Óh, azok a régi szép idők, amikor a fakenews-t még csak hazugságnak hívtuk


Az Ujhelyi-Tordai univerzum tényeit az internet előtti időben „suttogó propagandának” nevezték, és a szocialisták már a nyolcvanas években szívük teljes melegével használták. Ebben sem voltunk soha túl jók, csak néztük, ahogy elterjednek olyan „álhírek”, amelyeket gyakorlatilag könnyedén meg lehet cáfolni, de mégis rögzül a híreket felületesen olvasó tömegek fejében.

A jobbtól tanulni persze nem szégyen, az Index például milyen gyönyörűen emlékszik meg arról a teljesen valóságos 20 évvel ezelőtti eseményről, ami köré annak idején hatalmas álhír univerzumot épített a 99 százalékos sajtófölénye birtokában az SZDSZ-MSZP-s média. És ma, húsz évvel később az Indexnek megint sikerült úgy megírni a sztorit, hogy a végén az egyszeri ellenzéki szavazó azzal a fegyveres sorozatrablóval szimpatizál, aki egy fiatal nőt fegyverrel fenyegetve rángatott ki az autójából.

A nő, a rabló pechjére, kormányőr volt, aki a terepjáróval éppen az Orbán-család (aki akkor éppen miniszterelnök) gyermekfelvigyázójáért ment. „Terepjáró”, „jogtalan fegyverhasználat”, csak úgy repdesnek a negatív töltetű kifejezések. Gondosan kiírják mindenkinek a nevét, az akkor 23 évesen jogosan fegyvert használó kormányőrét is, kivéve persze a fegyveres rablóét. Természetesen nagy teret kap az elkövető önmagát mentegető kamusztorija, hogy kétségbe vonták, és vonják most is finoman, az Orbán-családnak jár-e bármiféle védelem, hogy jogszerű volt-e az autó használata. És persze éreztetik, hogy egy fegyveres sorozatrabló testi épsége sokkal, de sokkal fontosabb, mint egy, a miniszterelnök családját közvetve fenyegető támadás elhárítása. És természetesen megpróbálták zaklatni az egykori bébiszittert, hátha jól esik neki az.

Figyeljük meg, ahogy kimarad a cikkből, hogy egy olyan a Köztársasági Őrezred birtokában lévő járművet akart elrabolni fegyverrel valaki, amelynek felhasználásával, az azt vezető kormányőr kiiktatása után (gyengébbek kedvéért megölése vagy elrablása esetén), azonnal támadást lehetett volna intézni a miniszterelnök vagy annak családja ellen.

És ezt a sztorit volt képes negatív kontextusba áthazudni (az akkori és a mostani kormány ellen is) az ultraliberális propagandaüzem.

Én először valamikor 1989 nyarán találkoztam ezzel, amikor összefutottunk egy családi ismerősünkkel, akiről egyébként annak ellenére jó véleménnyel volt a család, hogy a nő lelkes MSZMP-s gyalogkommunista volt. A politikai helyzetre terelődő beszélgetés során, mielőtt kiderült volna, hogy én például fideszes vagyok, közölte, hogy a pártközpontból tudja, a Fidesz vezetése azt követeli az MSZMP-től és a kormánytól, hogy azok adják neki a munkásőrség fegyvereit. Hogy az akkoriban pár száz fős Fidesz mit kezdett volna a nyolcvanezer géppisztollyal és néhány ezer géppuskával, valamint a néhány millió tölténnyel és pár tízezer kézigránáttal, azt nem tudom, de a szériakommunista már a kivégzőosztag előtt, az akasztófa alatt látta magát, mert eleven volt ‘56 emléke.

Meglepően sok kommunistának volt takargatnivalója, mert már akkor is olyan sokan és olyan sokat loptak, hogy egyszerűen nem engedhették meg, hogy kiderüljön.

Már előre elkezdtek tolvajozni és potenciális gyilkosozni mindenkit, magukon kívül. Teljesen nyugodtan számoltak vele, hogy ha szükséges, a felhergelt munkásőröket és a bepánikolt párttagságot újra ráuszítják a társadalomra, ha azt a külpolitikai viszonyok lehetővé teszik. És ebből a helyzetből „politizálnak” azóta is, és a propagandistáik is gátlástalanul mindig éppen az aktuális menekülésüket készítik elő, a járulékos veszteségektől függetlenül. Hiszen a járulékos veszteség az mi leszünk. Azt meg el tudják viselni.

Propagandaháborúban élünk és ezt a propagandaháborút, amit mi a józan eszünk okán képtelenek vagyunk komolyan venni, ők halálosan komolyan veszik.

Egyetlen dolgot tehetünk, hogy az igazat mondjuk el róluk. Annál nagyobb csapás nem érheti őket, mert a fantáziánk szegényes annál rosszabbat kitalálni.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Mit kell kezdeni a háborús uszítókkal?

  Minden normális embert meglepett, hogy mennyi nyomorult háborús uszító bukkant fel a semmiből 2022 február …

8 hozzászólás

  1. és hetekig égették az iratokat, nyáron. Nagy volt a befosás… de azóta jobban élnek, mint valaha ( legalábbis a gátlástalanabbja / élelmesebbje)

  2. „dőben „suttogó propagandának” nevezték”
    Kétirányú volt.
    Az egyik a „levadászás”, megbélyegzés, leválasztás. Ennek következményére mondták, hogy ” megfagyott körülötted a levegő”. Ahol megjelentél, elhallgattak, kimaradtál a programokból, meghívásokból, megbeszélésekbl, a barátaid hirtelen „elfoglaltak lettek”, eltávolodtak, stb.
    A másik az adagolás volt, a tesztelés egy felől, másfelől a szelep, kerülvén a sokkhatást. Pl. áremelések előtt.
    De így volt ez Brezsnyev halálakor is. Már egy hete járta a szóbeli híradó, hogy megdöglött a népirtó diktátor, mire hivatalosan is bejelentették. Ez a titkosszlgálatok beépített emberein keresztül is mehetett, ment. Minden munkahelyen ott voltak a vezérkarban az összekötők, tudták, mi a dolguk, mikor kell rágalmazva levadászni, mikor szivárogtatni.

  3. „a pártközpontból tudja, a Fidesz vezetése azt követeli az MSZMP-től és a kormánytól, hogy azok adják neki a munkásőrség fegyvereit”
    Valójában mi volt a terelés, hazugság oka?!
    Hivá lettek a fegyverek, lőszerek, gránátok, stb?! Na, hova?!
    Csak nem a „földalatti mozgalom” vitte magával?! Pompás cselekményszál a Csapd le csacsi c. filmszatírában Eperjes és a gyakorlatozó „földalatti „munkásőröké.

    • Amennyire tudni lehet,Horvátország kapta meg őket. A szerb-horvát háború elején.
      Úgy emlékszem egy szdsz-s interpellálta Antallékat (Talán Nagy András?) ez ügyben. Azt nem tartom lehetetlennek,hogy egyes eszközök eltűntek,és az sem kizárt,hogy a különféle maffiák kezében landoltak.

  4. Grosz Karcsi “feherterrorjat” a miskolci sportcsarnokon belul sem vettek komolyan. Ok ilyenek.

  5. Tényleg le kellett volna foglalni a gépfegyvereket, az akasztófáknak meg az ideiglenes gúnyhatárainkig kellett volna érniük az utak mentén. Jelzésérték, a miheztartás végett. Nem lenne az országban ilyen erkölcsi métely. Sajnos kényelmesebb volt – a Fidesznek is – inkább rózsadombi paktumozni és azóta is 70:30 arányban osztozkodni.

    • Baszki,vagy biszku!
      Pont a Fidesz nem írta alá. Hogy te mennyire nyomorult pöts vagy?!?! Ahogy az ellenzéki kerekasztalt sem (EKA)
      Egy mentséged lehetne,ha akkor még nem is éltél. Azt meg azért nem tartom jónak,mert nem tájékozódtál,esetleg,nem volt honnan.

  6. Amúgy ,ha jól értettem Boszniában az egyik szeméttelepre telepítik a migránsokat. (Amúgy ott alig látszik,hogy mit szemetelnek,sőt a szemét égetésével hozzájárulnának a környezet megóvásához.)
    Van valakinek fogalma,ha Mi tennénk ezt a tábort,egy regionális szeméttelepre,vajon mennyire dicsérnének a liburnyákok?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük