Egyelőre mégsem simicskásodik, hanem bolsevizálódik az Index


Ha valakit érdekel, hogy milyen lehetett a hetvenes évek végén egy cikk a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevű szélsőbaloldali terrorszervezetről az akkori Népszabadságban, az részesülhet az élményből, ha az Index „Tudomány” rovatában elolvassa Hegyeshalmi Richárd „Vörösterror az NSZK-ban” című írását.

A szöveg elvileg a közelmúlt történelméről szól, de olyan mértékben mellőzi a tágabb történelmi kontextust, mint egy foghúzás leírása.

Az írás szomorú apropója, hogy ma negyven éve ítélték életfogytiglanra ezeket a szabadságharcosokat. Már az indexes csávó szerint. Nem tudom, hogy az ürgét honnan szalajtották, de gyilkosságok relativizálásában és terroristák pozitív bemutatásában értékelhető teljesítményt nyújt.

Már a szöveg felén túl voltam, amikor rájöttem mi zavar. Az, hogy a szerző erősen szimpatizál a RAF terroristáival és teljesen elfogadhatónak láttatja a terrorizmust, mint az elnyomó kapitalista rendszer megdöntésének eszközét. Különösen látványosan tagadja meg részvétét a „nagyhatalmú kapitalistáktól”, akiket a RAF meggyilkolt. Őket és a járulékos veszteséget egyetlen mondattal intézi el:

„A RAF akcióinak azonban voltak ártatlan áldozatai is.”

Azt viszont határozottan érzékelteti, hogy a fiatalok kiábrándultsága jogos volt a kapitalista rendszerből és az elfogott terroristákkal csúnyán bántak a hatóságok. Nagyon, nagyon csúnyán.

A szöveget nem lehet másképp értékelni, mint egy olyan folyamat első lépését, amelyben az Index szerzője elkezdi felépíteni annak a történeti és társadalmi megindoklását a nyilvánosságban, hogy lehet és kell fegyveresen is fellépni az olyan rezsimek ellen, amelyekben demokratikus úton jutva hatalomra ugyan, de nekik nem tetsző politikai erők vannak uralmon.

Ez a klasszikus bolsevizálódás kezdete. A szélsőbaloldali ideológia fogalomkészletének becsempészése a közbeszédbe.

Kulturálisan különösen fájó, hogy a szerző egy Kishont Ferenc idézettel kezdi az írását, amellyel egyből azt is bizonyítja, hogy egy kukkot sem értett meg Kishont zseniális humorából, továbbá azt is, hogy a konkrét idézet szövegkörnyezetét és Kishont munkásságát sem ismeri vagy érti. De a félreértés árulkodó, ugyanis Koshont ismerte és értette a kommunistákat, és ezért vetette meg őket szíve minden melegével, míg Hegyeshalmi semmit nem ért a korszakból, amiről ír, sőt ugyanazzal a hideg embertelenséggel viszonyul a társadalmi „igazságosságot” szolgáló gyilkosságokhoz, mint azok bármelyik elkövetője.

Ideje lenne észre térni és észre venni, hogy alig harminc évvel a kommunizmus bukása után ugyanaz az elmebaj kúszik vissza az életünkbe a liberális ideológia aktív támogatásával, amelynek nevében tízmilliókat gyilkoltak meg. Ha van értéke a jelenlegi európai rendszernek, akkor az az, hogy évtizedek óta nem gyilkoljuk egymást. De a liberálisok és az újbalosok újra akarják kezdeni az egészet. És ilyen ostoba, primitív és tudatlanságon alapuló írásokkal kezdik.

Simicska Úr! Legyen szíves tegyen rendet a lapjánál! (Ez poén!! Mert ugyebár gondolni kell a liberális olvasók korlátozott felfogóképességére is.)


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

4 hozzászólás

  1. Na egy hugyoshalmit azt már láttam főnökként felemelkedni,majd orral aszfaltot szagolni.
    Ha esetleg ugyanarról van szó. Akkor sem rúgnám ki alóla a sámlit. Rábíznám inkább.
    A zsindexről,meg azt tartom,hogy a rosszabbik(régebben jobbik) először szélsőségesen nacionalista volt. És immár liberális párt lett.

  2. Vesszen a balliberális hazugságsajtó! Vesszenek a muszlim dzsihádisták-imámok, kommunisták-jehovisták!!

  3. heroes_never_die

    Inkább a nicken kommentelek… Pontosan ugyan azt éreztem, mint Paranoid és legkésöbb az „aktivista” szónál szivem szerint abbahagytam volna olvasni az Indexes kreténséget. A betüribanc, sorry, Hegyeshalmit nem nevezném újságirónak, nem csak hogy rózsaszin ködben akarja láttatni a 68-as generációt, illetve az RAF 1.-2. generációját, hanem tudatosan, vagy akár tudatlanul (mindegy) elhagy lényeges tényeket. Peldául azt is, hogy az RAF-hez közelállók a zöldeken keresztül bekerültek a német politikába, az egykori maoisták, polpotisták, RAF-védök, a pedofiliát éltetök es hasonló szubjektumok fejedelmien élnek évtizedek óta az általuk megvetett német adófizetök és pár éve S. Gy. pénzén is.

    A nyugati világban kialakult 68-as mozgalom sem véletlenül indult el, aminek az alapja a „Frankfurti Iskola”, ill. Saul Alinsky által kifejlesztett radikális eszmék voltak és korántsem „elégedetlen fiatalok” szervezkedtek „spontán”, hanem lényegében ugyanazok az erök, mint most, csak ma már hightech módszerekkel.

    Szerencsére én már csak a 2. generációs RAF terrort éltem át a helyszinen, viszont személyesen is érintett a siemenses K. Beckurts, valami A. Herrhausen halála, akit az otthonunktól nem messze mészároltak le. Abban az idöben bizony sokan rettegésben éltünk, nem tudván ki lesz a következö, aki valamilyen kiemeltebb pozicióban dolgozott.

    Ulrike Meinhof és K. R. Röhl lánya, Bettina Röhl, egy fantasztikusan kemény logikával megáldott, kiváló újságirónö, FB barátom, aki kiméletlen könyvet irt erröl az idöszakról, mint közvetlenül érintett személy, illetve Joseph „Joschka” Fischer, zöld politikus, ex külügyminiszter, jelenlegi német Soros-helytartó, sötét múltjáról. Ha Hegyeshalmi valóban komolyan vehetö cikket akart volna irni a terror felmagasztalása helyett, elegendö anyagot találhatott volna Bettina Röhl számtalan publikációjában.

  4. kalmár ferenc

    Azt hiszem ,így ugatta az Index:ők mindig pártsemlegesek voltak.Ekkorát hazudni=pokol Még Lenin sem hazudott így vagy gyurcsótány,bJajnai,lendvai gatyahuszárlaci.Botka elméletileg utolérheti őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük