Németországnak vége van

Nem kellemes mostanában németnek lenni. Valószínűleg Hitlernek is több őszinte híve van manapság Európában, mint ahányan mély elégedettséggel támogatják a jelenlegi német politikát, pontosabban szólva azt az elmebajt, ami alapján a német kormány a döntéseit hozza.

Kiderült például, hogy a migránsválság hajnalán Merkel és hasonlóan értelmes társai JOGI OKOKBÓL nem zárták le a határt, amikor már nekik is leesett, hogy a Bundestag épületének alagsorában is ISIS sejt működik. Persze lehet, hogy az “I” betűk leestek az ajtóról és így nem volt annyira ismeretlen a piktogram, de miután a jogászaik nem voltak biztosak benne, hogy a bíróság(!) nem meszelné el őket a határ lezárása miatt, inkább úgy tettek, mintha nem is döntöttek volna így.

Klasszikus politikusi megoldás, elfelejtődött a dolog, nem beszéltek róla többet.

Egy normális ember ugyanis, ha több százezer mohamedán férfi zúdul be az országába, a hadsereg, a rendőrség és a titkosszolgálatok vezetőit kérdezi és nem a jogi szakértőit, de mondjuk mi már tudjuk, hogy liberáliséknál a valóság nem számít. Nyilvánvalóvá vált, hogy Merkel alkalmatlan kancellárnak, meg bármilyen olyan pozícióra, ahol valóban dönteni kell.

Ezek ufotámadás idején sem azért aggódnának, hogy Brünhilda nénit éppen megeszi egy ufo a pincsijével együtt, hanem azért, hogy egy ENSZ bizottság nem fogja-e népirtásnak minősíteni azt, hogy az ufo étkezése közben Brünhilda néni és a pincsi megpróbál visszaharapni.

Hasonlóan a szatirikus humor tárgykörérbe tartozik a következő németországi esemény is: egy muszlim családban született, gyermekkorában menekültként Németországba érkezett nő valami csoda folytán el tudott annyira németesedni, hogy rájöjjön, majdnem mindenki hülye körülötte, a muszlimok is meg a németek is, és végül CDU-s politikusként is írt egy könyvet arról, hogy mekkora bajban van Németország.

A hölgy egyébként jól láthatóan posztmuszlim individualista, aki annyit azért megőrzött a női szerepekkel kapcsolatos családi emlékeiből, hogy a feminizmus pőre ostobaságától megriadjon, annyira viszont már károsodott a liberális-individualista környezettől, hogy a muszlim nők felelősségét (is) nagyon erősen kiemeli abban, hogy elmebeteg terroristákat nevelnek. Ami formálisan igaz ugyan, de ez valójában a feminizmus nagy hazugságának megfordítása, hiszen a feministák meg arról nem vesznek tudomást, hogy az általuk eszelősen gyűlölt “férfiak” nevelését az európai polgári társadalomban a nők intézték.

Ez a liberalizmus igazi csapdája, képtelen észrevenni, hogy a gyermekeket nem az egyes körülöttük lévő emberek nevelik fel, hanem a körülöttük és velük élő különböző életkorú és személyiségű nők és férfiak összessége, a közöttük lévő kapcsolatok, azonosságok és különbségek. A többgenerációs családok együttélésének ellehetetlenítése, amit a nyugati kapitalizmus és a szintén nyugati kommunizmus egyaránt elengedhetetlennek tartott ahhoz, hogy a társadalmat a teljes uralma alá hajthassa, pont ezt a komplex gyermeknevelési környezetet pusztította el. A családi diszfunkció azonban nem ennek az egyes ember feletti entitás lényegéből következik, hanem az egyes emberek hibáiból, amit lehet, hogy egy család okozott ugyan (vagy a gének játéka, vagy egy korai fejre ejtés), de ettől még embert nevelni, egészséges embert nevelni csak családban és kis közösségben lehet.

(Elnézést a komolyabb hangvételért, de ebben aztán tényleg semmi vicces nincs.)

A muszlim nők, ellentétben az európai nőkkel, nem léteznek önálló entitásként a kultúrájukban, ami ebben az esetben teljes egészében az iszlámot jelenti, sem csoportos, sem egyéni felelősségük nem lehet abban, amit cselekszenek, nincsenek abban a helyzetben sem mint személyiségek, sem mint a család, a közösség tagjai, hogy az iszlám tanításaitól elvonatkoztathassanak.

Mert ugyebár az iszlám elsősorban nem vallás, hanem totális ideológia, amely tagadja a rendszerén kívüli valóság létezésének a jogosságát.

Csak egy individualista helyezhet felelősséget olyan személyekre, akik nem is léteznek individuumként a saját világukban. Szerzőnket, Zana Ramadanit nem kárhoztatjuk ezért természetesen, nem képes felismerni, az emberek egyszerre individuumok és közösségek tagjai, mert ő egy olyan világban nőtt már fel, a poszt mortem, poszt modern Németországban, ahol az emberek a szexuális perverziójuk alapján csatlakoznak csoportokhoz, és ahol az etnikai identitást a “Gyűlölöm a németeket, Németországot!” életérzése helyettesíti.

Ramadani azt a Németországot félti, ami befogadta őt és a hazája lett, azoktól, akiknek már nem hazája ez az ország. Azt meg otthonról hozott tapasztalatából tudja vagy inkább érzi, hogy a mohamedán hódítók nem kegyelmeznek semmi jónak majd, amit a németek évezredek alatt létrehoztak.

Erről a Németországról mindent elmond, hogy egy albán menekült muszlim kislányból cseperedett a “németek toleranciamániájától” megcsömörlött, anyává válni akaró nő igazibb német, mint a teljes német elit.

Hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Húshagyók és valósághagyók

Aljas lopakodással fészkeli be magát az idiotizmus hétköznapjainkba. Ami tegnap még magától értetődő természetesség volt, …

13 hozzászólás

  1. Azt nem tudom,hogy Dajcsisztánnal,milyen üzleti és kulturális kapcsolatokat fogunk ápolni?

    • Előbb vagy utóbb hadiállapotnak fogják hívni. Félő.

      • Azzal,meg az a baj,hogy egyrészt a törökök alkotják Németország egyharmadát jelenleg,és lent is van egy török ország.
        Két tűz közé fogunk kerülni ismét.

  2. A cím így nem igaz. Annak az etnikailag és vallásilag csaknem egységes No.-nak van vége, amit mi annak ismerünk és szeretünk. Hogy mi lesz helyette, az felsejlik.
    És egy pillanatra ne gondoljátok, hogy mindez nem találkozik a nép többségének akaratával.
    Isten velük.

  3. Tippeljünk! Hány év múlva lesz mecset a kölni dóm?
    Én 2025-re tippelek.
    (Halkan megjegyzem, hogy a budavári Mátyás templom egy időben az volt..)

  4. Péter Pál

    Ide vezetett a 70 év liberális – szabadkőműves – bolsevik agymosás amit a létét is tagadó háttérhatalom csinált az egykoron nagy, egységes és összetartó német néppel !
    Ennyi.Győzött a Mammont imádó fajta kitartó és szorgos munkája.
    Béke Németország Poraira.
    Kár érte mert egykoron nagy nemzet volt.
    RIP

  5. Emil Ildikó

    Németországban 45408 dollár az egy főre eső GDP, nálunk 14516. Ha nekik végük, akkor mi hol vagyunk?

    • Paranoid Android

      Nemcsak a pénzük végére érnek, hanem az életük végére is. Mindkettőben segítenek nekik a mohamedánok.:))))

      • Gáspár Anett

        Mindkettőben segítenek nekik az ultraliberálisok és Gitleer méltó utódai, Merkel-Schulz-Juncker.

  6. Hogy is van a mondás arról, akinek a halálhírét költik?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.