Ki legyen a helytartó?

Most, hogy megjelent a Republikon Intézet legújabb közvélemény-kutatása, amelyből kiderült, hogy tüntetés-sorozat ide, Putyin-bérencezés oda, jottányit sem csökkent a Fidesz népszerűsége, érdemes elgondolkodni azon, miért ilyen tökéletesen eredménytelenek a baloldali mozgalmárok újabb és újabb megmozdulásai.

Egy apró tünet

A magam részéről egy aprócska, szinte jelentéktelen tünetre lettem figyelmes már a legelső (azt hiszem, CEU ügyében megtartott) demonstráción. Azóta tudatos körültekintéssel lesem e tünetecske fölbukkanását. Túlzás lenne azt állítani, hogy minden felvonuláson megtalálom a jelenséget, de azt bízvást állíthatom, hogy majdnem mindegyiken – így vagy úgy –, de kidugja a fejét a tömegből.

Nem árulok zsákbamacskát: azon kezdtem elmélkedni Gulyás Marci első komoly – amúgy meglepően jó szónoki teljesítményt hozó – beszéde után, vajon miért akarja az ifjú forradalmár befogadni a migránsokat. Vagy pontosabban, miért érzi úgy, fontos, hogy kimondja: elutasítja a Fidesz menekültpolitikáját.

Nos, azóta azt lesem minden tüntetés, felvonulás, ellenzéki demonstráció alkalmával, elhangzik-e valamilyen formában a bevándorlók melletti kiállás, elátkoztatik-e valamiképpen a határvédelem, embertelennek kiáltja-e ki a szónok a honi idegenrendészeti eljárásokat. A megfejtés az, hogy igen, gyakorlatilag nincs olyan ellenzéki összetartás, amelyen elmaradhatna annak leszögezése: a kormány felháborító politikát képvisel migráció ügyében.

Nem ennyire buták

A dolog azért érdekes, mert ugyanakkor a Fidesznek a jövevényekkel kapcsolatos álláspontja a kormány legnépszerűbb politikai vonala, kevés olyan kérdés van, amely mögött ilyen széles konszenzust lehetne felfedezni. Minden mérés szerint nyolcvan százalék körüli a korrekt határvédelem gyakorlatának támogatottsága.

A kérdés tehát az, miért tartja fontosnak minden ellenzéki szónok, hogy leszögezze, a migráció ügyében homlokegyenest az ellenkezőjét gondolja annak, amit a kormány – s vele a többségi társadalom – helyesnek tart.

Az első ötletem az lenne, hogy talán nem tudják, mekkora a támogatottsága a schengeni logikájú határvédelemnek, s azt hiszik, tagadásával népszerűvé válhatnak. Vagy talán úgy képzelik, mindegy, mit gondolnak az emberek ebben az ügyben, mert ők nem olcsó népszerűséget hajhásznak, hanem őszinte alternatívát kínálnak. Azt mondják, amit gondolnak, s azt is tennék, ha tehetnék, amit mondanak.

De szerintem nem ennyire buták.

Közösség és támogatás

Manapság, a politikai elemzések széles nyilvánosságának korában senki nem állhat föl úgy egy közéleti pódiumra, hogy szavait ne igazítaná saját közösségének elvárásaihoz. És amikor felfedezzük, hogy a szónokok nem úgy beszélnek, ahogy azt a magyar társadalom többsége hallani akarná, akkor az is eszünkbe jut: talán nem is a magyar társadalom többségéhez kívánnak szólni.

A migránsok melletti kiállás, úgy tűnik, mára egyfajta hitvallás, összetartozást kifejező jelszó lett. A migránsbarát ellenzék természetesen egyúttal az európai baloldal híveként is meghatározza önmagát, nem utolsó sorban olyan pozíciót foglal el, ahol a bevándoroltatást anyagilag is támogató csoportok szeme elé kerülhet, sikeresen aspirálhat azok támogatására.

Aprócska tünetünk igen komoly információt tükröz. Elmondja nekünk, hogy az újabb és újabb ellenzéki tömörülések valójában nem a kormány, hanem egymás alternatívái. A küzdelem továbbra is az ellenzéki térfélen zajlik. Egyfelől a népszerűségért – mint arra a Republikon kutatása rá is világít, amely szerint amint a Momentum mérhető szintet ért el, a Párbeszéd eltűnt a térképről, nulla százalékra esett – másfelől az erőforrásokért. Vagy pontosabban a népszerűségen keresztül az erőforrásokért. Hiába, no: ők is tudják, hogy jól fizető foglalkozás a politikusé. Különösen jól fizet a helytartói pálya.