Az új reménytelenség (a 2016-os év)


A 2016-os esztendő végének szomorú és jelképes eseménye Lea hercegnő halála. Han Solo közös fiuk általi meggyilkolása mellett kétségtelenül az mérte rá a legnagyobb csapást, hogy Darth Vader legyőzte őt a Lázadók központi bolygóján rendezett szabad választásokon, annak ellenére, hogy a szabad és független sajtó teljes mellszélességgel őt támogatta.

Persze az sem volt szerencsés, hogy Killery Klingon néven indult és közvetlenül a választások előtt a bolygó összes férfivécéjében, a transzvukik érdekében, az összes piszoárt Csubakka méretére pozicionáltatta a kormány, amit a heteroszexuális fehér férfiak egyszerűen nem értek fel. A fekete férfiak sem. A transzvukik sem, mert azok, ennek a faj sajátosságaiból eredően, mind nőstények nők és hátrafelé pisilnek. Az ülvepisilési törvényről szóló álhírek pedig csak tovább rontottak a helyzeten.

Némelyek meg nem erősített véleménye szerint a klingon bevándorlás által a retrográd őslakosság körében okozott feszültség volt a vereség oka, valamint az, hogy a birodalmi uralom ötszáz éve alatt egyszer sem kötelezték nemük és szexuális orientációjuk megváltoztatására a lakosságot. Az azonban továbbra is rejtély, hogy Darth Vader hogyan tűnhetett szimpatikusabbnak nemcsak a heteroszexuális férfiak, hanem a női lakosság körében is, mint a korszerű nő archetípusát megtestesítő Killary Klingon, aki a tábornoki rangig vitte a Lázadók Elnyomásmentesítési Szakszolgálatánál, amely a birodalmi megszállás alól felszabadított bolygók lakosságának kiirtásával demokratizálásával foglalkozik. Hatalmas sikerrel, hiszen a felszabadított bolygóknak csak a 98%-a szerette volna azt, hogy a Halálcsillagot inkább rajtuk próbálják ki, mintsem felszabadítsák őket a Lázadók. Vader sajtója kihasználta ezeket az álhíreket és lények milliárdjai osztották meg azokat a videókat, amelyeken ezen bolygók vezetői a Császárnál és Vadernél esdekelnek annak érdekében, hogy a birodalom nyomja el őket végre újra vagy legalább a Halálcsillag ejtse őket útba.

A nők ezek szerint még nem érettek erre az új szerepre, amit a Lázadók szánnak nekik, valamint Vader sajtója nem átallott arra utalgatni, hogy Lea fia már a húszas évei elejére az ismert Univerzum harmadik legnagyobb tömeggyilkosa lett.

Nem áll jól a Lázadók ügye.

A Birodalomtól elhódított naprendszerek felében zajlik éppen olyan polgárháború, amelyben a szemben álló felek egyetlen célja azonosítható egyértelműen, az, hogy ki akarják irtani a velük szemben álló csoportokat. Általános, hogy a hadurak nem tudják fejből felsorolni, hogy éppen kivel állnak hadban és éppen kik a szövetségeseik. A Lázadók központi területére beengedett klingon menekültek pedig 97.3%-ban szimpatizálnak a Birodalommal, illetve 87.3%-uk dezertált rohamosztagos. A Lázadók sokszínű, nők által vezetett szövetsége ezt azzal magyarázza, hogy miután nincsenek női rohamosztagosok, így azok nem is dezertálhatnak, illetve sérti a menekültek jogait, ha korábbi foglalkozásuk alapján ítélik meg őket. Lea hercegnő ebből az alkalomból azt is kifejtette, hogy a rohamosztagos kiképzés igen alapos, bármely szaktudás későbbi elsajátításához megfelelő hátteret teremt.

De a Halálcsillag terveit sikerült ellopni és jó okkal remélhetjük, hogy a történelem kereke előre forog és újra visszajutunk ahhoz a ponthoz, amikor Luke szétlövi a Halálcsillagot és a Jedi visszatér. Hogy aztán elveszhessen újra.

De nem is ez az igazi baromság, hanem az, hogy Haladó barátaink fejében ez így is van. A világ felosztása a Jó és Rossz harcára természetes emberi tulajdonság, de az, hogy azt valaki tényleg komolyan is veszi, az maga a totális elmebaj. Ők a jók. Ebből következik, hogy mi vagyunk a rosszak.

Ezek a Starwars-ban élnek. Vader nagyúr maszkja mögé Putyin, Orbán vagy éppen Trump arcát képzelik. Ami sokkal kisebb bravúr, mint az, hogy Klingonné orcája elé meg a fiatal Lea arcát tudták képzelni, mert ahhoz tuti kellett valami gyorsító is.

Az intézményesült Lázadók sosem veszik észre, hogy egyszer csak ők lesznek a Birodalom, mint ahogy ezt az ő jó drága Fideljüknél sem voltak képesek észrevenni. A neofiták mindig többet ölnek, mint a régiek, hogy aztán öreg korukban elborzadjanak az újak rémtettein, elfeledkezve a saját régi bűneikről.

A fene gondolta volna, hogy Darth Vaderrel kell megegyeznünk, de az ő módszerei inkább megfelelnek a klingon fenyegetés ellen. Xenofób csávó, de legalább félig-meddig ember.

Darth Vader ments meg minket!


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Magyar Péter és az újnémet szépségkirálynő

  Ceglédi Zoltán, az ellenzék ellenzékeként tevékenykedő elemző, értelmiségi azzal sokkolt, hogy a köztudatba robbantotta egy …

4 hozzászólás

  1. homoródkarácsonyfalváért

    Boldog új évet kívánok !

  2. Ácsi!
    Már ebben az évben is meg kellett volna bukni a Kormánynak.
    Elsiettük ezt az évet. Háááát nem bukott meg. Sőőőőőt.
    Na ebben reménykedve,maradok tiszteletteljes olvasójuk,s néha hozzáugatójuk, a remélhetőleg boldog új évben.

  3. Sem a klingon,sem a goa’uld . Egyikek sem vagyok csatlósa,s még csak Hírnöke sem. 🙂

Hozzászólás a(z) khm bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük