Belorusz életkép az "elnökválasztás után". 2020 08 12

Belorusz választások: ezt is Putyin fogja elrendezni?


Ha minden igaz, Belorussziában (vagy Belarussziában) egy elég ocsmány diktátor regnál immáron több évtizede. Persze, amilyen objektív szokott lenni a nyugati sajtó vagy az orosz vagy bármelyik, az is lehet, hogy csak a szokványos ütközőállami léttel van dolgunk. A nyugat nem volt elég erős ahhoz, hogy elfoglalja Fehéroroszországot a jelcini pangás idején, amikor Oroszország majdnem egy amerikai nagyvállalat lett, az oroszoknak meg csak egy ilyen Lukasenko-Lukasenka kaliberű diktátorra tellett. Csak egy dolog biztos, hogyha lesz forradalom, akkor az átlag fehérorosznak sokkal rosszabb lesz, mint eddig volt.

Közép-Európában még mindig él az a romantikus kép az emberekben, hogy a forradalom után minden jobb lesz.

Pedig mi igazán tudhatnánk, hogy akár győz a forradalom, akár leverik, utána biztos rosszabb lesz.

Amióta van világsajtó, arra minden kormány gondosan ügyel, hogy a saját országa médiája ne az országa külpolitikai érdekei ellen írjon. Ne tévesszen meg bennünket meg az, hogy ez alól például a magyar ellenzéki sajtó kivétel, az ugyanis jobboldali kormányok idején külpolitikailag is ellenzéki, Európában viszonylag szokatlan módon. De ez bizonyosan nem a sajtószabadság jele, erről csak ezt tudhatjuk biztosan. Ezért, nem is követhetünk el nagyobb hibát, mintha úgy tennénk, hogy az aktuális sajtójelentések és a mindig magabiztos liberális helyzetértékelések alapján érteni véljük a jelenlegi belorusz viszonyokat.

Szegény fehéroroszok pont olyan régi és egyértelmű államisággal rendelkező országban élnek, mint az ukránok. Belorusszia lakosságát az elmúlt 5-600 évben többször is majdnem kiirtották, hol lengyelesítettek, hol oroszosítottak, hol ez az egyház, hol az térített erőszakosan. Aztán a XX. században a németek, a nácik és az oroszok, a kommunisták még utoljára rendeztek az ország területén két nagyobb háborút és népirtást is. És össze-vissza tartoztak a részei a környékbeli nagyobb és kisebb hatalmakhoz, ahogy éppen az erőviszonyok diktálták.

Belorusszia egy olyan hely, amelyről mindegyik szomszédja úgy gondolja, hogy lehetne az ő része is. És persze Belorusszia is gondolja, hogy ő is lehetne nagyobb. Szóval csak a szokásos. Készséggel elhiszem, hogy Lukasenko mindenben hazudik, egy dologban azonban egyszerűen nem tud, abban, hogy az ellenzékét és az ellenfeleit külföldről pénzelik.

Belorusszia helyzetét alapvetően az orosz gazdasági és politikai kapcsolatok határozzák meg és persze az, hogy Lukasenko azért nem akar orosz szatelit állami létbe süllyedni, ezért tájékozódik nyugat felé is rendesen. Jelentős tehát az orosz befolyás. Lengyelország is aggódik rendesen a határainál kialakult helyzet miatt, különösen mert olyan területről van szó, amely sokszor, sokféle leosztásban is tartozott már az egykori Lengyelországhoz. Lengyelország szövetségese az USA pedig Oroszország elszigetelése miatt érdekelt abban, hogy Belorussziában egy oroszoktól független hatalmi struktúra épüljön ki. Ukrajna példája azonban megmutatta, hogy Putyin kész elmagyarázni a kétkedőknek, hogy a határainál nem tanácsos a hozzájárulása nélkül mindenféle hatalomváltásokat megszervezni, kierőszakolni. A maradék Ukrajna számára sem mindegy, hogy a belorusz államot ki uralja. Ha az oroszok itt sem engedik meg, hogy egy nyugatbarát hatalomátvétel legyen, akkor a térség politikailag és gazdaságilag további destabilizáció elé néz. Lukasenko legalább idáig politikai stabilitást és kibírható gazdasági környezetet teremtett. Személye természetesen senkinek nem hiányozna, sem az őt támogató elitért nem hullatna senki könnyeket, de a stabilitás, ami miatt eltűrték a létét, az mindenkinek elsődleges szempont. Akkor különösen az lesz, amikor a bukása után kiderül, hogy az utódai demokratikusan többet lopnak és többet ölnek, mint ő. Volt már ilyen.

Magyar szemmel aggodalomra ad okot, hogy Lukasenko ellenfeleit a kétbites momentumos okosgyerekek és a liberális sajtó csodálatos forradalmároknak akarja eladni.

Ebből csak az következik, hogy egy fizetési listán szerepelnek és a munkakörük is ugyanaz, a destabilizáció elősegítése. A nyugatról pénzelt forradalmárok tulajdonságait pedig jól ismerjük. Egy dologra bizonyosan nem képesek, működő országot létrehozni. Pontosan annyira érdeklik őket a helyi viszonyok, mint amennyire azok a multinacionális vállalatokat, amelyek a győzelmük után fél perccel megjelennek az adott ország összes természeti kincsénél és minden értékesebb vállalatánál.

A Biden család ukrajnai „szerepvállalása” világossá tette mindenki számára, hogy már az amerikai érdekek is egyre brutálisabban fordítódnak le személyi érdekekre. Még 20 éve egy amerikai politikus belebukott volna abba, hogy oligarcha lesz egy másik országban ennyire nyilvánvaló módon, de Bident már a demokraták se gondolják komolyan, ő csak előkészíti a terepet az első fekete bőrű, kommunista amerikai elnöknőnek.

Lukasenkora úgy tűnik kiadták a kilövési engedélyt, elegendő amerikai befektető gyűlt össze a projekthez, és Soros György is sokat gondol az elnyomatástól szenvedő belorusz népre. Az EU is aktivizálódik, biztos hallottak valamit. Nyilván egy demokratikus és teljesen instabil Belorusszia érdeke az EU-nak is. Biztos.

Én mondjuk fogadni mernék rá, hogy Putyin fogja lerendezni a dolgot, mert ő nem engedheti meg magának, hogy Belorussziából is amerikai játéktér legyen.

Egyedül a Belorussziában élő emberekkel nem törődik senki, biztosak lehetünk benne, hogy még rosszabbul fognak élni, mint eddig, bármi is lesz a végeredmény.

Vezető kép: MTI/AP/Szergej Gric


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

14 hozzászólás

  1. Jó cikk, de van benne egy furcsa mondat: „Ha az oroszok itt sem engedik meg, hogy egy nyugatbarát hatalomátvétel legyen, akkor a térség politikailag és gazdaságilag további destabilizáció elé néz. ” Mint tudjuk, Ukrajnában nyugatbarát hatalomátvétel történt, az ország viszont politikailag és gazdaságilag destabilizált, gazdaságilag nem a nullára került, hanem jóval az alá, amerikai (Soros) érdekkörök szétlopták az országot.

    • Kele Loránt

      Nahát !
      Ne felejtsük Bident és fiainak klánját, mert ott is nagy haszonra van kilátás. Aztán Oroszország teljesen bekerítve állítjuk tömegével rakétáinkat. Kell ennél szebb? Biden jóformán már azt sem tudja hogyan hívják. Jöhet Hillary a drága, aki annyi sok sok tavaszt okozott már nekünk.

  2. AKÁR GYŐZ A FORRADALOM, AKÁR LEVERIK, UTÁNA BIZTOS ROSSZABB LESZ???????

    MI TUDHATNÁNK???

  3. NA DE LEGALÁBB MÁR KEZD A KORMÁNYMÉDIA KINÉZNI AZ ABLAKON.

    TEGNAP AZ M1-NÉL A KÜLPOLITIKAI HÍREKBEN MÉG EGY AMERIKAI VÁROSI LÖVÖLDÖZÉS IS MEGELŐZTE A BELARUSSZIA-I HELYZETET.

    M1 KÜLPOLITIKA.
    DE LEGALÁBB SOKBA VAN AZ ADÓNKBÓL.

  4. Igen közel van Moszkvához.
    400-500 km-re. Nem csodálom,hogy Putyinnak érdeke,megtartani a jelenlegi vezetést. Úgy tűnik,itt nem fog sikerülni a Majdan.

    • Géza Kékazég

      Nem fog sikerülni Majdant csinálni. Lukasenka szétveri keményen és gyorsan, utána meg összeszorított fogakkal elviseli a szankciókat és a LIBSI MÉDIÁT.

  5. Virtuális Fidesz Stand

    Putyin mindenhez ért. legalábbis az orosz nyelvterületen….

  6. Ez is bennevan abban a pakliban,
    hogy a halado nyugat, az
    EU és Amerika multijai, nem
    akarnak egy europai és orosz
    együtműködést.Mert ez egy
    nagyon komoly gazdasági
    erőt képviselne.Ezért fekszenek
    olyan jol a románok és van ez az
    Ukrán most pedig a Bjelorusz
    forgatokönyv.
    A cikk nagyon sok kellemetlen
    igazságot irt meg.

  7. Mondjuk nyugodtan magyarul: fehérorosz, Fehéroroszország!

  8. Vihar egy biliben. Itt nem lesz semmi Soros-álforradalom. Lukasenko marad és annyi.

  9. Miért törődnek ennyire evvel az országgal? Talán a nyugati országokban minden méz és tej? Ott is mindennaposak a sztrájkok, tüntetések, nacionalizmus, kszenofóbia, stb. Vagy talán igy akarják elterelni a nép figyelmét a valodi bajtól amely tőlük fakad? Ami pedig azt az országot illeti, már csak emliteném, hogy a „diktátoruk“ vezetésével mindenük megvan ami csak kell nekik, az üzletek pedig tele vannak mindennel. Vagy talán valakinek ez nem tetszik? Ja, persze. Akik nem olyan szófogadó kutyusok azokat pedig le kell súlytani szankciókkal, tönkretenni őket, gazdaságaikat, szépen kimazsolázni őket. Az a jó demokrácia. Meddig fogják még ezt az aljas politikát folytatni? Talán istennek képzelik magukat?

  10. Homoródkarácsonyfalváért

    Szerintemis. Itt tényleg a momentumos hülyegyerekeket vetették be, nem a kommandósokat.

  11. Kérdés, lesz-e olyan tér, mint a Majdan? Másik kérdés, hogy elegen lesznek-e rajta? (hat-nyolc tucat nem elég) A legfontosabb — kossuth-téri — kérdés, hogy KI fog beléjük lövetni?
    A két első kérdésnek meglesz a maga válasza.

Hozzászólás a(z) Namond bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük