Hogyan csinálnak Gerő Andrásból Fidesz-szavazót?


Érdemes Gerő András történész arcát megtekinteni, a felháborodással elegy fájdalmas tekintetét, amikor leszivárog a tudatfelettesébe, hogy liberális hitsorosai (elnézést!) Vona Gábort is készek keblükre ölelni, csakhogy valahogyan megszabaduljanak Orbán Viktortól.

A szélsőjobb és a liberálisok egymásra találása, vagyis az antiszemiták és a kiugrott, zsidóságukat csak politikai tőkeként megélő anti-antiszemiták lenyűgöző smacizása érthető undort vált ki mindenkiből. Azokból legfőképpen, akik utálják a zsidókat (akikről azt hiszik, hogy zsidók), valamint azokból, akik ebből a liberális maszlagból bármit is komolyan gondoltak.

Nagyon sok dolognak kell ahhoz összejönnie, hogy 10 százaléknyi szélsőséges szavazót sikeresen rávegyenek a Fletó által is fémjelzett összefogás jelöltjeire való voksolásra. Persze semmi sem lehetetlen, de azt azért megnézném (egy űrhajóból fentről), mi lesz akkor, amikor ezek megtudják, hogy egy, az összes antiszemita toposzuknak megfelelő, transzgender kormányt juttattak hatalomra, amelynek egyetlen célja van, az ő éhenhalasztásuk.

A közszolgálati televíziónak hála minden belassult honfitársunk részesülhet rendszeresen abban az élményben, hogy napi szinten milyen közös pontokat leltek egymás állítólag létező programjában és állítólag létező vagy már elvett lelkében a körúton belüli értelmiségiek és az antiszemiták.

Ki hitte volna, hogy az antiszemiták tudnak még nagyobb idióták lenni?

Eddig azért legalább azt lehetett bennük kedvelni, hogy a létükkel a liberáltak agyára mennek. De ha ezt az értéküket is elhagyják, akkor mire is vannak egyáltalán? Hogy rohamosztagosnak alkalmasak? Emlékezzünk, a kommunisták is könyvjóváírással vették át a nyilasokat, különösen a kínvallatási szakértőket a Kommunista Pártba. Erre gondolva nem is annyira vicces ez a folyamat.

A választási szükségszerűség nagy úr, csakhogy ezek az összeborulások annak az elismerését jelentik, hogy sem az antiszemitáknak („az iszlám az emberiség legnagyobb reménye”), sem a liberálisoknak („az a baj, hogy továbbmennek”) nincs semmi ötletük arra, mit is mondjanak a választóknak.

Mondjuk (értelmes) programja senkinek sincs, a Fideszét is csak másodlagos jelekből ismerjük, de a kormányzás azért legalább mutat valahová. Többek között oda, hogy a szélsőjobb és a liberálisok együtt sem lesznek képesek komolyan veszélyeztetni a Fidesz győzelmét. És nem azért, mert a Fidesz annyira lenyűgözte az embereket, hanem azért mert ezek ketten képtelenek meggyőzni az őket bármiről is – azon túl, hogy iszonyú hülyék.

Ha az antiszemiták, rasszisták megtudják, hogy magukra vannak hagyva, az antirasszisták meg azt, hogy a V. Gábor is a jelöltjük, a kognitív disszonancia annyira meg fogja viselni őket, hogy még a Fideszre fognak szavazni a végén. Ez lehetne akár egy összeesküvés Orbán hatalmon tartására, mert ha belegondolok, egy Gábor-Gábor (Vona-Fodor) közös vigyor szerintem Gerő Andrásból is Fidesz szavazót fog csinálni.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Mit csináljunk, ha egy elmebeteggel hoz bennünket össze a sors?

  Természetesen ennek a felvetésnek semmiféle aktuálpolitikai vonatkozása nincs, talán csak az elmúlt néhány nap benyomásai …

15 hozzászólás

  1. Ezzel evezzek egy ladikban?
    Na ne!!!!

  2. Gáspár Anett

    Egy ultraliberálisból? Sehogy.

  3. Gáspár Anett

    „A szélsőjobb és a liberálisok egymásra találása, vagyis az antiszemiták és a kiugrott, zsidóságukat csak politikai tőkeként megélő anti-antiszemiták lenyűgöző smacizása érthető undort vált ki mindenkiből.”

    Ugyan már!
    Mintha nem lett volna már erre is történelmi példa: a nyilasok és a kommunista párt.
    A nyilasok pompásan egymásra találtak a liberálkommunistákkal az ÁVÓ-ban is.

    Czakó Gábor az egyik cikkében (még a magyar Magyar Nemzetben) írt cikket a kommunista faisizmusról.
    „A nemzeti és a bolsevik szocialista ideológia gyökérzetét egyaránt a marxizmusba (is) eresztette, hiszen a gazdaság folyamatos válságokat szenvedett – kialakulása óta. (…) Ha valaki egymás mellé tesz egy nyilas meg egy kommunista programot a harmincas-negyvenes évekből, a pártzsargonon kívül különbséget aligha talál köztük. ”

    Mit fanyalog Gerő?! Vona a liberálisokkal szellemi rokonságban áll, viselje a rokonságot, sógorságot, komaságot.

  4. Gáspár Anett

    Öööööö…………. Viszont…. Hehe- 😀

    „Egy amerikai közvetítővel tárgyalt teljes médiabirodalma eladásáról Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba ügyvéd. Ő egyébként a Simicska-féle Index egyik igazgatósági tagja. Egy budapesti kávézóban találkoztak. Úgy tudjuk, Simicska könyörgött, hogy ne nyilvános helyen legyen a találkozó, de az amerikai közvetítő nem akart Simicska veszprémi házában tárgyalni.”

    Vonát kinek adja el?! 😉

  5. Gáspár Anett

    „Úgy tudjuk, hogy Simicska azután döntött médiabirodalma eladásáról, hogy a Jobbik a plakátkampány ellenére nemhogy erősödött, hanem gyengült, Vona Gábor pedig képtelen úrrá lenni a párton belüli válságon. Leváltása mindennapos ügy Simicskának, viszont egyértelművé vált számára: lehetetlen megnyerni a tavaszi választásokat. Ismerősei körében egyre többször kerül szóba, hogy a választási kudarc után Amerikába költözik.”

    :-)))))
    Na, te Isten?!

  6. Gáspár Anett

    Nahháááát!

    „A nyomtatott média-szegmenst auditáló Magyar Terjesztés-Ellenőrző Szövetség (MATESZ) friss negyedéves jelentését böngészve az látszik, hogy a Simicska tulajdonában lévő Magyar Nemzet napilap és Heti Válasz hetilap értékesítése rendületlenül karcsúsodik, ha ez a dinamika marad, lassan el is fogynak.”

    Tényleg! A sarkinál régóta nem is látom az MN-t. 😀

  7. Gáspár Anett

    Kérdés:
    Borókai és Stumpf kinek a sejhaját fogja kiszolgálni a jövőben?!
    Nem beszélve a zselégerincű Dévényi Putyikáról.

  8. Gáspár Anett először,
    Gáspár Anett másodszor,
    Gáspár Anett harmadszor,
    Eladva!

    • Mivan haver, álmatlanság gyötör, hogy még éjfél után is itt szöszmötölsz ?
      Ja, hogy téged meg az a gond gyötör, hogy a kutyának sem kellesz.

    • Ez egyetlen vektort sem ért.
      Ettől függetlenül,bátran alázzunk olyanokat,akik,nem azonnal szólnak vissza.
      Van némi rálépésem. Oszt a többi a sírkerbéli döglött patkány eldobálás ,meg az USA zombinézés kategóriája.Í(Tom szójer,meg a hakk leberry finng)
      Hátha,működik.

      • A fene egye meg,nem pont így gondoltam.
        Immár mind egy.

      • „Nekem nincsen hosszú múltam ebben a pártban. Nem elegendő az, hogy a miniszterelnök meg én bizonyos dolgokról hasonlókat gondolunk. A kormánytagsághoz, a miniszterséghez, egy terület irányításához nem elég, ha az ember egyébként intellektuálisan elbír bizonyos ügyekkel. Az ember háttér nélkül, miközben politizál – mert én politizáló miniszter vagyok -, meglehetősen sérülékeny. Nekem nem volt kiterjedt politikai hátterem ebben a pártban, és akkortájt sokak szemében csak egy furcsa fickó voltam…”
        (Mozgó Világ, 2003. december 3.)

        „[Cégem akkor kezdte lízingelni a balatonőszödi ingatlant, amikor] a nemzeti tulajdonosi középosztály kialakítása volt az akkor hivatalban lévő kormány célja”
        (2003. július 31.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük