Bolondok karneválja


Most, hogy a német alkotmánybíróság úgy döntött, alkotmányellenes, ha csak lánynak vagy fiúnak anyakönyvezhetnek egy embert, kénytelenek vagyunk tudomásul venni: az elmebetegek kiszabadultak celláikból, ledobálták zubbonyaikat, nyakkendőt kötöttek és mindenféle fontos funkciót elfoglalva éppen most veszik át a hatalmat világunk felett.

Zárójelben jegyzem meg, pillanatnyilag kereszténydemokrata kormányzat van Németországban, olyan, amelyik elvileg őrizni akarja humanista hagyományainkat. A józan konzervativizmus mégis elvezetett a németek harmadik neméhez. Hány nem lenne akkor, ha a forradalmi baloldal, a liberopátiás dilinyósok uralnák az országot?

Ti tényleg megőrültek?

A gender-hibbanat csak egy tünete a szabadjára engedett ápoltak dühöngő ámokfutásának. A minap egy asszony beperelte az Amerikai Egyesült Államokat, mert sértve érzi magát vallásszabadsága alkotmányos jogában. Az amerikai állampolgársági eskü végén azt kellene mondania ugyanis, hogy „so help me God”, vagyis Isten engem úgy segéljen. A hölgy azonban ateista… Néhány éve az amszterdami Rijksmuseum vagy kétszáz műalkotás címét írta át a politikai korrektség jegyében. Olyan kifejezéseket változtattak meg a képek adataiban, illetve címeiben, mint a néger, mohamedán, törpe, indián… És, ha már politikai korrektség: Kanadában pusztán azért ünnepelhető a kormány, mert afféle rémségek cirkuszaként mindenféle torzszülött helyet kapott benne. Ja, nem, jégbe fagyott jeti nem lett miniszter…

És akkor nem is beszéltünk még a pszichedelikus metoo kampány tomboló idiotizmusáról, amelyben évtizedekkel ezelőtt megesett (vagy meg nem esett) zaklatások (vagy szimpla tetszésnyilvánítások) kapcsán adják elő a nagyhalált olyan emberek, akik nyilvánvalóan súlyos mentális problémákkal küzdenek. És nem beszéltünk a konföderációs szobrok lerombolásáról, a múlt átírásának igyekezetéről, a matematika rasszista tudománnyá nyilvánításáról, a willkommenskultur bárgyú bódultságáról és egy csomó olyan, ma már sajnos minden nap felbukkanó jelenségről, amire csak döbbent rémülettel nézhetünk: Ti tényleg megőrültek?

Bűnné lett kétely

Nos, a bolondok karneváljával kapcsolatban van egy jó hírem, meg egy rossz. Kezdem a jóval. A jó hír az, hogy viszonylag kevés dilinyós mászkál közöttünk. A genderbetegek, pc-sérültek, metoo-pátiások és más mentális zavarokkal küzdők nem lettek többen, mint voltak pár évtizeddel ezelőtt, csak hangjukat elképesztő mértékben erősíti föl a modern média. És ez volt a rossz hír. Az internetes médiumok, különösen a közösségi hálózatok elterjedésének köszönhetően nemcsak, hogy egymásra találnak a háborodottak, nemcsak, hogy megerősítik egymást abban, hogy mindegyikük bátran vállalja fel beteg elméjének torz idiómáit, de immár valamennyi Napóleon megköveteli, hogy a diliház falain túl is felségnek szólítsák. Sőt, a fejlett – úgy értem, fejlett balgatagságba süppedő – Nyugat, mint annyi totális rendszer, már a kételyt is bűnnek nyilvánította.

Komoly megtorlásra számíthat, aki kimondja: a valóság nem az, amiről hülyéink beszélnek.

A médiában elképzelhetetlen erővel és terjedelemben lett úrrá az a valami, amit talán személyes valóságnak, még inkább szubjektív látomásnak nevezhetnénk. Eleinte a média urai talán azt remélték, hogy ellenfeleik démonizálásához kaphatnak segítséget Berkeley kései unokáitól, de mára nyilvánvaló lett, hogy magát a médiát is túszul ejtette a kánkánt járó imbecil indulat.

Biztos vagyok benne, hogy a konzervatív német alkotmánybírók éppen olyan jól tudják, mint Ön, Kedves Olvasó, hogy az ember két nemű. Csak nem szeretnének a média pellengérjére állni. És nem szeretne oda állni egyetlen kereszténydemokrata, keresztényszocialista, konzervatív német politikus sem. Inkább paríroznak, inkább együttműködnek, inkább úgy tesznek, mintha nem lenne a napnál is világosabb: félnótások húzzák a talpalávalót.

Vigyük utánuk a diliflepnit!

Egy-két évtizede képtelenség lett volna a gyengeelméjűek mai forradalma. A szerkesztett sajtóban nem akadt egyetlen ügyeletes szerkesztő sem, aki helyet adott volna az eszelős világképeknek. Sem a vallásos fundamentalizmus, sem a hívő scientizmus, sem a személyessé torzult valóság, sem az összeesküvéselméletek ezernyi fajtája, sem homoszexuális propaganda nem kaphatott helyet a szerkesztett médiában.

A szerkesztő számára, még nem is olyan régen, minden szerzői gondolat, minden cikk, minden téma személyes elköteleződést hordozott.

Az újság arról (is) szólt, aki csinálta. Babits Mihály lapja, Szabó Dezső lapja, Németh László lapja, Pethő Sándor lapja… valahol maga a szerkesztő. Így is tartjuk számon, s így tartotta számon magát minden újságkészítő. Hogy egy-egy félcédulás rendszeresen írhasson, megjelenhessen, az csak marginális lapokban, szűken szegmentált közönségnek szóló, speciális kiadványokban fordulhatott elő.

De ma már nemcsak a szerkesztők vesztek ki a médiából, de a véleményformáló értelmiség is kiszorult onnan.

Daniel Drezner közgazdász-politológus nem is olyan régen írt érdekes esszét a Chronicle of Higher Education felsőoktatási magazinban, amelyben arra mutatott rá: a public intellectual – azaz azok a tudósok, szakemberek, akik tudományos műveltségükkel felvértezve foglalkoznak a közügyekkel – és a kritikai gondolkozás jelentősége folyamatosan csökken. A tudós-értelmiség közéleti szerepét egyre inkább gyors reagálású, de sekély műveltségű politikai aktivisták veszik át. Nem csoda hát, ha a szenzációéhes közönség számára a lelkiismeretlen média készségesen szállítja a zavaros eszméket, kretén ötleteket, tébolyodott kezdeményezéseket.

S, hogy mi, hétköznapi hírfogyasztók, mit tehetünk ebben a helyzetben? Nos, bár félkegyelmű barátaink szeretik eldobálni, mi vigyük utánuk a diliflepnit! Minden alkalommal, amikor a szemünk elé kerülnek, környezetünk okulására mondjuk ki hangosan és érthetően: ezek elmebetegek!


A szerző: Ratius

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

24 hozzászólás

  1. Nagyon jó írás, minden sora találó! Németországban egyetlen torzszülött tiltakozott a jogai miatt és bevezetik a semleges nemű anyakönyvezést. Nos az eset mutatja a jogrendet a természet rendje fölé akarják emelni és a degenerált torzszülöttek jogait hangoztatva az államot sokmilliárdos kiadásra (gendervécék, stb.) kényszeríteni. Sokkal normálisabb lenne kimondani, hogy kéttucat hibás génekkel született miatt nem kérdőjelezhető meg a Természet.
    A normális sajtó létrehozása szintén politikai akarat. Legyen már annyi jogköre minden államnak, hogy a botrány-sajtót és a liberális gyengeelméjűséget betiltsák. Ha ennek „alkotmánybíróságok” az akadályai akkor azokat kell megszüntetni. Sok helyen nincsen ilyen gittegylet, és ott jobban is működnek a jogelvek, nem írja felül néhány elmebajos alkotmánybíró a józan ész vezérelte ítéleteket.

    • http://www.atv.hu/belfold/20150705-a-dk-kizarja-a-homofob-nyilatkozatot-tevo-kepviselot
      Sütő László, a Baranya Megyei Közgyűlés DK-s(!!!) tagja egy a Facebookon közzétett posztjában a többi között úgy fogalmazott:
      „Az orvostudomány minden kromoszóma rendellenességet betegségnek tart!
      Nem lehet kivétel a nemi kromoszómáé!! Az én toleranciám odáig terjed, hogy betegségnek tartom!!”
      ***
      Na most nem azért mert ezt egy ORVOS állítja, hanem azért mert a JÓZAN ÉSZ.
      Úgy tűnik az „árjáké”, Hitlerrel együtt elégett a tűzben.

    • Járfás Zoltán

      És az alkotmány melyik paragrafusa biztosítja neked ezt a különjogot?

    • Azt úgy csinálják ott, azzal kezdik, hogy egy kitanított, egy ilyen betegségben szenvedö valaki feljelentést tesz mint magánszemély az alkotmánybíróságon A szervezet mögötte azután hajtja a dolgot amíg ügy lesz belöle. Azután meg már csak idö kérdése amíg a neoballib szemlélet valamilyen csatornán fülbe súgja az ajánlott véleményt (ítéletet)
      .
      De már írnak az intézkedés okozta nehézségekröl, amik nem ezt a 20 embert érintik, hanem az egész országra terjedö adminisztrációs nehézségeket, amiket mind meg kell oldani, micsoda összegbe kerülnek csak ezek és aztán még a következök. Az is világos lett, hogy egy egy ilyen különösen agresszívvé válhat ha extra jogokhoz jut.
      Következhetnek a sértödések, a feljejentések, a pereskedések,… és a közvélemény megint valami korcs dologgal foglalt nem egy normálissal.

  2. Gáspár Anett

    Ti tényleg megőrülTEtek?
    🙂

  3. Feher Zsolt

    A szornyu az hogy elindult az elmehaborodottak forradalma es ehez a politikai korrektseg jegyeben az elit csatlakozik es bologat ra. Olyan mint mikor 1festmeny elott allnak a szinvakok szep hat persze foleg a fekete hat nem is latod nembaj helyeseljunk akkor azt hiszik latunk es a muveszethez is ertunk. Ha helyeselsz halado es okos embernek tartanak ez trendi is es a valaszok kegyenek hajszolasa mindenel fontosabb a pillanat politikusok szamara.

  4. Az utolsó bekezdésedet Daniel Drezner esszéjéről („A tudós-értelmiség közéleti szerepét egyre inkább gyors reagálású, de sekély műveltségű politikai aktivisták veszik át. Nem csoda hát, ha a szenzációéhes közönség számára a lelkiismeretlen média készségesen szállítja a zavaros eszméket, kretén ötleteket, tébolyodott kezdeményezéseket.”) lécci nyomtasd ki 48-as betűméretben és tartsd már oda Geri és Szilveszter orra alá, hogy pontosan ezért nem lenne szabad azt a primitív proli futóbolond genetikai selejt gulyásmártont mutogatni a Polbeat-ben.

    • Paranoid Android

      Néha muszáj esetbemutató koncertet is tartani, hogy a nézők-olvasók rendesen meg tudjanak ijedni.:)

  5. Mikor érkezik az idő, amikor koncentrációs táborba zárják a „maradi” – és + neműnek valló egyedeket? És elgázosítják őket, a haladás nevében?

  6. heroes_never_die

    Azért annyival kiegésziteném ezt a valóban kiváló cikket, hogy a német alkotmánybiróság összetételét mindig is párt-proporciók alapján határozták meg. 2011. óta a biróság tagja Prof. Dr. Susanne Baer, a berlini Humboldt egyetem közjogi és gender-studies fakultásának vezetöje, elkötelezett leszbikus feminista. Neki köszönhetö az egykori nagy hirü egyetem kvázi gender centrummá alakitása.

    https://www.rewi.hu-berlin.de/en/lf/ls/bae

  7. Xanax József

    Csoda, hogy a németek még csak a harmadik nemig jutottak el, hiszen Kanadában a haladár megmondómédia már valami 84 nemnél, illetve gendernél tart, ennek a manifesztációja többek közt a jelenség, hogy az LMBTQQ+ mozaikszó egyre hosszabb és hosszabb. És ezek persze mind a törvény által védett identitások, amiket bírálni, megkérdőjelezni könnyedén gyűlöletbeszéd kategóriába esik, amit a törvény szigorúan büntet.

    Kanadában jövőre és az azutáni évben a liberálisok valószínűleg ki fognak esni a hatalomból, mert teljesen felfalta őket ez a PC totalitárius, zsarnoki elmebaj. Remélem, a németeknél is változás lesz.

  8. Xanax József

    Egyébként itt nincs olyan funkció, hogy bizonyos hozzászólókat el lehet tünteni? Nem szeretnék balllib retardáltakat olvasni, ha nem muszáj.

    • Paranoid Android

      De van, de csak a nagyon súlyosan beteg hozzászólásokat szokták, szoktuk kigyakni. Vagy a teljesen értelmetleneket. Nekünk sajnos szakmai kötelességünk tanulmányozni a ballib hozzászólókat. Mi sem élvezzük.

      • Xanax József

        Nem törlésre gondoltam, hanem valami olyasmire, ami a mandineren vagy a disqus-on is van, hogy megjelölheted az adott felhasználót, és onnantól kezdve nem látod a hozzászólásait. Persze ehhez autentikáció meg beléptetés is szükséges, az meg itt nem nagyon van, szóval, érthető, hogy miért nincs.

      • Hát akkor világos, hogy mit keresnek ezeken az oldalakon ezek a pecérek. Vagy bérencek. Mindig ugyanazok. Ugyanazzal a szöveggel. Idö megtakarítás?, hogy egyébre is vagy máshova is jusson? Így nem nagyon van mit tanulmányozni a hsz.-iken. Egy két becsmérlö, kijelentö mondattal provokálnak, a banálisabb ballib mantra jegyében. A gyülölet szó soha nem hiányzik a mindenkit szeretö toleranciájukból, gyakori a „kirekesztés“ is.
        És ezeket összeszámolják és jelentik, hogy ha X „gyülölettel“ kellett válaszolniuk,““ akkor ugyanannyi gyülölködö hozzászóló/ hsz van vagy annyi gyülöletet vált ki a cikk. ??
        Egy egy közülük hirtelen eltünik mintha sohse lett volna; átment máshova provokálni vagy megváltoztatja a nickjét, az is provokál.
        A többiek meg válaszolnak s ezáltal marasztalják is öket, jó kis hányinger kíséretében.

    • Menj a kurucinfóra a náci retardáltakat olvasni!

  9. „Biztos vagyok benne, hogy a konzervatív német alkotmánybírók éppen olyan jól tudják, mint….” hogy másként kihuppannak a magas állásukból. Vagy a Soros-féle nevelésü generációkból származnak a megfelelö meggyözödéssel. A rendszerváltásig arrafele folyt az intenzív és mint pár éve látszik is, kimondottan sikeres népátnevelés.
    Már jóval a genderezés elött az ovódában kezdödött az egyéni központúságra törö nevelés. Az lett az élet meghírdetett értelme, hogy az egyed személyes boldogsága a cél, a kissebbségek pátyolgatása, mindenféle közösségi érdek elött. Ennek csak egyetlen határa lehetséges majd, a firma érdekeinek az elsösége.

    Világszerte elismerten nagyszerübb tömeges felvonulás nincs mint a Berliner Pride, hacsak nem a Rio Carnevals. Aminthogy eladósodottab városállam sincs; mégis megéri nekik a felvonulás a millióit, amikbe kerül.

Hozzászólás a(z) igazmondó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük