Magyarország Külügyminisztériumának jelentése az Amerikai Egyesült Államok emberi jogi helyzetéről (2016)

Magyarország USA kormányának azt a féltő aggodalmát viszonozza, amellyel az az elmúlt évtizedekben mindig kendőzetlen nyíltsággal fordult a jobboldali magyar kormányok felé, ha azok nem tették azt, amit a “civil szervezetek”, a liberális pártok vagy az amerikai nagykövet mondott.

Sajnos az elmúlt két évben olyan folyamatok betetőzését figyelhettük meg az USA-ban, amelyeket annak kormánya oly sokszor bírált Magyarországon, hitünk szerint bizonyosan joggal.

Barack Obama elnök második ciklusának négy évében felmérhetetlenül sokat tett az országában fennálló évszázados egyenlőtlenségek és illiberális gyakorlatok felszámolása terén. Különösen jelentős volt az a törekvése, hogy ezen egyenlőtlenségek megszüntetése oly módon történjen, hogy privilegizált csoportok előnyei ne csak rövid távon tűnjenek el, hanem történelmi távlatban is, a korábbi privilegizáltak elődeik jogtalan előnyeit is fizessék vissza és a leszármazottak pedig a negatívan privilegizált csoportok leszármazottainak is tegyék meg ugyanezt. Obama elnök történelmi személyiségként való tiszteletét semmi sem erősíti jobban, mint az, hogy annak kiszámítását, mikor is egyenlítődik ki ez a több évszázados számla, a negatívan privilegizáltnak minősített csoportok legprogresszívebb élcsapataira bízta.

Obama elnököt történelmi személyiséggé emeli az is, hogy a természet azon hibás 1.5 milliárd éves döntését, miszerint pártolja az ivaros szaporodást, tehát a minden egyenlőtlenségek egyenlőtlenségét megalapozó kétneműséget részesíti előnyben a sokneműség, vagy a liberalizmus kétségbevonhatatlan igazságából következő végtelen neműség helyett, megkísérelte törvényi (rendeleti) úton helyrehozni. (A végtelen neműség azt jelenti, hogy minden egyes élőlény jogosult eldönteni, hogy milyen nemű, illetve nem nélküli-e. Ha addig feltalált nemekből egyik sem felel meg neki, akkor jogosult újat megalkotni és annak fenntartás nélküli elfogadását elvárni mindenkitől, vagy azt az állammal kikényszeríttetni és a heteroszexuálisokkal az ehhez szükséges orvosi beavatkozásokat kifizettetni. /jogbiológus szakértőnk kiegészítése/.)

A magyar kormánynak nincs álláspontja ezekről és azokról a kérdésekről sem, amelyek Barack Obama és Hillary (sajnálatosan módon antidemokratikusan nem megválasztott, de igazából neki kellene lennie az elnöknek) Clinton társadalompolitikai érdeklődésének homlokterébe kerültek az elnökválasztási kampány során, de azt nem provokált fegyveres támadásnak fogja tekinteni, ha azt követelik tőlünk, hogy a Facebook nevű amerikai multinacionális vállalat egyre bővülő nemi katalógusát vegyük be az alkotmányunkba.

A női és férfi mellékhelyiségek és öltözők elkülönített használata nálunk kulturális hagyomány. Nálunk továbbá szinte mindenki tudja magáról és a másikról, hogy fiú-e vagy lány. Ezt természetesen nem várjuk el az amerikai nemzet tagjaitól, de nem is kívánjuk megvitatni a kérdést.

Magyarország Kormánya, a tolerancia jegyében, az amerikai kultúra részének tekinti az iskolai tömegmészárlásokat, a szórakozóhelyi lövöldözéseket, a gettólázadásokat, a szolgálatot teljesítő rendőrök rendszeres megölését, illetve azt, hogy az amerikai rendőrök több gyanúsítottat lőnek le, mint ahány megérdemelné. Ezek nem emberi jog sértések, hanem olyan személyek által elkövetett egyedi atrocitások, akik ciszférfimosdó használók és/vagy félreértelmezik a béke vallásának (iszlám) tanításait.

Magyarország kormánya mélyen elítéli Donald Trump azon intézkedését, hogy bizonyos muszlim országok állampolgárait nem engedik be az USA-ba. Ez nem csak embertelen, gonosz és náci gondolat, ellentétben Barack Obama sokkal átfogóbb intézkedéseivel (amely a fél világot érintette), hanem erősen növeli a terrorista sűrűséget a világ többi részén.

Követeljük, hogy az USA engedjen be minden muszlimot!

Az elmúlt évek amerikai kormánya rendszeresen számonkérte a magyar kormányon, hogy a magyar kormány nézetei megjelennek az állami televízióban és a piaci médiumok közül is sokan a jobboldali kormányt támogatják. Teljesen egyetértünk ezzel az állásponttal, tűrhetetlen, hogy a liberalizmus alapigazságain túl bármi is elhangozhat a hírközlő platformok bármelyikén is.

Szeretnénk azonban a legnagyobb tisztelettel jelezni, hogy egy Donald Trump nevű személy, akit az amerikai sajtó az USA elnökének nevez, rendszeresen megjelenik az amerikai hírközlő eszközökön és olyasmiket mond, amikért minket állandóan vegzálni tetszettek. Azonnal tegyék rendbe ezt a demokrácia deficitet, mert különben teljesen összezavarodunk.

Összefoglalva, tehát Magyarország Kormánya nem elégedett az USA-ban kialakult emberi jogi viszonyokkal, de kész a nyitott és őszinte párbeszédre, valamint arra, hogy egy rövid szemrevételezés után bárkit hozzásegítsen annak eldöntéshez, hogy fiú-e vagy lány.

Hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

 „Index, jelentésmódosult szó, jelentése: hazugság” (Értelmező szótár, 2022)

Azért szeretem az Indexet, mert mostanra sikerült elérnie, hogy tényleg semmit ne higgyek, amit odafogalmaznak. …

2 hozzászólás

  1. Jó írás 🙂

  2. Tud valaki bármi érdemlegeset a Mi Lajosunkról, ki a megértően derűs baltás-kalapácsos atyától a kiegyensúlyozott igazságosztó balos értelmiségin át a hiperventiláló hisztérikus rikácsolóig valamennyi személyiségével jelen van körünkben?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.