Nem vagyunk elég kemények!

Amikor hírét keltették annak, hogy Orbán Viktort ki akarják fütyülni Tusványoson, azt gondoltam, hogy kb. öt dilinyós (négy nő, meg egy egyéb, mert ebben a közegben a nők a keményebbek és a többiek „férfinak mondottak”) lesz majd, akinek lesz bátorsága 100 százalékosan normális közegben botrányt csinálni. Természetesen túlbecsültem a liberálisok bátorságát, a mentségemre szolgáljon, hogy azt csak túl lehet.

Ehelyett egy szerencsétlen minimalista nőt küldtek el öngyilkos merényelni a liberálisok, aki jól láthatóan már komoly károkat szenvedett a CEU sugárzástól. A legszebb provokatőri hagyományoknak megfelelően volt ember, aki a hajánál fogva lerántotta (legalábbis a felvételen nem indulati, hanem inkább pénzes akciónak tűnik a hajhúzás) a kameráik előtt és a megbeszéltek szerint mindegyik liberális újságíró megírta, hogy Orbán Viktor miért felelős ezért is.

Mi meg csak közben hallgattuk OV beszédét.

A baj az, hogy megint, újra és újra meg merték csinálni. Pontosan tudják, hogy mennyire jámborak vagyunk és mennyire szánalmasnak tartjuk őket. Azt a szerencsétlen csajt is szánakozó pillantások között vezették ki. Tulajdonképpen azon melegében be is ismerte, hogy ugyanezekért a krakélerkedésekért az óvodában sokkal többet szokott kapni. Ő is csak egy áldozata a liberálisoknak, magától valószínűleg egyedül otthon szorongott volna a hétvégén.

A mi pacifizmusunk azonban már kezd ártalmas lenni.

Ugyanis nem bünteti az udvariatlanságnak ezeket a minősíthetetlen eseteit. Neveléslélektanilag helytelen, hogy valaki bemegy valahová, bárhová botrányt csinálni, aztán mi meg a kidobása után azon elmélkedünk, hogy a feldühödött emberek nem elég udvariasan távolították el. Jó, tudom liberáliséknál az első tantárgy amit fel kell venni az a „Hogy lehetünk büszke bunkók”, de a társadalomnak és a politikai ellenfeleknek ezt nem kellene elfogadni.

De tényleg, mit kezdjünk olyan jól fizetett, férfinek látszó hivatásos provokátorokkal, akik egy 45 kilós nőt küldenek el provokálni? Miféle udvariassági szabályok vonatkozhatnak az ilyenekre?

Szerintem semmilyenek.

Nekünk egy ilyen balhé után arról kellene beszélnünk, hogy kb. 10 000 fizetett sorosbérenc volt egyenként gyáva elmenni provokálni. Hogy tudjuk kikkel van dolgunk.

Továbbá komoly kommunikációs hibát követünk el akkor, amikor azt hisszük, hogy ez feltétlenül tetszik azoknak, akik jelenleg nem a Fideszre akarnak szavazni. Ezt a bagázst a baloldali szavazók jelentős része is annak tartja, aminek mi: ocsmány kis senkiknek.

Hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

 „Index, jelentésmódosult szó, jelentése: hazugság” (Értelmező szótár, 2022)

Azért szeretem az Indexet, mert mostanra sikerült elérnie, hogy tényleg semmit ne higgyek, amit odafogalmaznak. …

17 hozzászólás

  1. Védeni próbálod a védhetetlent. A konzul férje Soros berenc? Beteg állat vagy, ha ezt elhiszed. Ebből élsz, ezt írod, de…. Ugyanolyan hátulról hajhúzós gyáva/ovis/buzi vagy, ha ezt a cikket szívből írtad.

    • Paranoid Android

      Nézd meg a drága Indexed videóját.
      A lerántós csávó szerintem nem úgy mozog, mint aki indulatból cselekszik, hanem mint aki megtervezett dolgot csinál.
      Megtervezett balhé volt, ahogy az illik hozzátok.

      • Nem, nem, nem és nem. Fidesznyik az ember, plusz a többi is körülötte. Ez van ember, ugyanolyanok vették körül, mint a DK nyugger különítmény. Csak itt ugye nemzet, meg erkölcs, meg tisztesség. Nem provokátor volt, vagy ha igen, akkor fideszbérenc. Az indulat előbb volt, aztán szépen, sunyin lerántotta. Ocsmány férgek egytől egyig. A Lány ellenszenves, és udvariatlan és hülye, de bazz, hogy a dákóromán szekus a lapockáig húzza fel a lány karját, ez ősi román szokás. Vagyis székely.

    • Mit várhatunk egy mentális problémával küzdő nőtől (kedves libbantak, szabad nőnek nevezni?), ha Heisler Bandi magát az izreali miniszterelnököt küldte el a ‘csába, mert Netanjahunak is büdös amit Soros csinál?

  2. tusványosi

    Nyilván a nő és összes erőszakoskodó is Soros-bérencek voltak. Így válik a paranoid kormánypropaganda össznépi elmebajjá.

  3. Ilyenkor elő kéne venni az óvónénit, szülőket/ nevelőket, hogy mit (nem) tettek, annak érdekében, hogy ne ilyen infantilis szipirtyó váljon ebből az egyedből.

  4. Már az agyunkra ment a tolerancia. Legyünk toleránsak mindenféle kisebbséggel, viseljük el, hogy a pride miatt nem lehet közlekedni stb. Az a két bites, nőnek látszó provokátor is a provokátor társával együtt ezért úszta meg kivezetéssel. A csendes többséggel mikor lesz már végre toleráns ez a provokátor, hangos kisebbség???

  5. Nevelélektanilag nyilván azt kellett volna, mint Orbánnal, akit apja rugdosott. Akkor egy olyan egyed fejlődik ki, aki kizárólag bólogatójánosokat visel el maga körül, lefelé megjátsza a hadurat, felfelé (Putyin) meg nyal, és boldogan (??) él, amíg meg nem hal.

  6. Ha valaki egy elöadáson elkezdi fütyörészéssel zavarni a körüllevöket, akkor a legtermészetesebb, hogy azt a személyt onnan kiutasítják. S ha nem megy, akkor viszik. Minden ilyen alkalommal a mamákat s az ovó néniket kéne számonkérni? egy vagy minden 30-t múlt felnött esetében?

    Székelyföldön székelynek kell lennie a provokátornak, de helyi személyre nincs remény. Ott még dívik a régi szokás, hogy valakinek az elöadása alatt csend van. Ha ellenvetés van, akkor azt nem fütyöléssel intézik el.
    (Ebben nem vagyok egészen biztos, de úgy tudom, hogy a kifütyölés ottan különösen nem szokás,
    mert becsületsértés számba megy. A meghívott vendég becsületéért pedig minden jelenlevö ember felelös. Talán mégis tudták ezt, mert ha férfi fütyölt volna azt puhára alakították volna.)
    Ezt jegyezze meg magának minden degenerált neolibsi, akiknél a becsület, a normális méltóság fogalma ismeretlenné vált!!
    Nosza, egy Budapesten lakó, eddig irányt vesztett, székely származású, idegennek és nem egészben megmaradt, füves tüntiknél csellengö nöre akadtak. Az idöben felálló kamerások is helybe gyültek, csak röviddel a fütyörészés elött.
    Nem egészen jól táplálták be a lövétei származású “twittert” mert az a már megszokottról csicsergett, a budapesti szövegeit mondta fel…, majd a kíséröje után kiáltott, de hiába.
    Szerintem az a nö nem túlságosan felelösségre vonható, valószínü, hogy nem nagyon tudta, hogy mit csinál.

    A megbízói kísérleteztek újabb zavargással, rendbontással, médiatápláló skandallummal, azzal amit a CEU is -világhírüen elsöosztályú- oktat, begyakoroltat… országszétverés…
    A Fidesz, az még menne, de Orbán Viktortól szabadulni kell, minden áron … így ér el hozzám az utóbbi idök atlanti-nyugati üzenete.

    A magyarok összességét, Magyarországot soha nem fogadták be “a nyugaton” és nem is fogják, akkor sem ha úgy tesznek, uniós tagságunk ellenére sem, mert ez egy sajátos konkurrencia. A
    magyarok nagytöbbsége, -illetve a nem kozmopolita rétege-, az is európai, de sajátosan az. Orbán V. ezt meg akarja ilyennek tartani, szerinte ez a mi valódi “identitásunk”.
    A külföldi érdekeltségek azonban nem így tartják azt hasznosnak. Szövetkezés a kozmopolitákkal ( hogy ne nevezzem másképp), zsarolás a dühöngö píszi által, gazdasági nyomás által. Most azonban emberükre találtak és fenik a fennivalókat.

    A lövétei nö meg, lássuk, miböl fog megélni, ha most itt ezt az alkalmat elpaccerolta?
    Söt, nem is akarja, tudja tovább csinálni, hiszen akkor elfogadta volna az LMP jogi segítséget és feljelentést tett volna (azt gondolom, hogy LMP-és kezdeményezés volt, mert Paksról is dadogott a nö, amikor már nem fütyölt). Így elérhetövé vált volna, hogy az ügy, lényegtelen kimenetellel, de két ország jogszolgáltatását dolgoztassa meg. Az Orbánra háruló vonatkozások mellett, értelemszerüen felizgatta volna a romániai román közvéleményt és a román jogszolgáltatást is; szóba kerüljön az azok szerinti magyar “nacionalizmus”, meg hogy még ki is táplálja azt.

    Olvasom, hogy az Orbán-buktatás mégis tovább megy, Simicska akarja ezúttal a rendcsinálókat jogi úton, börtönbe juttatni.
    Pedig akkor elöször a jelenlevök szólították fel a nöt, hogy hagyja abba. Nem hagyta abba, tovább fütyölt, hát akkor úgy távolították el ahogy lehetett. Hívta a kíséröjét, de az nem jött, de miért nem? A kiállott filmesek pedig nem tudták volna elég hatásosan végezni a dolgukat, amellett, hogy egyikük sem törödött a növel.

    Figyelem! A fütyölés elég hátul történt ahhoz, hogy Orbán maga ne kerülhessen be a képbe! Csak az úgynevezett fogdmegjei.
    Miután azonban a nöt eleresztették, az most elöre ment, lógó fejjel és üveges tekintettel beült valamelyik elsö sorba, egy szót nem felelt senkinek, hogy mit keres ott, hiszen akkor azok még semmit sem tudtak a történtekröl. Be lehetett füvezve, de atyásan.

  7. Ha a moziban zacskót gyúrogatsz, hangosan beszélgetsz, másokat zavarsz, rád szólnak, adott esetben kivezetnek. Ha van egy előadás, rendezvény, bármi, ahol a közönség többségét érdeklő téma folyik, ha a közöség a vezetőjét ment meghallgatni, akkor joga van a többségnek ahhoz, hogy mások ne rondítsanak bele.
    Namost ugyebár volna egy illem…volna egy neveltetés, volna egy jóérzés(ű emberek) kategória, hogy ilyesmit nem csinálunk. Svejk a katona is megmondta, templomban nem fingunk hangosan.
    Tehát a többségi reakció jogos és a lenini-megzavaró technika éppen a szabadság és a szabad gondolkodás, szabad beszéd stb. jogán -lefütyülni sípokkal a beszélőt- nem demokrácia, hanem a terror. A kisebbség terrorja a más közegú többség irányába, amit rohadt nagy veréssel kellene végre visszaszorítani… Csapda..mert akkor van mit beszélni, hogy fasiszták meg ilyeneket, de barátom többet nem jöttök oda. És ez a cél. Ha hiányoznak a neveltetésedből elemek, akkor így jársz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.