek
    – Stb.

    És igen, mi is derékig járunk az aljas és bolond törvényekben, szabályokban. Melyek a pusztítás útját egyengetik, sőt sokszor köteleznek is rá.

    Ez lenne Európa jövője, ami itt épül. Ez a Bábel tornya. Nem tudom meddig lehet még süllyedni, de elnézve a követhetetlen felgyorsulást nagyon hamar ronda vége lesz ennek.

  12. Egyébként a férfi ott kezdődik, amikor a tesióra a szabadban zajlik, esőben is. Nagyon-nagyon messze vagyunk már ettől.

  13. futóbolond

    lássuk csak: I-II. világháború kirobbanása, az atombomba kifejlesztése, bhopal, csernobil… a feminista szálat figyelmen kívül hagyva talán nem is lenne olyan nagy baj. inkább azt kellene leszabályozni, hogy ki kontrollálja.

  14. Gondolkodó

    Jézus már 2000 éve megmondta,hogy Sátán az utolsó időkben dühöngeni fog mert tudja, hogy kevés ideje van.Tehát ez az ocsmányság is törvényszerű, de nagyon nagy felelősségünk, hogy tegyünk ellene.Mellesleg kíváncsi vagyok rá,hogy milyen lesz a homokos férfiak elképzelése saját szaporodásuk törvényi szabályozását illetően?

  15. Schenkhyalfonz

    Azt már tudjuk, hogy – mióta már a közülük való J. K. Rowlingot is támadták – nem csak a piros jelzésű napokat megélők a nők, de ez a sikertelen abortumok által kezdeményezett törvényjavaslat (ezek alapján előbb-utóbb ők is eliminálhatóak lesznek a haladás során) mindennek a seggeluka.

  16. Szalay Miklós

    Milyen hosszabb távú tendenciák tapasztalhatók a társadalomban, milyen okokra vezethető vissza a társas kapcsolatok jelenlegi helyzete, a kevesebb gyerek, a demográfiai problémák:

    https://egyvilag.hu/temakep/101.shtml#p13

Hozzászólás a(z) atörökszultán bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük