Hogy éljük túl

A rezsimeket az áldozataik számáról kell megítélnünk!

Az ismert történelem során szinte minden rendszer, rezsim, hatalom törekedett a konszolidációra. A hatalmat megszerzők, amikor uralkodóvá, királlyá, császárrá vagy istenné váltak, és persze a követőik, a győzelem után mindig nyugalmat akartak. Akik nem tudták konszolidálni a helyzetet és élhetővé tenni a mindennapokat, akik nem tudták megszerezni az emberek legalább …

Bővebben »

Sargentini Magyarországa

Akit kéjérzéssel tölt el, hogy az Európai Parlament hatalmas formátumú politikusai üzemszerűen rombolják nem csak a magyar országimázst, hanem a szuverenitásunkat is, érdemes elgondolkoznia azon, hogy Sargentini és magyarországi szövetségesei milyen Magyarországot is akarnak. Most szólok, hogy csak két lehetőség van. Vagy ezek, vagy mi magyarok. Nincs három Magyarország. Vagy …

Bővebben »

Németországban már verik a képviselőket

A német demokrácia újabb, fejlettebb szakaszába lépett azzal, hogy három maszkos demokrata, símaszkban (ami tulajdonképpen ultraliberáliséknál egy egyenarc, nem a személyazonosság elrejtésére szolgál, mert az nincs nekik), botokkal kétharmad részben agyonverte a legnagyobb német ellenzéki párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) brémai tartományi vezetőjét. A Frank Magnitz elleni támadás ügyében …

Bővebben »

Ünneptelen világ

Idén, karácsony táján tömegesen jelentek meg az ellenzéki médiában és a közösségi oldalakon a nem csak a karácsony ünnepét zárójelbe tevő politikai írások, bejegyzések, megosztások, hanem a kifejezetten gyűlölködő megnyilvánulások is. A keresztény ünnepek elleni „osztályharc” fokozódik. Már körülbelül negyven éve beszélnek arról a pszichológusok és a szociológusok, hogy elfelejtünk …

Bővebben »

1956-ban is a józan ész ellenségei ellen lázadtunk fel!

Sok eseményt hívnak forradalomnak, viszont ebből csak néhány érdemli meg ezt a nevet. A forradalmak köré legendáriumokat szoktak építeni. Nagyon helyesen, hiszen az igazi forradalmak ihletett pillanatai az időnek, amikor valami rossz, valami ördögi pusztul el. Sok eseményt hívnak forradalomnak, viszont ebből csak néhány érdemli meg ezt a nevet. Sőt, …

Bővebben »

Az ellenállók!

Valaki megnézett valami makizáros filmet, és régi mozgalmi emlékeiből felsejlett az „ellenállás” szó. Szovjet szóhasználattal élve a „fasiszták” elleni harc romantikája sejlik fel, hetek kérdése, hogy ezek a zakkantak partizánnak kezdjék hívni magukat. Cseppet sem találják ironikusnak, hogy ezúttal a németek oldalán harcolnak az oroszok ellen a képzeletükben. Habár szerintem, …

Bővebben »

Valóságos cselekedetek valóságos következményei

Én imádom a független magyar bíróságot! Legfőképpen azért, mert tőlem, hanem mindentől teljesen független. Az írott jogtól, a tényállástól, a törvény szellemétől és a valóságtól is. Szinte alig sikerül nekik olyan ítéletet hozniuk, amelyet nem találok felháborítónak. Vagy túl sok, vagy túl kevés, vagy nevetséges. Ha egyáltalán sikerül nekik ítéletet …

Bővebben »

Ungár Péter globális kérdései

Van néhány végtelenül naiv és ezért igen-igen szerethető barátom. Olyan emberek, akik utópisztikus álmokat kergetnek, képtelen fantáziákból táplálkoznak, képzeletbeli országok valóra válásában reménykednek… Szóval LMP-sek. Most meg elolvastam Ungár Péter remek elemzését az ellenzéki politizálás eddigi tanulságairól és jövendő lehetőségeiről, s arra jutottam, hogy ebben a pártban bizonyára felvételi alapkövetelmény …

Bővebben »