Kik is a liberálisok?

Itt élnek közöttünk, és mi mégis alig tudunk róluk valamit. Miután valami miatt nem készülnek olyan közvélemény-kutatások, amelyeknek az a felütése: „Miért gyűlöli Ön eszelősen azt az országot, amelyben született és azt a nemzetet, amelynek a nyelvét beszéli?”, ezért tudományosan sincs rendesen kikutatva a kérdés.

De hála az Indexnek és a HVG-nek, tegnap a lehető legpontosabb választ kaphattuk erre a kérdésre. Mindkét orgánum közismerten független, objektív, szinte már tudományos folyóirat igényű, kommentelőik pedig a Magyarországon élő emberek (majdnem azt írtam „magyarok”) legjobbjai, legokosabbjai, legkedvesebbjei, legműveltebbjei közül kerülnek ki. A kommenteket (különösen a HVG-nél) érdemes olvasgatni, ugyanis tanítani lehet belőlük azt, miért nem szabad három fantáziátlan bérkommentelővel megíratni (egy amúgy is gázos cikkhez) háromszáz kommentet. Arra nem is akarok gondolni, hogy ezek valódi kommentek, mert akkor nagyobb bajban van az ország pszichiátriai betegségek dolgában, mint gondoltam.

Először a HVG „Itthon”(!!!!) rovatának „Soros lotyójának nevezték és lehülyézték autista gyermekét” hívogató című írása került elém, amely egyébként a 24.hu írásának átvétele, aki egy meg nem nevezett blogra hivatkozva írja meg a történetet.

Tehát biztos megtörtént és pont így…

Én ezt az írást tiszta szívvel ajánlom mindenkinek. Pontosan leírja a valóságot, amelyben a liberálisok élnek. Minden magyar embert a cikk olvasása hatására el fogja önteni az endorfin, vagy úgy fogja érezni, hogy jófajta kisüstit nyeldekel, mert rájön, milyen szerencsés is volt eddig az életben.

A 24.hu-HVG cikkének főszereplőjét, Dórát, aki autista gyermekét sétáltatta éppen, Pestisrácok.hu olvasók támadták meg, mert gyermeke busznak történő integetéséből azt a következtetést vonták le egy cikkünk hatására, hogy ő sorosista lotyó. Ennyike.

Az akció annak a kampánynak a része, miszerint a liberálisok szerint a szociáldarwinista kormányzat arra játszik, hogy a betegek, rokkantak és az őket ápolók éhenhaljanak. Hulljon a férgese. Suhajdabábonyban már épül a koncentrációs tábor, ahová a nem kormánypárti szavazó ápolási díjasokat deportálják majd a Pestsrácok.hu által felheccelt kormánypárti egészségesek.

Némileg szolidabb előadásban ezt a műsorszámot élvezhetjük ki az Index blogterében is, az „Örömterv” nevű blog előadásában.

Szerzőnk itt három napnyi hányattatásait énekli meg, ahogy az örömterve keretében találkozik a bunkó lakossággal. Különös módon itt is képbe kerül az autizmus a szerző családjában. Minden napra jut egy konfliktus, amelynek tanúja hősünk, egy buzizás, egy fogyatékosgyalázás és egy játszótéri, homokozós udvariatlankodás egy másik szülővel. Nőnemű szerzőnk az első két esetben tétlen szemtanú, mert gyerekkel van, míg a harmadik esetben szenvedő alany a homokozóban őrizetlenül hagyott játékvödör miatt, amelyet gyermeke rövid távon használatba vett. Ebben az esetben arra is felszólítják, hogy ne tegezze a vödör tulajdonosának marcona anyukáját.

És aztán persze kilukadunk a félelemnél, meg a szabadságnál… Mert hol máshol…

A liberálisok tehát azok, akikkel több rossz történik egy hét alatt, mint a kedves olvasóval egy élet során. Megmondom őszintén, nem tudom, hogy intézik ezt el maguknak. Persze a liberális újságok egymás ujjából szopják ezeket a történeteket, de második szerzőnk esetében még azt is elhiszem, képes volt úgy mozogni Budapesten, hogy ez a sorozat összejöjjön neki. Kemény munka van ebben, higgyük el. Ezek az emberek bunkónak találják az ügyintézőt, aki ránk mosolyog és mindenben segít nekünk, őket 30 ezerre bünteti ugyanaz a rendőr, aki minket ugyanakkora gyorshajtásért ugyanott, ugyanakkor csak ötezerre, mi holnapra kapunk időpontot a szakrendelésre, ők meg csak jövőre. Ugyanaz volt a matektanárunk, ő gyűlöli, én máig köszönök neki. Nekem egyetlen kollégámmal sincs bajom, neki mindegyikkel. Őket minden hülye megtalálja, minket meg nem.

Rohadt pocsék lehet liberálisnak lenni, minden rossz velük történik.

Vagy még hazudósak is. A valóságismeretünk alapján szerintem nyugodtan maradhatunk ebben.

És végül, hogy ne lehessen a szokásos, érzéketlenség vádat bevetni ellenünk:

Tisztában vagyunk vele, hogy mekkora feladat beteg hozzátartozót otthon ápolni éveken, egy életen át. Tisztában vagyunk vele, hogy ezt a munkát a magyar állam jelenleg nem ismeri el. Támogatunk minden olyan törekvést, amely ennek a helyzetnek a rendezését segíti. De nézzétek meg, kivel mentek ki tüntetni. A liberálisok még nem segítettek senkin. Csak saját magukon. Hála istennek mostanában már magukon sem. Nem ti szorultok rájuk, a liberálisok szorulnak rátok, a nektek járó figyelmet és részvétet akarják csak ellopni.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Nini, az LMP megszűnt!

Demokráciánk egyik megkapó sajátossága, hogy a hajdanvolt nagyreményű pártok lassú haldoklása nagyjából egybevágó események sorozata. …

80 hozzászólás

  1. Ti most versenyeztek a 888-cal a nyugdíjasok kattintásáért?
    Miért kell ehhez 4-5 orgánum, hogy Rogán tollbamondását terítsétek?
    Szegény KurucInfót pedig senki nem méltatja úttörő munkásságáért,
    amiért 15 évvel előzte meg a kormányzati ideológiát.

    • Te Latrina sem vagy más mint a németeknél megtörtént eset , metróban meggyilkolt nőt a migránsotok ,plusz a gyermeküket lefejezte ,ezt felvette valaki és most több mint fél év elteltével lett köztudott ,aki/k feltették a netre azoknál a Német rendőrök jelentek meg ,na te is ez vagy szerkupac.

      • ….. és mint a birka bámuld az újságos standokat, ott több ballib szemetet találsz ……

      • Örülök hogy kitört belőled ez az igazságtalan és nyomasztó dolog
        de nem értem hogy kapcsolódik ez a kommentemhez. Hacsak úgy nem,
        hogy tudtál egyet libsizni, migránssimogatózni.
        Egyébként ha belföldi nemi erőszak vagy brutális gyilkosság történik,
        az miért nem hír a Habony médiában?

        • “Latrina”
          “Öntudatlan, gyermekded..nick-név”, amit egy hasonló értelmi szintű egyed kitalálhat, magára utalóan.
          Na bravó.

          • pont erről beszélek.
            Ha a nevemen kívül másról nem tudunk
            kommunikálni, akkor ki a gyermekded?
            Nem véletlen hogy nektek bőven elegendő, hogy
            3 éve nincs más beszédtéma, mint a migráció, Soros,
            Európa halála és a háttérhatalmak. Hobbinak nem rossz
            de az ország másik felének kicsit már agysorvasztó.

          • “3 éve nincs más beszédtéma, mint a migráció,”
            Ha azt nézzük, hogy a liberálisok “kánaánjában” a minden migránst tárt karokkal fogadó Trudeau-i Kanadában “hálából” épp most gyilkolt meg két ártatlant és még vagy tizennégyet megsebesített egy migri, akkor mégis szerinted miként kellene viszonyulniunk ehhez a liberalizmushoz ?

    • Latrina – A cikk igazságtartalmával nem tudsz vitatkozni, ezért jön belőled a butanyugdíjasfideszes duma. Meg a többi személyeskedő komment. Írjad még hogy ,vidéki’, az is [email protected] a suttyó magyarnak.

      • Kezdjük ott hogy, kik azok a liberálisok, eltekintve most
        a fideszes folklórtól! Minden cikk aminek címében ez és
        a soros-bérenc kifejezés található, borítékolható hogy
        milyen céllal íródott. Nagyon szívesen vitatkoznék én az
        igazságon de mióta lelkes dilettánsok írnak cikkeket kötelező
        kulcsszavak mentén, kihasználva az ember legalantasabb ösztöneit
        a siker érdekében, az igazság szót emlegetni nagyon nevetséges.

        • “Kezdjük ott hogy, kik azok a liberálisok,”
          Tudjuk.
          “Nagyon szívesen vitatkoznék én az igazságon de mióta lelkes dilettánsok írnak..” kommenteket “Free Tibet”-el a mellükön “az ember legalantasabb ösztöneit” emlegetve, a hétköznapi valósággal való szembenézés helyett a fejüket a homokba dugva, na akkor ez nem hogy nehéz hanem lehetetlen.

          • mi a hétköznapi valóság, kedves fajvédő Zoltán?
            a “már csak bambán vigyorogni tudó németek”?
            Mi a baj a Free Tibettel?

          • “a hétköznapi valóság,” az Latrina, hogy a szomszédaink plüss macis ídiózizmusával sem tudunk mit kezdeni, akkor miért akarnánk a számunkra isten háta mögötti Tibetre pazarolni az időnket, amikor van elég megoldandó probléma itthon is.

          • “fajvédő Zoltán?”
            Kifelejtetted a rasszista, fasiszta, antiszemitát.
            Legközelebb figyelj jobban.

        • Marta Karacsony

          latrina… tökéletes leirása a balliberális médiának..De miért itt provokátorkodik? Ez okozza az egyetlen örömöt az életében?

    • Te új vagy itt? Vagy tényleg ennyi időd van? Esetleg arra vagy kíváncsi, hogy van-e az a pénz? Amint látod, van. 😀

    • tergorbuletszamitas akciosan

      a kuruccal az a bajom hogy harmada a cikkuknek nem szol semmirol, de mindenkeppen bator dolog volt ANNYIERT weblapot csinalni akkor.
      En olvasok kuructol szombat.hu n at 444 tol 888ig mindent, van idom, van kedvem is, neha a kurucon van olyan hir ami mashol nincs ( magyar nyelvu oldalakon )

    • Nomen est omen !

  2. Ezeknél a szemét és élősködő tetű 444-eseknél ,indexeseknél ,……… stb. Gyurcsányisztikusan hazug Simicska+Soros hazudozóiknál nincsen(?) egy [email protected] mobiltelefon ,hogy felvegyék hazudozásaikat.

  3. Ez tetszik a legjobban a HVG ‘cikkében’:
    “a kormány épp most utasította el az otthonápolási díj emelését”.
    Tényleg??

  4. Nem lehet csodálkozni a libsi magatartásformán.

    A felsorolt cselekedeteikkel csak arra akarják, több mint erőszakos módon, a primitív többség figyelmét felhívni, hogy ők egy MÁRKÁT kreáltak maguknak, olyasféle hovatartozást mint a híres, hírhedt, “Hűséges Almák” Szigapúri klubjának tagjaiként.
    Ez a fajta kubtagság természetesen kötelez. Egyrészt az állandó figyelemfelkeltés valamint a nem klub tagok pocskondiázása napi szinten elég sok energiát emészt fel, így csak a megszokott mantrát nyomják némi apró cseprő újdonsággal.
    A Rejtői figurákon mindig jót lehetett derülni, ezek még egy fáradt mosolyt sem tudnak kicsiholni, csak az unalmat
    terjesztik, de azt fennhangon.

    • Az általad felsorolt jelenségek közül melyik az, amelyik nem igaz a kormány médiájára?

  5. „Miért gyűlöli Ön eszelősen azt az országot, amelyben született és azt a nemzetet, amelynek a nyelvét beszéli?”

    Keddben a P.S. készített riportot Schwezoff Dáviddal, aki azt mondta, hogy nem hallott még magyar és kereszténygyűlöletről. Természetesen amiről ő nem hallott, az nincs is.
    Nem hallott Landeszmann rabbi bőgatyás-fütyülős barackos elméletéről, Kertész Imre és Kertész Ákos, Eörsi István, Esterházy gyűlölettől fröcsögő “irodalmáról”, a MaZsiHisz és az egész liberális horda szüntelen gyűlölködő rágalmazásairól. Viszont szerinte nagyon is megérdemeljük, hogy mi rendezzük meg a Maccabit, Berlin is megrendezte. Ugye a két bűnös város.
    Ugyanakkor persze szerinte nincs antiszemitizmus Magyarországon, ők biztonságban élnek itt. És mi, keresztény-magyarok, meddig?!

    • Sérelmi politikában simán felveszed velük a versenyt.

      • Ne erőlködj Latrina.
        A magadfajtákat győzködd.
        Itt senki se kíiváncsi rád.
        Akárhogy igyekszel vitát provokálni.

        • Nem győzködök senkit. Vitázni? Miről? Kivel?
          Egyszerűen csak nem tudtam megállni hogy
          ne szemtelenkedjek egyet, ennyi mérhetetlen
          elvakult hülyeség láttán. Röhögtünk is volna
          egy jót, ha van itt valakiben annyi szellemesség
          és felkészültség, hogy válaszoljon egy frappánsat.
          Nem nagyon politizálok, mert nem vagyok túl jártas benne.
          De hogy ez a társadalom bármilyen szart megeszik, az nagyon
          megijeszt.

          • Marta Karacsony

            latrina… még mazochista is… karcfm-et hallgat… bolgár “úr” helyett…vagy mellett..mindegy, csak mocskolódhasson kedvére. Kiköpött liberálmarxistának tűnik, család nincs? Hobbi, valami értelmes? Persze az avatarját elnézve…és hogy a társadalom mennyi ballibsi szart megeszik, az bennünket is megijeszt..

  6. Ács József

    Kedvesek a cikkre reagáló, formállogikára kényes ,ok-okozatot sosem felcserélő, sok szempontbot figyelembevevő hozzászólások.Bár még lehet fokozni…
    A beszélő nevek sorozatból…
    Több mint latrina. Avítt,ócska zsurnállózungokat visszaöklendező lumpen-proli klotyó.

    • Tipikus pszichoszomatikus fideszes kommentelő:

      1. Aktuális tartalmat vagy legalább a komment tartalmát figyelembe nem vevő,
      csak a barát-ellenség felismerő rendszer ösztönös rángásait kinyilatkoztató írások.

      2. Öntudatlan, gyermekded kapaszkodók egy nick-név kapcsán, ami pont ilyen céllal
      született, hogy kiútat találj a kommunikáció útvesztőjéből.

      • Medvefütty

        Egy tipikus liberális például elmebeteg jotunder a vincentblogról. Egyetlen dologhoz ért valóban, a matekhoz, de nem arról beszél, hanem folyamatosan a jobboldalt mocskolja, a “fejlettnyugatot” ajnározza, a negatívumokról nem vesz tudomást, mindenkit kioktat, szerinte Matolcsy hülye (hogy miért, azt elfelejti leírni stb), kitörli a neki ellentmondó kommenteket…

      • Medvefütty

        “csak a barát-ellenség felismerő rendszer ösztönös rángásait kinyilatkoztató írások.”

        ezt bármelyik liberális blogon is így tapasztalod, már ha engedik kommentelni a jobbosokat, többnyire nem.

      • Medvefütty

        ezt bármelyik liberális blogon is így tapasztalod, már ha engedik kommentelni a jobbosokat, többnyire nem.

        • Nagyon köszönöm az elegáns választ és el is fogadom.
          A csapdát abban látom, hogy bármely hatalomnak kedvez
          ha a társadalom ilyen legalja szinten feszül egymásnak.
          Teljesen ellehetetlenül a kritikus hozzáállás az elthez.

          • Medvefütty

            Sajnos így van, barátaimmal nekünk is állandó beszédtéma, hogy nincs tényszerű újságírás, egyébként nyugaton se, csak a szekértáborosdi, nincs egy olyan felelős értelmiségi közeg, ahol normális emberhez méltóan meg lehetne vitatni a problémákat, neadj isten a politikusok is ebből a közegből kerülnének ki, a csőcselék uralma van, sajnos. Egyfelől a kormánypropaganda, másfelől Orbán szapulása, olyasmiért is, amiért egyébként nem kéne stb.

  7. EGÉSZSÉGES GONDOLKODÁSÚ EMBER NEM OLVAS hvg,444,index—t—SEM SEMMIFÉLE szoclibsi szennylapot !!!!!!!

    • Egészséges gondolkodású ember csak olyat olvas, hogy négerek nyerték
      a foci VB-t és Horvátország a keresztény, fehér heteró társadalom védőbástyája.

      • “Egészséges gondolkodású ember..” felteszi magának a kérdést, hogy ha a négerek olyan frankók, akkor miért kell nekik egy FEHÉR ország hogy “kibontakozhassanak”?
        “Egészséges gondolkodású ember..” felteszi magának a kérdést, hogy ha a négerek olyan frankók akkor a multik miért Kínába telepítik -meg mifelénk- a gyáraikat és miért nem a rengeteg szabad munkaerővel rendelkező Afrikába.

        • parádés gondolatmenet! Hogy a [email protected] jön ez most ide?
          Véletlenül vagy direkt távolodtál el ennyire Hollik ostoba kijelentésétől?

          • „Miért gyűlöli Ön eszelősen azt az országot, amelyben született és azt a nemzetet, amelynek a nyelvét beszéli?”
            És Te ettől hogy a [email protected] jutottál a “francia”négerek általi foci VB-hez.

      • Az egészségesen gondolkodó ember szeret igazat olvasni. Tényeket.
        Nem libsi hazudozást, gyűlölködést.
        A halódó haladó “demokraták” végső haláltusáját láthatjuk…

        • valami sajátod nincs?
          egy propaganda hivatal adja a szádba a gondolatokat?
          ha a szomszédod szövegét nyomnád, már azzal is eredetibb
          lennél.

  8. “A liberálisok tehát azok, akikkel több rossz történik egy hét alatt, mint a kedves olvasóval egy élet során.”
    Kocsmaszlengben: Mé’ mindig a hülyét bántják?
    Nem sajnálom ezeket. Tetszik vagy nem betegség ez is. A ciki,hogy az őket “‘bántók”,nincsenek tisztában azzal,mennyire hiperszuper érzékenységű,finoman cizellált lelket bántottak meg. Ők ugyanis átlagos,ergo, normális emberek.
    Amúgy a liberalizmushoz,pont annyi közük van,mint a többi baloldali pártnak a baloldalisághoz. Semmi.

  9. Az eredeti blog szófűzéséből kiderül, hogy a “sorosista” bizony talált, sülledt:

    “átkiabálja a CBA elől az “utca népe” sörrel a kezében,az a fröcsögő, hogy nézd itt a Sorosos lotyó a hülye gyerekével,már megint,az a gyerek tuti nem százas,ugrál a buszoknak..Mert biztos,hogy Sorosos ezt !! ,olvastam a Pesti Srácokon…Ezek a hülyék kimentek a Parlament elé…

    (én nem voltam ott…Leventének aznap rázós napja volt)”

  10. A liberális barátaimnak semmit se szabad mondanom Orbánról, a migránsokról és úgy általában bármiről ami politika, mert ROBBANNAK. Ők beszélhetnek baromságokat én nem fogok megsértődni, de én nem mondhatok semmit, mert veszekedni fognak, vérig lesznek sértve… 🙂

    • Mit szeretnél mondani a migránsokról, ami még nem hangzott el kb. milliószor
      2015 óta? Megerőszakolják a lányainkat, elveszik a munkánkat?

  11. Törőcsik István

    Szegény robot, a szöveggel (a liberális nem magyar, gyűlöli az országot, ahol él, a nyelvet, amit beszél) és a mellékelt képpel kimeríti a legszebb goebbelsi hagyományokat, ennek ellenére még mindig csak 559 lájkja van.
    Ki érti ezt az igazságtalan világot?

  12. Benedek Elek

    Érdekes. Az én gyerekem is autista, de a Békemeneten egyetlen rosszalló megjegyzést, de még egy sanda tekintetet sem kaptunk. És igen, én is aláírtam a petíciót, mert az ápolási díj valóban megalázóan alacsony. Tegyük hozzá, ha valakinek otthon végezhető szakmája van, akkor KATA-sként az ápolási díj mellé teljes adómentességet is kap (attól a szemét) kormánytól. Persze, ha valaki nem tud otthon dolgozni, akkor az ápolási díj tényleg nem old meg semmit. Úgyhogy én is aláírtam a petíciót, de eszem ágában sem volt kimenni ezekkel a liberáltakkal tüncizni a Parlamenthez. Főleg nem, hogy a kormány ígéretet tett arra, hogy az ősszel napirendre veszi a kérdést. Lehet, hogy tényleg komolyan gondolja a kormány, hogy senkit nem hagynak az út mellett? Erre varrjatok gombot liberáltak! 🙂

  13. És tényleg leálltok (szó)párbajozni egy olyan emberrel aki önmagát Latrinának definiál?
    Nomen est omen…

  14. Fehérlófia65

    Kedves Latrina!

    Sajnos tisztességes kommentelőnek Ön alkalmatlan.
    Javaslom mindenkinek, hogy használjuk arra amire a neve is utal: szarjunk bele….

    • Már elnézést!
      Az első kommentem után érkezett a latrinázás.
      Én vagyok alkalmatlan?
      Az hagyján hogy egy pillanatra sem lehet kizökkenteni titeket
      a kormányzati témavilágból de még intelligenciának, választékos beszédnek
      és fanyar de jó humornak is híján vagytok.

  15. „Miért gyűlöli Ön eszelősen azt az országot, amelyben született és azt a nemzetet, amelynek a nyelvét beszéli?”, ezért tudományosan sincs rendesen kikutatva a kérdés.”
    Szerény véleményem szerint a ceu-n indulni fog egy ilyen szak,vagy szakdolgozat. Hisz nem elég a vibrátorok rezgésszámáról értekezést írni. Mert még a végén,meglelik,oszt rájönnek,hogy honnan ollózta a derék doktorjelölt. Lásd a gyurcsányi szőlészetről és borászatról írott izéjét. Senki nem látta. Még ez ezt megítélők sem. Ámbár a PÁRT,az szólt! Akkoriban a hülyék mellett ki kellet állniuk,hiszen az ő kutyájuk kölke volt.

  16. Nem a latrinával kéne foglalkozni hanem a sunyi, hazug balliberális sajtóval.

  17. Latrina. Kérdezz még, vagy engedj el egy tréfát, amin legalább mosolyogni lehet.

  18. Ha olyan jelentéktelenek és buták a libsik, ahogy a poszt állítja, miért az ő szapulásukról szól a blog bejegyzéseinek nagy része?

  19. Janikovszky

    A cikkecskéből csak az nem derült ki, mit jelent liberálisnak lenni. Lehet, hogy a szerző nincs tisztában a szó jelentésével?

  20. Ács József

    https://twitter.com/thetimes
    Nem semmi néhány figura a 200 év előtti liberalizmus-meghatározásával. Ja,elvtárs,200 éve- a száz milliós hullahegy legyártása előtt,még a kommunista szó sem gyilkos lumpen-proletár bandát jelentett.
    Hogy mit jelent a liberalizmus ma? Liberálfasizmus – A baloldal rejtett története Mussolinitől napjainkig Jonah Goldberg
    De jól ábrázolja a liberalizmust a South Parkból A tolerancia haláltábora c. rész.
    Így egyszerűbb, mint a Galilei -kőrtől,Jászitól ,Adytól,Balázs Bélán át az Est-lapokig visszanyúlni,értelmezni,megérteni. S hogy mit is adtak nekünk a rómaiak? Ja ,a libsik! Masszív kereszténygyűlöletet, rohadt piócák,csuhások-ordították,pedig csak és csupán liberális mestereik nyomán az egyházi földekre fájt a foguk,követelték,hogy árúként adhassák-vehessék,mert ugyebár a 100,azaz száz százalékban született felsőbbrendű liberális bankok érdeke maga volt a liberális gyönyör. És így tovább,ezernyi csintalankodás…
    Természetesen azért akadnak a mai világban is értelmes, konzervatív-liberális orgánumok,ilyen a Times London, mérvadó,intelligens, kulturált.
    https://www.thetimes.co.uk/
    Sajnos nekünk már megint csak egy magát “liberálisnak” nevező janicsár-“értelmiségünk” akadt,óvodától Egyetemig s tovább. Így a mi lumpen-proletariátusunk “rajtuk” szocializálódva sivalkodja vissza az éterbe önnön “tudását”.. nem középiskolás,de leggyakrabban kisegítő iskolás fokon..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük