Mentegetőzés XĐ


Piréz Elvtárs felszólítást intézett hozzám, tisztázzak néhány apróságot legutóbbi posztommal kapcsolatban a kommentekben bíráskodó igazoló bizottság előtt, mert már unja védeni a hátsómat, védjem meg én. Alcím: Én nem leszek menekült.

(I.) Az a férfi, aki veszélyben hátrahagyja a családját, az az emberiség szemete. Pont.

(II.) Aki pedig biztonságos helyen hagyja a családját, hogy aztán a világ legjobb helyén a szociális ellátórendszer ölébe heveredjen, az nem menekült. És a családja sem az már.

(Logikailag értelmezendő (I.) és (II.).)

Amúgy meg a Földön öt és fél milliárd ember él rosszabbul és diktatórikusabb kormányzat alatt, mint az átlag magyar. Vajon hányat kell befogadnom a nappalimba?

Nagyon rossz véleménnyel vagyok azoknak az intellektuális képességeiről, akiknek ez nem áll össze.

Ennek semmi köze az emberséghez, a részvéthez vagy az általános jóakarathoz. Ennek egyedül a józan észhez, a túléléshez van köze. Meg ahhoz, hogy az átlag európai értelmiségi semmit sem tud a Föld számtalan más kultúrájáról és értékrendjéről. Mert a magányos, család nélkül érkező muszlim, férfi menekült pont a saját kultúrájának egyik legfontosabb elemét, a család iránti kötelezettséget tagadja meg, ha a veszélyben hagyja őket. Én nem tenném, pedig nemhogy muszlim nem vagyok, de még a metafizikához sincs semmilyen kötődésem. Viszont van családom.

De nem tagadja meg, mert nem hagyja őket veszélyben, mert más összefüggésrendszerben jön ide. Én, ha segítséget akarok kérni valakitől, mindent elkövetek, hogy elnyerjem a jóindulatát. Milyen segítségkérő az, akinek követelései vannak? Nem egymást kellene rugdalnunk és rosszindulatot tulajdonítani azoknak, akik kimondják a kényelmetlen igazságot, hanem végre tenni kellene valamit, hogy a liberális toposzok ne mérgezzék  tovább a közbeszédet.

Én magam kívánom eldönteni, hogy kinek akarok segíteni.

A liberális etikaterror személytelenné és embertelenné teszi a segítséget, mert kötelezővé teszi. Pártolom, hogy az EU eszközöket adjon, hogy a problémát annak keletkezési helyén kezeljük, sőt azt is, hogy sebesülteket gyógyítsanak a kórházainkban. De nekem senki se tegye kötelezővé a részvétet és a jóakaratot.

Majd én eldöntöm, hogy akarok-e részvétet érezni egy (a saját bevallása szerint) családját a bajban elhagyó muszlim férfi iránt.

Nem akarok.

 

 

 


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Miért áll minden liberálison jól a náci egyenruha?

  Újabban a liberálisok Hitlerben is felfedezték a született antiorbánistát, ami tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen …

14 hozzászólás

  1. Szóval mohamedán férfiak vérét akarod inni a Dunából, értjük ám, felesleges mellébeszélni.

  2. nauta kozmi

    Kedves Paranoid Android! Kommentelek ide, hiszen nincsen fészbúkod ahogyan írod, itt talán egyszerűbb lesz számodra a reagálás. Én voltam az egyik olyan – szerintem a gondalatimat itt a blogon nagyjából kulturált formában megfogalmazó valaki, aki bírálat tárgyává tette ominózus írásodat. Igazad van: nem tekinthető bátornak, aki családját hátrahagyva menekül el valahonnét gyáván.Viszont a te megállapításod, hogy itt tömegesen, sőt, szinte kizárólag ez történne, szimpla csúsztatás, manipulatív valami, mert egy állítás nem attól lesz igaz, hogy valaki valamilyen megfontolásból azt állítja, hanem attól igaz valami, hogy úgy van. Azt nem mondom, nem mondtam, hogy nincsenek igazságok, valós összefüggések a gondolataidban, de szélsőségesnek tartom azt a fajta gondolkodásmódot, hogy valami úgy, ahogyan mi azt állítjuk, egy valamilyen ismérvű csoport (menekülteké) mindegyikére egyként igaz volna. Az bizony egy szélsőséges gondolkodásmód. Nem igaz, hogy gyávaság eljönni onnan, ahol porig rombolják életlehetőségeidet, és fizikai léted megsemmisülése fenyeget. Nem gyávaság eljönni onnan sem, például afrikából, ahová már nem jut ehető, iható jav., mert mindenféle távoli gazdasági, gazdagodási érdekek zsigerelik szét az életet. Nem említed azt az esetet, amikor például egy család azért küldi el serdülőkorban lévő gyermekét az ígéret földjére, mert ha nekik meg is kell pusztulniuk odahaza, akkor legalább a sarj ne pusztuljon meg. Nem említed azokat az eseteket, amikor bizonyhogy családostul jönnek, együtt. Nem említed azokat az eseteket, amikor esetleg csupán a család túlélői bírnak eleve elindulni, vagyis nincs már kit hátrahagyni, mert őket már megpusztították. Nem említed, hogy bizony kissé egyenlőtlen egy ideje a világban a javak eloszlása, ami törvényszerűen medmexhez vezet előbb-utóbb. Nem említesz a veszély jelzésén kívűl az eredeti cikkedben olyan vállalhatóan humánus megoldásokat a vándoroltatás helyett, amely ezeknek az embereknek az érdekében valami valós segítséget jelenthetne lokálisan, a problémás gócpontoknál. Nem említed, hogy a furcsa liberális felfogás helyett esetleg oda kellene vinni némi dollárt a problémák helyszínére. Te nem arról írtál, hogy az ízisz, kihasználva ezt az egészet, sőt igazából okozóként persze hogy rágyúr a destabilizációra azzal, hogy beküldi a kiskatonáit a „zónába”, hanem te arról írsz, hogy elenyésző mértékű az a létszám akit NEM EMIATT küldtek. Kedves paranoid. Talán te is érzed, hogy ez a fajta, a népszerű konteókat a lelkünkbe tényként beleöntő valaminek nem feltétlenül az objektív valósághoz van köze, hanem ebben a formában inkább arra alkalmas, hogy a veszélyek jelzését némileg túltolva szétparáztasson mindenkit, aki az ilyesmire boldogan csápol. Az én létem és életem arra való, hogy szeressem a hazámat, mindenkörülmények közt meg is védjem szeretteimet, ám az én életem arra nem való, hogy más embereket behergelve a lehetséges erőszakos kimenetel felé mantrázzam az agyakat. Van felelősségünk, kedves paranoid akkor, abban a helyzetben, amikor léteznek még nálad is bepöccentebb gondolatok a közös éterünkben, és mi meg újságírókként, publicistákként, filmesekként olyan válaszokat kell adjunk a zavarban, amely nem feltétlenül a hirig felé terelgeti a gondolatokat. Ez nem azt jelenti, hogy neked kamuznod kell a helyzetről, vagy ne gondolkodj úgy, ahogyan gondolkozol, hanem ez azt jelenti, hogy önmagát felvilágosult embernek, publicistának valló valaki ne szeressen már leírni olyan gondolatokat, hogy a hozzánk érkező emberek MINDEGYIKE egy hazaáruló, családját eláruló, fulldurván elítélendő geci, mert így mi például egyre kevésbé fogunk tudni együtt azért a célért dolgozni, hogy megértethessük a „másik oldallal”?, hogy miért hibás az ő gondolkodásmódjuk, mégpedig az, hogy a különféle, gyökeresen eltérő kultúrák komolyabb zavarok nélkül összevegyíthetők, vagy hogy oké lenne ez a cseréljünk akkor kontinenseket a seggünk alatt dolog. Köszönöm, hogy megismerhettem azon véleményedet is, itt a „Mentegetőzésben”, hogy te is szeretnél végsősoron segíteni mind a helyzet megoldásában, mind azokon, akik valóban áldozatai, és még mindig szelid áldozatai ennek az egész vérhadarásnak. Nem kell leutánozni a másikat és az utca túloldaláról, átvéve a lehetetlen stílust, gyakorlatilag ugyanazzal visszakiabálni a másiknak, mert akkor már két furcsán kiabáló valakink lesz egy helyett. Lehet az másképpen is. Uff és üdv. Én a másik oldalon kiabáló, vagy majdleszvalahogyban tébláboló, ezáltal szintén szélsőségesen semmitsemgondoló véleményt is leoltom ha kell. Talán érzed, hogy nekem nem a jövőnk biztosításával és hazánk szeretetével van bajom.

    • Paranoid Android

      Így elsőre: Lécci gyakrabban üss egy entert!!:)))

    • Paranoid Android

      Szerintem az evidens, hogy a normális ember, ha tud(!!!!!) segít. De a kérdés az, hogy tudunk-e és az is, hogy a segítségnek milyen következményei vannak.
      A baj az, hogy erre külön hivatkozni kell, mert nem hiszitek el, hogy segítenénk, ha tudnánk.
      Nekünk a „segítség” jelenlegi módjával van bajunk.

    • Paranoid Android

      Reakció Nauta Kozminak(mert nem létezem az FB-én:):

      Köszönöm a kultúrált reakciót és a munkát, amit belefektettél. De nagyon veszélyes az a logika, amely bizonyos egyedi esetekből akar egy általános válasz találni úgy, hogy az egész helyzetet nem nézi. Klasszikusan ez az a probléma, hogy a háborúban rendes emberek is lőnek egymásra, akik nem akarnak ölni, mert a helyzet foglyai. Nincs jó válasz, csak különféle rossz. Azzal, hogy befogadjuk őket, nem segítjük őket abban, hogy a hazájukban maguk rakjanak rendet. Mi évszázadokon át háborúztunk és öltük egymást Európában, hogy a mai helyzet létrejöjjön, nem teremthetjük meg helyettük a saját normális életüket. Nem menthetünk meg mindenkit, sőt ezt nem is ajánlhatjuk fel ebből következőleg. Az iszlámot pedig az európaiak nem értik, attól tartok te sem. Ők nem képesek segítséget kérni tőlünk, ők csak kihasználni tudnak minket, mert az iszlám, ami számukra világ teljes leírását adja és teljesen uralja őket, minket nem muszlimokat nem is tekint embernek. Nincs közös erkölcsi univerzumunk. Én a saját erkölcseik szempontjából sértegettem a migránsokat (meg az indexeseket:), azért mert a saját erkölcsi törvényeiket is megsértik, ha igazat mondanak. De én nem hiszek nekik, te igen. Ezekről a hitekről vitatkozhatunk, de az nem vita lap, hogy akik nem hisznek a migránsoknak (muszlimoknak) szükségképpen gyülölködők. Fenntartom, hogy a migránsok döntő többsége olyan muszlim, aki kihasználni és legyőzni jön minket (vallási indítatásból is). Ettől még lehetnek köztük rendes emberek is, de a nácik a kommunisták, sőt még a liberálisok között is voltak, vannak rendes emberek, bármilyen különös is ez. De ettől még az ideológia amit képviselnek rettenetesen pusztító. Ez a kérdés a valóságról szól, nem az univerzális jóról.

    • Fészbukmenekült érvelés:

      „szimpla csúsztatás, manipulatív valami, mert egy állítás nem attól lesz igaz, hogy valaki valamilyen megfontolásból azt állítja, hanem attól igaz valami, hogy úgy van”
      Márpedig, azt, hogy mi van „úgy”, azt kizárólag liberálisok, és főként Te mondhatod meg, hosszas mellébeszélések, és csúsztatások közepette.

      „tömegesen, sőt, szinte kizárólag”- ot szeretnéd cáfolni, de „csoport (menekülteké) mindegyikére egyként igaz” ellen szájalsz. Hiába hozol fel egyedi eseteket (akár két soronként ugyanazt), nem mondasz ellent annak, hogy az elsöprő többség olyan, ahogy PA leírta.

      „MINDEGYIKE” – Ha elolvasod az eredeti cikket, vagy legalább túljutsz az első pár soron, akkor láttad volna, hogy: „A “menekültek” 80-90 %-a”. Tegyük fel, hogy csak nagyon gyenge voltál szövegértésből, és nem szándékosan csúsztatsz, mert az olyan bűn ugye, amit önmagukat felvilágosultnak valló publicisták (és egyéb okoskodók) nem tesznek…

      „fizikai léted megsemmisülése fenyeget” Ezt a manipulatív valamit könyvből másoltad? Gondolom a ’Körúton kívül még nem jártál. Ha majd felnősz, nézz körbe Magyarországon is.

      „Nem igaz, hogy gyávaság eljönni onnan, ahol porig rombolják életlehetőségeidet” Nem. Csak az esetek 99%-ában, pláne a világ másik végére szökni. Már könnyet is ejthetünk szegény elzavart terroristákért is?

      Szépek a romkocsma konteóid, mint a gazdaságilag kizsigerelt (fekete) afrikai országok, de Afrikában nem az a probléma, hogy gazdaságilag kizsigerelik az idegenek. Minden baj forrása, hogy kevésbé szerencsés régiókban évszázadokkal el van maradva az emberi kultúra, az értékrend teljesen összeegyeztethetetlen az európaival, ennek ellenére odament az európai kultúra és megpróbálta maga képére formálni (odavitt „néhány Dollárt”). Hiába építesz gyártósort, a busmanokat nem fogod rábírni, hogy napi 8-16 órát ott dolgozzanak. Hiába magyarázod a lávpíszhepinesszt, meg jogegyenlőséget, ésatöbbit egy iszlamista törzsnek, ha rájuk jön (vagy éppen szereznek fegyvert), úgyis lemészárolják a szomszéd falut. A magadfajta „jótét” lelkek is felelősek, hogy a modern orvostudomány vívmányait bevezették, és hagyták, hogy a népesség jóval túlhaladjon a terület eltartó képességének határán.

      Jobb lenne, ha zéró ismerettel nem okoskodnál itt, főleg nem dobálóznál olyanokkal, mint „objektív valóság”, meg „lelkünkbe tényként beleöntő”.

      Milyen erőszakos kimenetelről beszélsz??

      „Te nem arról írtál, hogy az ízisz, kihasználva ezt az egészet, sőt igazából okozóként persze hogy rágyúr a destabilizációra azzal, hogy beküldi a kiskatonáit a “zónába”, hanem te arról írsz, hogy elenyésző mértékű az a létszám akit NEM EMIATT küldtek” Hol írt ilyet? Idézd, légyszi!

      „mi meg újságírókként…” Szégyen. Az igazi újságírókra nézve.

      • nauta kozmi

        Fogok neked válaszolni hosszabban is, amikor időd engedi. Elsőre csak annyit, hogy tökéletesen jól példázod azt, hogy ahogyan én gondolkodok, az egy belső pesti liberális feje, miközben ha tudnád, most mennyire rossz helyre lősz ezzel, mert nekem semmiféle kapcsolatom nincs ezzel a fajta létmóddal, vagy hogy én a liberális gondolat ilyenségét hordoznám. Mondjuk nem esik nehezemre hajtépés nélkül bemenni ebbe a világba és vitázni, érvelni velük embermódon.

        • nauta kozmi

          Nem tudok telefonról pötyögni nyelvtanilag jól 😀 Bocsánat.

          Tökéletesen jól példázod azt a fajta tömbösített gondolkodásmódot, amely nem a másik gondolatait elemzi, vagy értelmezi, hanem bedobja a megfelelő kalapba oszt kész. Ahogyan én gondolkodok, szerinted az egy belső pesti liberális feje, miközben ha tudnád, most mennyire rossz helyre lősz ezzel… nekem semmiféle kapcsolatom nincs ezzel a fajta létmóddal, vagy hogy én a liberális gondolat ilyenségét hordoznám, az nagyon mellé van lőve! Mondjuk nem esik nehezemre hajtépés nélkül bemenni ebbe a világba és vitázni, érvelni velük embermódon, mert rengeteg liberális vagy baloldali érzelmű barátom is van.

          És akkor idézek neked a cikkből. „A “menekültek” 80-90 %-a olyan fiatal, katonakorú férfi, aki hátrahagyta az anyját, az apját, a testvéreit, a feleségeit, a lányait, a fiait minden rabló, gyilkos és rablógyilkos prédájának…” stb. Tehát ez a megállapítás aszongya, hogy a menekültek 80-90%-a ilyen. Pár sorra alább: „…akik idejönnek csupán az emberiség szemete, gyáva férgek, akik elárulták a családjukat és a hazájukat. Attól, hogy valaki menekült, még nem lesz rendes ember.” Szemantika ember! Akik idejönnek, az 100%, a mondat további része tehát az ide érkezők 100%-ra van vonatkoztatva. Arról meg már nem is akarok vitázni, annyira egyértelműen blőd dolog, hogy a balos újságírók az iszlám ügynökei, meg áttértek már az igaz hitre. Értem ám én a metsző humort, meg azt, amikor éppen kifigurázunk egy másik véleményt a hozzá hasonlatos módon, csakhogy… Ha a Mécs féle vidékieket szapuló írással kapcsolatban nem fogadjuk el, hogy azt ő nem komolyan gondolja, hanem vicceskedett egyet, akkor itt, ebben a példában én sem lelem fel a humor, a karikatúra jeleit. Ez sokkal inkább olyan, mint a mi full komolyan van mondva. Márpedig ha ezek a dolgok full komolyan vannak mondva, annak az objektív valósághoz vajmi kevés köze van. Mondja a buddhizmus: egy vélemény 80-90%-ban azt jellemzi aki mondja, 10%-ban a valós helyzetet jellemzi, vagy azt akiről mondják. 10%-ban igaza van tehát ennek a cikknek is, 90%-ban propagandisztikus plakátcucc.

          • nauta kozmi

            Na még egy gondolat – például a mai brit parlamenti lövöldözés okán egy kicsit másképpen megközelítve: az IZIL egyik fő célja az európai őslakosok és a muszlimok közti feszkó gerjesztése. Erre mindig az a legjobb módszer, hogy a nagy számú közösség egy bizonyos kisebbségi részét, avagy bizonyos tagjait betanítjuk arra, hogy megmurdáltasson jónéhány őslakost, mert utána a jobbermédia és a közhangulat alakulása már úgy is el fogja végezni a meló másik részét, a feszültés növekedését. Az egyszerűsítés pedig így néz ki: hát látjátok, mind ilyenek, mi pedig előre megmondtuk!! Amit az IZIL művel az a legalapabb titkosszolgálati módszerek egyike, amely már az akció lehetséges kifutását is elemzi.

          • Ha elfogynak a szófordulatok, szavak, melyeket elérthettek, jön a ki sem mondottakra (le sem írtak)- ra hivatkozás és rágalmazás…

        • Majd szólj, ha tényleg küldesz választ is, mert a mentegetőzésed és az egyéb kinyilatkoztatásaid, buddhista bullshit-ek, szociológusi tévképzeteid nem érdekelnek.
          Ha szándékosan félre akarsz érteni valamit, szíved joga, de:
          1) Az ide érkezők NEM a „menekültek” 100%-a, a valódi menekültek a szomszéd biztonságos országba menekülnek…
          2) Az „akik ide jönnek” kezdetű mondatba csak Ti liberális romkocsmafilozófusok nem értitek bele a „tisztelet a kivételnek” szófordulatot. Mellesleg az max. 1% úgysem veszi magára.
          3)”Hiába hozol fel egyedi eseteket (akár két soronként ugyanazt), nem mondasz ellent annak, hogy az elsöprő többség olyan, ahogy PA leírta.”

          • nauta kozmi

            Nem járok kocsmába. 🙂 Keddenként szoktam járni mondjuk, de akkor is csak dolgozni valami olyasmit, ami független a hely kocsma voltától. Nem akarom ezt túlrágni, de én az „akik idejönnek csupán az emberiség szemete, gyáva férgek, akik elárulták a családjukat és a hazájukat. Attól, hogy valaki menekült, még nem lesz rendes ember.” mondatban valahogy nem érzékelem a tisztelet a kivételnek kitételt valóban, viszont érzékelek benne egy olyan általánosító jelleget, amelyet lehet, hogy te legszívesebben a suliban oktatnál, én meg legszívesebben a történelem szemétdombjára dobnék.

Hozzászólás a(z) vektortér bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük