Ratius

A doktor, a hit és a tudomány

Meghökkentően lendületes kritikacunamit borított az ellenzéki sajtó Kásler Miklósra, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójára, a EMMI-tárca várományosára. A professzor színes és gazdag médiamúltjából előhalászott idézetgyűjtemény itt-ott valóban rémületes, de csak addig, amíg el nem kezdjük közelebbről is szemügyre venni a szövegeket. Amint ezt megtesszük, kiderül, hogy az ellenzéki kritikák inkább …

Bővebben »

Esemény után – esemény előtt

Esemény utáni értelmetlenségnek tűnő módon hívta össze az LMP a szorgalmasan tüntető ellenzéki pártok képviselőit, hogy megállapodjon velük a post factum tennivalókról. Szél Bernadett szerint ledőlt egy fal, gondolom, a résztvevőket elválasztó fal és – miképpen a szombati lúzertüntetéseken résztvevő híveik – úgy most a tárgyalóasztalnál is egymás nyakába borultak …

Bővebben »

Elkésett lázadás – politikai hullák egy halott ügyért demonstrálnak

Ha a Jobbik–MSZP-P–DK–LMP összefogását az elmés jobboldali sajtó zombikoalíciónak nevezte, akkor a szombati tüntetés okkal kaphatja a Walking dead nevet. Politikai hullák egy halott ügyért demonstrálnak. Ennél horrorisztikusabb felvonulásra még halloween idején sem számíthatunk… Igazi rém-menet lesz az agyhalottak demonstrációja. Persze nem azért, mert állítólag részt vesz a tüntetésen a …

Bővebben »

Idegenek

Jóleső elégedettséggel cuppan bele megmondóembereinek véleményébe az ellenzéki olvasó: ma is derekasan le lett rasszistázva minden fideszes! Most egy plakát miatt, tegnap egy kevéssé píszí nyilatkozat okán, tegnap előtt sikerült valamire ráhúzni az antiszemita jelzőt, s holnap, meg holnapután is lesz nap. Lesz rasszizmus, lesz fajvédelem és fajüldözés, hogyan is …

Bővebben »

Alkoholba fulladt ellenzék

Szerintem nincs lejjebb. Megérkeztünk. Aki azt mondja, hogy lehet mélyebbre ereszkedni a választási kampány sötétjébe, azt remek fantáziával áldotta meg a természet. Én úgy hiszem, a választási kampányban is van valamiféle abszolút nulla, mint a Kelvin-skálán. És most ide érkeztünk. Azzal, hogy a Facebook népszerű alakja, Tibi atya, egy alkoholista …

Bővebben »

Bye bye whitey!

Amíg mi itt, a választási küzdelemtől terhes Pannon-medencében békés belenyugvással kezdjük megunni a politikát, s egy hírterhes délután azon elmélkedünk, hogy tulajdonképpen jó ötlete volt a rockoperában Gizellának: „Csinálnánk inkább egy kisbabát!”, azonközben csendben, mintha mi sem történt volna véget ért az európai civilizáció. És mi észre sem vettük. Történt …

Bővebben »

Kalandorok napjai

Vicces, amikor valami csekély jelentőségű részsikeren felbuzdulva előugranak a homályból a hurráoptimista megoldóemberek és megpróbálják meggyőzni a józanabbakat arról, hogy életüket, vérüket, hitelüket, és jövőjüket azonnal tegyék föl a most megnyíló, különleges lehetőségre. A nagy regény, a nagy siker, a nagy sansz reménye borzolja most a lelkeket az ellenzéki oldalon. …

Bővebben »

Lázadó államok

Üdítő kísérletsorozatot folytat a Mandiner, amikor fontos, vagy érdekes közéleti témák kapcsán vitát generál, közöl, s moderál. A tomboló média-idiotizmus haragos szóáradatában élvezet végigolvasni a kidolgozott esszéket, vitacikkeket, korreferátumokat, még akkor is, ha némelyiknek tartalmával, másnak témájával nehéz azonosulni. Most – ismét – Békés Márton pesszimista esszéje váltott ki vitát. …

Bővebben »

Mit köszönhetünk és mit nem köszönhetünk Vágó Istvánnak?

„Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok” – írta Vágó István, a gyurcsányista szekta kvízmestere a facebook falára. Elsőképpen szögezzük …

Bővebben »