A Lajos elejtette az „atomot”


Az ominózus G- nap óta sokat törtük a kicsi fejünket, hogy Lajos vajon mivel fog majd előrukkolni, ha eljön az idő a rukkolásra. Ma megtudtuk, hiszen rukkolt egyet. Pont olyan lett, mint azok a bizonytalan betűk azon a szomorkás, összehugyozott veszprémi éjszakán.

Én speciel arra tippeltem volna, hogy egy feketemise homályos felvételével fog előállni, és azt fogja bizonygatni, hogy a kétméteres kámzsás alak a kecske teteme felett, akinek sosem látni az arcát, az Orbán Viktor, míg mások azt gyanították, hogy egy 1983-as zaklatási ügyben is van fantázia, ahol egy szakállas kövér alak sportmezben környékezik meg egy szüzet.

Fantáziahiányosak vagyunk mind, nem vitás.

Az egykori Magyar Nemzet nevű újság bitorlói ugyanis egy olyan történettel álltak elő, amely simán veri nem csak a feketemisét, hanem bármit, amiben nem szerepelnek egyszerre vérfarkasok, zombik, vámpírok, angyalok és Elvis.

Az ominózus fakenews kombinátban dolgozó legendaképző betanított munkások (a munkaköri leírásukban bérhülye szerepel) ugyanis egy olyan dokumentet mutattak be, amely szerint Kósa Lajos „négymilliárd háromszázötvenhárom millió euró felett rendelkezhetett” (4 353 000 000 euró).

Azt a lap újságírói is elismerik (ha jól értem az összefüggéstelen mondataikat), hogy a hivatkozott pénz nem létezik. Vagyis nem lehet megtalálni a hivatkozott bank könyveiben.

Így könnyű.

Gondolom, az lehet a logikai lánc, hogyha létezett volna ez a pénz, akkor Kósa Lajos biztos ellopta volna. Vagy azt javasolta volna, hogy magyar államkötvényeket vegyenek rajta, ami a lehető legocsmányabb bűn. Micsoda beteg összeesküvés! Egy kormánypárti politikus azért lobbizik, hogy akinek pénze van, az magyar államkötvényt vegyen 2013-ban. Persze mindezt a Magyar Nemzet minőségi oknyomozásából tudjuk meg. Ők voltak egyébként azok, akik kiderítették, hogy Kósa még mindig motorozik. Sőt még élvezi is.

Külön kiemelném, hogy milyen bizonyító erejűek a fényképek, amiket bemutatnak. Egyikről a szerződő felek vannak levágva, a másikról meg az aláírás van kitakarva és maga a szerződés ügye nem szerepel. Mintha pár darab A4-es lapot olyan bonyolult volna lefényképezni…

És még szerencse, hogy a közjegyző nem ért rá, csak a helyettese, hogy aláírja a közokiratot. Ugyanis – ahogy a közjegyzői díjszabásról rendelkező rendeletben szerepel – másfél óra alatt keresett a főnökének néhány milliárd jó magyar forintot. Pontosan nem tudom megmondani, mert az FHB kalkulátora nem kezel ekkora összeget…

Csodálkozom, hogy bármelyikük bement másnap dolgozni.

A vonatkozó „közjegyző-helyettesi” okirat azért persze nem teljesen értéktelen, hiszen bizonyosan sokat fizettek érte. Van egy alig használt HitlerOrbán-naplóm, bepróbálkozom vele a Lajosnál. Az Orbán-naplóban egyébként benne van, hogy Orbán azzal bízta meg a Lajost, hogy teljesen tegye nevetségessé a Jobbikot és az ellenzéket mindenféle álhírek terjesztésével.

Azért most szólok, bevett gyakorlat hamisítóéknál, hogy valódi dokumentumok lapjainak meghekkelésével, kicserélésével hoznak létre elsőre valódinak látszó okiratokat.

Szegény drága Wagner úr nem hitt a nagyobb összegek létezésében. Lehet, hogy alkoholista volt, lehet, hogy valami degeneratív idegrendszeri betegségben is szenvedett, de tuti megbicskázta volna azt, aki el akarja vele hitetni, hogy több mint négymilliárd euró szabad pénz így császkál a világban.

Amúgy elég megrendítőnek találom, hogy a humán képzettségű „értelmiség” ilyen gyenge matekból és négy-öt nulla után már belezavarodik a nagyságrendekbe. Ennyire gyengén fizetnek a Lajosnál, hogy a sok nulla nem is gyanús?

Köszönjük meg a Magyar Nemzet profijainak, hogy tisztázták Kósa Lajost az általuk kreált vádak alól.

És ne felejtsük el! Ez a négymilliárd-háromszázötvenhárom millió euró képzeletbeli pénz, egészen addig, amíg nem kell elköltenünk arra a párszázezer nem képzeletbeli migránsra, akiket a Lajos újsütetű haverjai beengednének az országba.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

51 hozzászólás

  1. fideszbirkákbégessetek

    ez az Lajos. Az ország háromnegyede veled van.
    Buktasd meg ezt a felcsúti pojácát

    • Paranoid Android

      Meggyütté’ Lajos? Csak legelgessé’

    • Ja az ország 3/4-e…röhög a vakbelem…

    • DKMSZPKORRUPT

      Te szerencsétlen beteg alkoholista ,elittad már a összes eszedet.

    • Olyan egyszerűek vagytok mint a faék…gondolkodás nem az erős oldalatok..mondjuk mit is várjak akik az rtlklub híradójából és az indexből tájékozódnak..egy volt jobbikos

    • Az ország 3/4-e?
      Atom Lajcsi akkorát nem szeretett volna kikanyarítani a termőföldünkből, csak annyit, meddig a szem ellát. Na, a földtörvény megszavazása után, mikor követelőzni kezdett Orbánnál, az lett az ő fényességes G-napja.
      Nagyon igyekszik, befektet abban a hiszemben, hogy majd minket jól kifektet, s akkor aztán a liberálfasiszta kormány majd minden rá fordított G-tallért visszafizet, sőt, kárpótolja, s teljesíti minden kívánságát. Attól tartok, hogy feneketlen kútba dobálja a vagyonát. Nem hogy 2/3-a nem lesz, de két harmatcseppje sem.

  2. Macskakalapban

    Eléggé izzadságszagú mosdatás.
    Szerencsére még nincs vége az ügynek. 🙂
    Kósa narratíva az, hogy átbaszták, tök jó hogy egy minisztert, aki több évig az ország 2. legnagyobb városának a polgija volt, ilyen könnyen átbaszták.
    Szerintem nem átbaszták, hanem átfolyt rajta a pénz…

    • Paranoid Android

      Ja, a Laja izzadós.
      Átfolyt rajta négy milliárd? Hát a Simicskában inkább megakadt.:))))

      • Macskakalapban

        Jah, és miért nincs bíróság előtt Simicska?
        Simicska vs Orbán, én már csak egy kávét kérek. 🙂

        • Paranoid Android

          Mondjuk én is megkérdezném az összes ellenzéki politikust, hogy miért fogadják el egy ilyen gazember pénzét és sajtójának támogatását.:)))

        • Azért nincs bíróság előtt, mert Orbán beintett neki, amikor törvénytelenül követelőzött a SimlisMiskaHuggyosLajcsi.
          De még lehet amúgy. Nagy reményű, TASZ-os, LMP-s Schiffer elvtársat kéne meginterjúvolni, hogy miről is egyezkedtek a Duna bal partján, a GyaurÓraCirkáló fedélzetén. 😉

    • Hát, igen. Amíg a balliberális oldalon – a Jobbikkal együtt- ilyen ostoba, kétbites fajankók szívják magukba az információt, addig legalább azt a 20-30 db MN-t is veszi valaki. 🙂 Te, szegény Te.

  3. Szegény Lajos. Mármint a G. Simlicska.
    Várható,hogy nemsokára szép csíkos fürdőköpenybe öltözve sétál,az OPNI utód kertecskéjében?

  4. Paranoid Android

    Részleteznéd a csalás mibenlétét? Ki csalt és miben?
    akkor talán rájössz.:)))

  5. Te idióta…!!még gondolkodni se tudsz???ez az összeg nem létezik…nem létezhet…mert akkor tengeralatjáróval járhatna be a parlamentbe…!!ekkora idiótát!!hiába no…sok a sötét kis hazánkba…

    • Ne szidd, anál-fa-béta, nem tud olvasni, csak írni. 😉
      Ráadásul a hamis tokmány szerint befektetőt hozott vón, ami az államkincstárat gazdagította volna. Menten nem kellene annyit lacafacázni a Paks 2-vel, a fele összeg meg is vóna.
      Ha a vóna nem vóna. 😀

  6. Csalással speciális nem gyanúsítják

  7. Jobbolodaliak, nemzetiek, keresztyének !
    Ne süllyedjünk már odáig, hogy ballibsi olvasótársaink fantazmagóiráira reagálunk !

  8. Egyelőre ez tényleg csak az ellenzéknek jó téma.

    Na nézzük, mit szivárogtat még az MNO, utána meg kezdődhet a felelősségre vonás, hogy honnan szerezték a hivatalos dokumentumokat, és ha hamisak, akkor mi van.

    • Werber módszere. Emlékszem, hogy 2002-ben szellőztették meg, hogy azt sulykolta, hogy bármit lehet hazudni, úgysem tudják a választásokig a rágalmazási pert lefolytatni, utána meg majd a párt kifizeti a bírságot.
      Egy biztos: a nemzeti oldal szavazóit nem tántorítja el.
      Ezek a bizonytalanokra utaznak.

  9. Lajos egy geci 🙂

  10. Milyen csalást?!

  11. Maga Kósa is elismerte hogy hivatalosak a dokumentumok, tehát ezen kár is izzadni, vesztett ügy. Nyilván nem kezelt ekkora vagyont, de ahhoz kèpest hogy magas állami pozícióban van jól átvertèk a fejèt. 4 milliárd euró, te jó èg, mèg Kósából sem nèztem volna ki hogy ennyire ostoba..

  12. Hallod genyó, a Főnököd barátjáról írtál…adja Istenadja, hogy kibéküljenek, és mocskos mód meg legyél bazva.. szervilis hülye.
    Be vagy sz*rva a hódmezővásárhelyi cikked miatt ugye? Kurtz (das leben ist der kurtz) besz@ratott, mi? Obazmeg, de nagy csalódás vagy…

    • Paranoid Android

      Imádom az olyan embereket, akiket már egy képzeletbeli pénzösszeg is megvadít!:)))))

  13. Macskakalapban

    Csak úgy megjegyezném, hogy Kósa is elismerte, hogy valódiak a dokumentumok!
    Tehát az nem nagyon áll meg, hogy hamisítás.

    • Nem ismert be, sem el semmit.

      • Attól hogy itt ezt nem írják megy mèg tèny hogy elismerte. Egyedül a pènz kezelèsèt tagadja, nem azt hogy aláírta ezeket a dokumentumokat.

        • Tény? Tény csak annyi, hogy névtelenül állítasz olyat ami nem igaz. Visszaélsz a szólásszabadsággal – mivel pontosan tudod internetes hozzászólóként álnéven nagy valószínűséggel semmi bajod nem esik.

          Kíváncsian várom a leiratát mikor és hol ismerte be Kósa – és tulajdonképpen mit is?

          • Számoltál már néhány ezer lószart?
            Nem únióst.
            A macska,meg eleve hülye.
            Kalapban,vagy nem.

  14. Tegyuk fel minden igaz. Hol itt a bun?

  15. „Hogyan hazudjuk át magunkat az igazsághoz”.(Lukács György kommunista filozófus)

    Kell még valamit mondanom Ildikó?

  16. A hírekből az ollózható össze, Kósa 2013-ban vállalta, hogy segít államkötvénybe fektetni egy örökséget, amiből aztán nem lett semmi. Mi ebben a bűnös cselekedet? Ha, lenne benne valami, amit nem ismerünk, azt már 2014-ben felhasználták volna. Mivel csak most jöttek elő ezzel a történettel, amiben egyébként semmi törvényellenességgel nem vádolják, egyértelmű, hogy a tudatlan embereket próbálják befolyásolni. Szinte látom magam előtt, ahogy a gyurcsány fanok, akik bármit aláírnak, anélkül, hogy megnéznék mi az, nekik elég ha Gyurcsány mondja, hogyan őrjöngenek a hírt hallva. Az a szerencsétlen Molnár meg a NB-t akarja összehívni.
    Komolyan mondom, a Pál utcai fiúk gittegylete is komolyabb, mint ez a mai ellenzék, a Molnár-féle bizottságról már nem is beszélek. Az egy rakás szerencsétlenség!
    Nagyon sajnálatos, hogy a törvények nem büntetik a hazug-aljas vádaskodásokat. A Fidesznek a következő periódusban fontos dolga lesz ennek megszüntetése. Én pld olyan büntetést szabnék a hazug vádaskodóra, ami járna a megvádoltnak, ha igaz lenne a vád.
    Persze hiába lenne törvény, ha a törvény alkalmazói, a libsi bírók nem alkalmazzák. Ebből következik, hogy hol kell kezdeni a rendrakást!

    • Eleve sutkának szánták, mert akkora összegű kp. ami a hamisításban szerepel, nincs.
      Ezen röhög a bankszakma. Ilyen összegű befektetés már nemzetbiztonsági figyelmet kap.
      Csak az analfabéták magozzák, szotyozzák körbe ezt a baromságot.
      De ez is vissza fog ütni.
      Mennyi G.HuggyosLujos teljes vagyona? S mennyi kp-ben? ? No, meg ki kezeli, mikor ő hurcibálja kp. ? Vagy mégsem?!

  17. Szerintem ebben az ügyben Soros György a hibás!

  18. Nem semmi zombihadsereg lehet ott az mno szerkesztőségében – walking deads 😀

  19. Látom sok ember jogászkodik:D
    A közjegyzői okiraton nincs a felek aláírása, mert nem is kell. A közjegyzőnél van az összes mögöttes dokumentum, épp ezzel igazolja közhitelesen.

  20. Szégyen hogy ilyen simicskafele az összes alantas módszerével honfitarsunk . De csak azért tud létezni mert van sajnos az a pénz akiket meg lehet venni és az ő mediajat kiszolgálják ; pedig van és kellene legyen az a határ ahol már a pénznek igenis szaga van szegyelheti magát ez az alak meg akkor is ha az ország két harmada ezt a dumát nem veszi be : nivotlansagat a G nap óta sokszor ékesen bizonyította

  21. A „Kisgömböc” mielőtt szétdurrant volna, leállitották, ne zabáljon tovább. Ahelyett, hogy megköszönte volna a számára előirt fogyókúrát, dacosan támadásba lendült.Vendettája végéhez közeledik, tisztességesen szerzett vagyona (nagyonis a la Ferenc testvér)erősen fogyatkozik. Érdekes módon a Kósa féle ügy egy hitelt érdemlő dokumentuma még nem került elő, talán nem véletlenül.
    A mészároslőrincezőknek van egy százforintos kérdésem:hogyan szerezte vagyonát S.G.Lajcsi, Lécező Leistenger,Pukklacibácsi,Bódvai Tárjáni Lacika,Budapest Hercege,Stark Dzsoni (Vendetta Lajcsi csókos haverja, akivel együtt üzemeltetnek egy lőteret Budakeszi közelében), ez utóbbinak a vadászkastélya is többet ér, mint a jelenlegi MNB elnök villája.Mellesleg senki nem vizslatja a ballib oldalon Oszkóka,S.Offshore András, B.Hiteles Zoltán korábbi MNB alelnök etc.lakhatási körülményeit?!
    A gyülölet karmestere, miután széltyuk legnagyobb bánatára Nőnapon felmondott, val.szeg közremüködött a K.Lajos „rendkivül” hitelesnek látszó ügyének előkészitésében. Ami még jöhet Fake News-ként: X.Y. Fideszes főember éjszaka leple alatt álkulccsal betört a Klein villába, és megpróbálta leszerelni a lizingelt csillárt és fehér szinü port szórt a házi uszodába.(utóbb kiderült, hogy a por I.o.rétesliszt volt, de ez csak a választások után derült ki, s az elkövető maga Ö.B. volt!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük